Hamilton volt a legjobb, de elmaradt Räikkönen délelőtti idejétől

Vágólapra másolva!
2007.08.24. 14:57
A pontversenyt vezető Lewis Hamilton (1:28,469 p) volt a leggyorsabb a második szabadedzésen az 58. Formula-1-es világbajnokság Török Nagydíján, de elmaradt Kimi Räikkönen (1:27,988) délelőtti eredményétől. Délután a finn klasszis második lett, közvetlenül mögötte Ralf Schumacher végzett.
Lewis Hamilton délután már gond nélkül száguldozhatott, és első is lett
Reuters
Lewis Hamilton délután már gond nélkül száguldozhatott, és első is lett
Lewis Hamilton délután már gond nélkül száguldozhatott, és első is lett
Reuters
Lewis Hamilton délután már gond nélkül száguldozhatott, és első is lett

Az eddigi „gyakorlat” alapján azt várhattuk, hogy éppen fordítva alakul a pénteki „menetrend”, hiszen az első és második gyakorlás esetében mindig az utóbbi számít gyorsabbnak, feltéve ha azonosak az időjárási körülmények. A nyitó szabadedzés Ferrari dominanciája valóban eltűnt, de az autók „lassultak”.

Igaz, a versenyzők a tervezett másfél óránál jóval kevesebb időt tölthettek a pályán, mégpedig az aszfaltcsík miatt. Az első óra végefelé piros zászlóval intették le félórára negyedórára a száguldást, mert a 10-es kanyar egyik alapköve elmozdult. A pályát csak hosszas munkák alapján tudták megjavítani, így pedig némileg felborult a csapatok előre eltervezett programja.

Lewis Hamilton már ekkor is az élen állt, helyét a kényszerszünetet követően sem veszítette el. A McLaren-Mercedes brit klasszisa a délelőtti szerényebb szereplés és a negyedik hely után roppant szorgalmas volt, 28 kört tett meg, a legjobb kilenc közül senki sem volt aktívabb.

Kimi Räikkönen 21, míg Ralf Schumacher 23 alkalommal haladt át a célvonalon, ezzel ebben a felmérésben a középmezőny tagjai voltak.

Némi meglepetés, hogy Jarno Trulii lett a negyedik, mögötte végzett Felipe Massa és a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is.

A tavaly az BMW-Sauberrel pénteki edzésmenőnek számító Sebastian Vettel továbbra sem remekel a Toro Rossóval, ezúttal csak a Spyker-kettőst tudta megelőzni.

Holnap már jóval érdekesebb programmal folytatódik a 3. Török Nagydíj: a délelőtti szabadezést követi a rajtsorrendről döntő időmérő.

FORMULA–1 TÖRÖK NAGYDÍJ, A VB-SOROZAT 12. FUTAMA, ISZTAMBUL

A PÉNTEKI MÁSODIK EDZÉS EREDMÉNYEI:
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:28,469 perc
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:28,762 perc + 0,293
3. Ralf Schumacher német Toyota 1:28,773 + 0,304
4. Jarno Trulli olasz Toyota 1:28,874 + 0,405
5. Felipe Massa brazil Ferrari 1:28,884 + 0,415
6. Fernando Alonso spanyol McLaren-Mercedes 1:28,947 + 0,478
7. Nico Rosberg német Williams-Toyota 1:28,995 + 0,526
8. Heikki Kovalainen finn Renault 1:29,025 + 0,556
9. Alex Wurz osztrák Williams-Toyota 1:29,093 + 0,624
10. Robert Kubica lengyel BMW-Sauber 1:29,368 + 0,899
11. David Coulthard brit Red Bull-Renault 1:29,435 + 0,966
12. Giancarlo Fisichella olasz Renault 1:29,456 + 0,987
13. Nick Heidfeld német BMW-Sauber 1:29,792 + 1,323
14. Jenson Button brit Honda 1:29,945 + 1,476
15. Rubens Barrichello brazil Honda 1:30,055 + 1,586
16. Szato Takuma japán Super Aguri-Honda 1:30,104 + 1,635
17. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:30,315 + 1,846
18. Anthony Davidson brit Super Aguri-Honda 1:30,530 + 2,061
19. Vitantonio Liuzzi olasz Toro Rosso-Ferrari 1:30,702 + 2,233
20. Sebastian Vettel német Toro Rosso-Ferrari 1:30,801 + 2,332
21. Adrian Sutil német Spyker-Ferrari 1:31,153 + 2,684
22. Jamamoto Szakon japán Spyker-Ferrari 1:31,175 + 2,706
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik