Eddig nem igazolta a várakozást a Ferrarinál Kimi Räikkönen, aki hét futam után csak negyedik a világbajnoki pontversenyben, a legutóbbi négy nagydíjon mindössze tíz pontot szerzett. Egyelőre nem lehet tudni, mi a gyengélkedés oka, ami biztos, a maranallói istállónál eredményeket várnak a "jégembertől."

Kimi Raikkönen eddig csalódást okozott a Ferrari-szurkolóknak

Kimi Raikkönen eddig csalódást okozott a Ferrari-szurkolóknak
Pedig jól indult a vb, a finn pilóta számára az idénynyitón legyőzhetetlennek tűnt. A mezőny leggyorsabb sofőrének tartott északi a pole pozícióból rajtolt, simán nyert a McLaren-Mercedesek előtt, nem is álmodhatott jobb kezdésről.
Räikkönen a legutóbbi négy futamon tíz pontot szerzett, ugyanannyit, amennyit a melbourne-i győzelméért kapott. Összesítésben 26 pont a hátránya Lewis Hamiltonnal szemben.
Ráadásul úgy tűnik, hiányzik Kimiből az alázat. Spanyolországban a kiesése után még a leintés előtt elhagyta a pályát, a balul sikerült montreali időmérőt követően is csupán egy és negyedórát töltött a pályán, miközben Michael Schumacher estig beszélt a mérnökökkel.
„Az igazi Räikkönenre vágyunk, akitől mindenki fél – mondta Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke. – Michael Schumacher és Fernando Alonso mellett ő volt az utóbbi évek harmadik ásza. Együtt csatáztak az élen, az volt az igazi Kimi. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb visszatér.”
BŐVEBBEN A SZOMBATI NEMZETI SPORTBAN OLVASHAT A TÉMÁRÓL!
Legfrissebb hírek

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában
F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban
F1
2025.08.10. 15:33

Autósport: Räikkönen egy versenyre visszatér, de nem az F1-be
F1
2022.05.27. 11:18

F1: Már semmi szükségem a kihívásokra – Räikkönen
F1
2021.12.22. 12:25
Ezek is érdekelhetik



