A hétfői problémák után kedden szinte tökéletesen működött a Ferrari két autója a Formula-1-es csapatok barcelonai tesztjén: Felipe Massa nagy fölénnyel lett a leggyorsabb Kimi Räikkönen és Heikki Kovalainen előtt. A kétszeres világbajnok Fernando Alonso a negyedik helyen zárt.

Reuters
Felipe Massa leiskolázta a mezőnyt

Reuters
Felipe Massa leiskolázta a mezőnyt
A maranellói csapat két klasszisa az e heti gyakorlás első napján elektronikus problémákkal küszködött, de a szerelők megfeszített munkával már hétfőn is „száguldásra-képes” autókká varázsolták a két konstrukciót. Kedden pedig Massa be is bizonyította, megfelelő feltételek mellett a mezőny legjobbjai közé tartozik. Legjobb ideje 1:21.181 p volt, ezt senki sem tudta megközelíteni, ráadásul 108 kört tett meg, ami azt mutatja, hosszú távon is megbízható az idei Ferrari.
INTERAKTÍV
A két Ferrari mögött nagyon szorosan alakult a további sorrend: a szezont újoncként kezdő Heikki Kovalainen éppen „elődjét”, Fernando Alonsót előzte meg. A Renault másik pilótája, a tapasztalt Giancarlo Fisichella is elégedett lehet ötödik helyével.
Sokak „titkos esélyese”, a BMW-Sauber kedden nem remekelt, ráadásul Robert Kubicát egy ízben motorhiba sújtotta. Emiatt rövid időre félbeszakadt a tesztelés, s a csapat másik pilótája, Nick Heidfeld ”miatt” is meg kellett egyszer lengetni a piros zászlót.
FORMULA–1, ELŐIDÉNY
HIVATALOS TESZT, BARCELONA, 2. NAP:
| 1. | F. Massa | brazil | Ferrari | 1:21.181 perc | 108 kör |
| 2. | K. Räikkönen | finn | Ferrari | 1:21.719 | 154 |
| 3. | H. Kovalainen | finn | Renault | 1:21.819 | 99 |
| 4. | F. Alonso | spanyol | McLaren | 1:21.901 | 63 |
| 5. | G. Fisichella | olasz | Renault | 1:21.997 | 129 |
| 6. | L. Hamilton | brit | McLaren | 1:22.078 | 118 |
| 7. | R. Kubica | lengyel | BMW | 1:22.100 | 56 |
| 8. | J. Trulli | olasz | Toyota | 1:22.227 | 96 |
| 9. | N. Rosberg | német | Williams | 1:22.249 | 10 |
| 10. | A. Wurz | osztrák | Williams | 1:22.288 | 55 |
| 11. | F. Montagny | francia | Toyota | 1:22.476 | 96 |
| 12. | N. Heidfeld | német | BMW | 1:22.618 | 92 |
| 13. | R. Barrichello | brazil | Honda | 1:22.669 | 85 |
| 14. | J. Button | brit | Honda | 1:22.816 | 91 |
| 15. | M. Webber | ausztrál | Red Bull | 1:22.916 | 83 |
| 16. | D. Coulthard | brit | Red Bull | 1:23.322 | 50 |
| 17. | A. Davidson | brit | Super Aguri | 1:23.969 | 97 |
| 18. | C. Albers | holland | Spyker F1 | 1:24.425 | 108 |
Legfrissebb hírek

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában
F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban
F1
2025.08.10. 15:33

Autósport: Räikkönen egy versenyre visszatér, de nem az F1-be
F1
2022.05.27. 11:18

F1: Már semmi szükségem a kihívásokra – Räikkönen
F1
2021.12.22. 12:25
Ezek is érdekelhetik



