A tervezettnél később ülhet először a Ferrari idei autójába Kimi Räikkönen, mivel a csapat még nem készült el a második „példánnyal”. Így jövő héten Felipe Massa teszteli az F2007-et, míg a McLaren-Mercedestől igazolt finn versenyző a tavalyi kocsival köröz három napon át Mugellóban.

Michael Schumacher is segíti a Ferrari felkészülését

Michael Schumacher is segíti a Ferrari felkészülését
„Semmi rendkívüli nincs ebben a döntésben. Közösen döntöttünk erről a programról, mert jelenleg leginkább a folyamatosságra és a referencia-pontok kialakítására van szükségünk” – jelentette ki Aldo Costa, a maranellói istálló kasztniért felelős vezetője.
A szakember hozzátette: Massa már rengeteg tapasztalatot gyűjtött a Ferrari korábbi autóival, ezért bízzák rá az F2007 első „lépéseinek2 megtételét.
A Ferrari vasárnap mutatta be idei konstrukcióját, de egyelőre csak egy autó készült el. A Kimi Räikkönennek „szánt” második kocsit még építik, s a munkálatokkal igyekeznie kell a gárdának, mert a tervek szerint január végén a maranellóik is részt vesznek a több csapatot érintő valenciai tesztelésen.
Hétfőn Massa már körözött az F2007-tel, Fioranóban 39 kört tett meg. Legjobb ideje: 58,360 mp. A jelentések szerint a száguldás során szinte mindig 59 mp alatti eredményt ért el, vagyis stabilan tartotta saját tempóját.
Legfrissebb hírek

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában
F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban
F1
2025.08.10. 15:33

Autósport: Räikkönen egy versenyre visszatér, de nem az F1-be
F1
2022.05.27. 11:18

F1: Már semmi szükségem a kihívásokra – Räikkönen
F1
2021.12.22. 12:25
Ezek is érdekelhetik



