El: Szalai győztes meccsen debütált – az összes eredmény egy helyen

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.12. 00:08
null
Nagy Dominikék nem tudtak nyerni Gibraltárban (Fotó: legia.com)
A három magyar csapat (a Debreceni VSC, a Fehérvár FC és a Budapest Honvéd), valamint a dunaszerdahelyi DAC mérkőzésén kívül összesen 39 találkozót rendeztek az Európa-liga első selejtezőkörében csütörtökön. Szalai Attila győztes meccsen mutatkozott be az Apollon Limassolban, míg a Nagy Dominikkel felálló Legia Warszawa nem bírt gibraltári ellenfelével.

 

Győztes tétmeccsen mutatkozott be Szalai Attila a ciprusi Apollonban, amely 2–0-s győzelmet aratott Litvániában, a Zalgiris Kaunas vendégeként. A Mezőkövesdről szerződtetett középhátvéd a szünetben, egygólos vezetésnél állt be.

Nagy Dominik csapata, a Legia Warszawa gól nélküli döntetlenre végzett idegenben a gibraltári Europa FC-vel. A magyar válogatott támadót a 76. percben cserélték le. A Kajrat Almati a végig a kispadon maradó Eppel Márton nélkül nyert a Siroki Brijeg otthonában.

A Malmö a triplázó Markus Rosenberg vezérletével 7–0-ra kiütötte az északír Ballymenát, míg a luxemburgi Progres Niederkorn – amely tavaly kiejtette a Budapest Honvédot – 2–0-ra nyert Írországban. Az örmény Alaskert 3–1-es győzelemmel kezdett az FK Makedonija Szkopje ellen, a csapat második gólját a korábbi debreceni Danilo Szekulics szerezte.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
EK
Debreceni VSC–Kukësi(albán) 3–0 (Garba 54., Varga K. 77., 83.) – BŐVEBBEN ITT!
FK Zeta(montenegrói)–Fehérvár FC 1–5 (Goranovics 17., ill. Nego 3., 12., 23., Juhász R. 87., Huszti 93.) – BŐVEBBEN ITT!
FC DAC 1904(Dunaszerdahely, szlovákiai)–KS Cracovia(lengyel) 1–1 (Divkovic 44., ill. Kruzliak 40. – öngól) – BŐVEBBEN ITT!
Budapest Honvéd–Zalgiris Vilnius(litván) 3–1 (Banó-Szabó 32., N’Gog 55., Gazdag 68. – 11-esből, ill. Uzela 92.) – BŐVEBBEN ITT!

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Pjunik Jerevan (örmény)–Shkupi (északmacedón) 3–3
Ordabaszi (kazah)–Torpedo Kutaiszi (grúz) 1–0
FK Ventspils (lett)–KF Teuta (albán) 3–0
Alaskert (örmény)–FK Makedonija Szkopje (északmacedón) 3–1
KF Laci (albán)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 1–1
JK Narva Trans (észt)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 0–2
AEK Larnaca (ciprusi)–Petrocub Hincesti (moldovai) 1–0
Sabail FK (azeri)–Universitatea Craiova 1948 (román) 2–3
FC Flora (észt)–Radnicski Nis (szerb) 2–0
KuPS Kuopio (finn)–FK Vityebszk (FK Vicebszk, fehérorosz) 2–0
Balzan (máltai)–NK Domzale (szlovén) 3–4
FK Riteriai (litván)–KÍ (feröeri) 1–1
MFK Ruzomberok (Rózsahegy, szlovák)–Levszki Szófia (bolgár) 0–2
Radnik Bijeljina (bosnyák)–Spartak Trnava (Nagyszombat, szlovák) 2–0
Zalgiris Kaunas (litván)–Apollon Limassol (ciprusi) 0–2
Liepaja (lett)–Dinamo Minszk (Dinama Minszk, fehérorosz) 1–1
Malmö FF (svéd)–Ballymena United (északír) 7–0
Maccabi Haifa (izraeli)–NS Mura (Muraszombat, szlovén) 2–0
Crusaders FC (északír)–B36 Tórshavn (feröeri) 2–0
Dinamo Tbiliszi (grúz)–UE Engordany (andorrai) 6–0
Akademija Pandev (északmacedón)–Zrinjski Mostar (bosnyák) 0–3
Bröndby IF (dán)–FC Inter Turku (finn) 4–1
Brann (norvég)–Shamrock Rovers (ír) 2–2
Sahtyor Szoligorszk (Sahcjor Szalihorszk, fehérorosz)–Hibernians (máltai) 1–0
Molde FK (norvég)–KR (izlandi) 7–1
Speranta Nisporeni (moldovai)–Neftci PFK (azeri) 0–3
CS Fola Esch (luxemburgi)–Csihura Szacshere (grúz) 1–2
Olimpija Ljubljana (szlovén)–RFS Riga (lett) 2–3
Connah’s Quay Nomads (walesi)–Kilmarnock FC (skót) 1–2
Europa FC (gibraltári)–Legia Warszawa (lengyel) 0–0
FCSB (román)–Milsami Orhei (moldovai) 2–0
Csukaricski (szerb)–Bananc (örmény) 3–0
Cliftonville (északír)–Haugesund (norvég) 0–1
Saint Patrick's (ír)–IFK Norrköping (svéd) 0–2
Aberdeen (skót)–RoPS Rovaniemi (finn) 2–1
Cork City (ír)–Progres Niederkorn (luxemburgi) 0–2
NK Siroki Brijeg (bosnyák)–Kajrat Almati (kazah) 1–2
Breidablik (izlandi)–FC Vaduz (liechtensteini) 0–0
Stjarnan (izlandi)–Levadia Tallinn (észt) 2–1

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
CSZKA Szófia (bolgár)–OFK Titograd (montenegrói) 4–0
Gzira United (máltai)–Hajduk Split (horvát) 0–2
Jeunesse Esch (luxemburgi)–Tobol (kazah) 0–0
St. Joseph's (gibraltári)–Rangers FC (skót) 0–4

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34

Postecoglou: Miért csak a gyenge formában lévő csapatok jutottak a döntőbe?

Európa-liga
2025.05.09. 13:55

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
2025.05.09. 07:35

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43
Ezek is érdekelhetik