FTC: Doll túl van Leonardón - kiszámíthatatlanabb támadójáték jöhet

Vágólapra másolva!
2014.07.09. 16:25
null
Thomas Dollnak immár nagyobb variációs lehetősége van a támadójátékban (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
A csütörtöki FTC–Sliema Wanderers (20.30, tv: M1 – élőben az NSO-n) Európa-liga-selejtező visszavágó előtt a Ferencváros játékosa, Gyömbér Gábor és Thomas Doll vezetőedző tartott sajtótájékoztatót.

„A máltai 1–1 számunkra volt hízelgő. A csapat játéka még nem állt össze, de ezt három hét munka után nem is lehet elvárni. A máltai futballt nem lehet félvállról venni, de ha a tudásunk nyolcvan százalékát kivisszük a pályára, akkor elérhetjük a célunkat, a továbbjutást” – mondta Gyömbér Gábor.

„Örülök, hogy itthhon is pályára léphetünk az Európa-ligában. Két és fél hét után még nem lehet elvárni, hogy a lehető legjobb állapotban legyünk, hiszen nem mindenki ugyanannyit készült együtt. Ám most már sokkal jobb állapotban vagyunk, mint tíz napja, ezért optimistán nézek a találkozó elé” – nyilatkozta a mai sajtótájékoztatón a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll.

„Sokkal biztosabban kell kezelnünk a labdát, sokkal magabiztosabb támadójátékra, labdatartásra lesz szükségünk. Máltán, amikor felépítettük a játékunkat, nagyon távol álltak egymástól a játékosaink, és amikor elveszítettük a labdát, akkor szervezetlennek tűntünk emiatt" – beszélt a német szakember arról, miben kell a leginkább feljavulniuk az első meccshez képest.

A ma bejelentett új igazolással, Gera Zoltánnal kapcsolatban Gyömbér Gábor arról beszélt, hogy annak idején, amikor Gera először a Fradiban játszott, ő még a labdaszedője volt, nagyon örül, hogy most együtt játszhatnak. Doll arról beszélt, hogy Gerának a sérülése után még időre van szüksége, de hosszú távon nagy erőssége lehet a csapatnak, együtt nagy sikereket érhetnek el.

Doll hangsúlyozta, bár a továbbjutás szempontjából a 0–0 is elegendő lenne, mindenképpen szeretnék gólokkal bebiztosítani a továbbjutást. Ennek kulcsa, hogy a támadóharmadban pontosan játsszanak.

A szakember a Nemzeti Sport Online kérdésére kitért arra, hogy Leonardo nélkül hosszú távon milyen szerekezetben futballozhat majd elöl a csapat, milyen típusú támadójáték várható.

„Nagyon sok csatár és támadó felfogású játékos érkezett a csapathoz, több variáció is elképzelhető. Leonardo az egy az egy elleni szituációkban nagyon jó volt, de az érkezőkkel kiszámíthatatlanabb lesz a játékunk. Most már nem Leonardóval kell foglalkoznunk. Megvannak azok a játékosok a csapatban, akikkel veszélyesen tudunk lenni" – fogalmazott a szakember. Doll egyértelműen nem válaszolt a brazil státusát érintő kérdésre, de szavai tulajdonképpen megerősítették, hogy Leonardo már nem a Ferencváros játékosa. Erről beszélt a sajtótájékoztatót követő egyéni interjúk során Gyömbér Gábor is.

Doll kérdésünkre válaszolva arról is beszélt, gyakorolják-e a tizenegyeseket a holnapi meccs előtt: „Nem tizenegyeseken fog múlni a továbbjutás, de azért reggel leállítunk majd néhány labdát, gyakorolhatnak a srácok. Aztán legfeljebb majd mi is kapust cserélünk a 120. percben” – jegyezte meg viccesen Doll a holland kapitány, Louis van Gaal Costa Rica elleni húzására utalva a brazíliai vb negyeddöntőjében.

Legfrissebb hírek

Lesimázta az azerieket női válogatottunk az Európa-liga nyitányán

Röplabda
16 órája

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06

Adama Traoré bombagólja is bekerült az Európa-liga-idény legszebb találatai közé – videó

Európa-liga
2025.05.23. 07:51

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Eddig mindig nyertem valamit a második évemben” – Postecoglou szavaira emlékeztek játékosai

Európa-liga
2025.05.22. 12:18
Ezek is érdekelhetik