El: Nem mi lennénk az elsők, akik háromgólos hátrányt dolgoznak le - Varga R.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.24. 09:35
Nehéz, már-már kilátástalan helyzetből várja a göteborgi Európa-liga-visszavágót a hazai pályán 3–0-s vereséget szenvedő Győri ETO. Az együttes 24 éves támadója, Varga Roland elmondása szerint nincs veszítenivalójuk, és megjegyezte, nem a győri lenne az első csapat, amely háromgólos hátrányból vívja ki a továbbjutást.

„A győri mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, a három nullás vereség után már nincs veszítenivalónk – mondta csapata szerdai edzése előtt Varga Roland a Nemzeti Sportnak. – Hogy pályafutásom során korábban voltam-e már hasonlóan nehéz helyzetben? Olyan sok nemzetközi kupameccset még nem játszottam, hogy ezen gondolkodnom kelljen: tavaly a Maccabi elleni visszavágót is nulla kettőről kezdtük, de ennyire nehéz helyzetben még nem voltam. Egyébként nem mi lennénk az egyedüli csapat, amely a visszavágón háromgólos hátrányt dolgoz le, az biztos, hogy mindent elkövetünk a bravúr érdekében.”

A találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!

Legfrissebb hírek

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
15 órája

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
21 órája

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 19:32

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55
Ezek is érdekelhetik