El: Horváth Ferenc kihirdette a kezdőt, és egy trükkel készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.17. 08:28
A Győri ETO vezetőedzője, Horváth Ferenc kihirdette kezdőcsapatát az IFK Göteborg elleni Európa-liga-selejtező első felvonására. A szakvezető – aki két alapemberére sérülés miatt nem számíthat – elárulta, „nem mindennapi” trükkel készülnek a svédek ellen.

„Két teljesen különböző stílusú csapat találkozik egymással, ami valakinek nagyon szórakoztató lesz, valakinek kevésbé. Remélem, bebizonyítjuk, hogy a mi csapatunkat kreatívabb játékosok alkotják. Fel vagyunk készülve a Göteborg futballkultúrájára, nem nagyon félünk senkitől. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a visszavágón még vérmes reményeink lehessenek” – mondta a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón Horváth Ferenc.Horváth Ferenc.

„Mindig próbálunk valami szokatlannal előrukkolni, az a célunk, hogy meglepjük az ellenfeleket. Tudjuk, hogy a svéd csapat tizenhat meccs óta veretlen és nem kap sok gólt. Mi megpróbálkozunk azzal a trükkel, hogy többször is betalálunk, de legalábbis szeretnénk előnyt szerezni. Én már tudom, hogy kell gólt lőni a Göteborgnak, remélem, a játékosaim is megtapasztalják” – tette hozzá az ETO vezetőedzője, aki szerint elképzelhető, hogy a mérkőzést egy egyéni megvillanás dönti el.

A győriek trénere a tervek szerint a Kamenár – Svec, Lang, Had, Dinjar – Kamber, Pátkai, Kronaveter – Dudás Á., Rudolf, Andrics tizenegyet küldi pályára. A szakvezető a vádlijával bajlódó Lipták Zoltánra és a vállsérüléssel küszködő Marek Strestíkre nem számíthat.

A Győri ETO–Göteborg El-selejtező csütörtökön 20 órakor kezdődik, a találkozót az M2 élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
15 órája

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
21 órája

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 19:32

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55
Ezek is érdekelhetik