Európa-liga: a románok szerint a magyarok későn avatkoztak be a konfliktusba

Vágólapra másolva!
2009.07.24. 10:22
Címkék
A román csendőrök szerint a magyar rendfenntartó erők csütörtökön későn avatkoztak be az Újpest–Steaua Bucuresti Európa Liga labdarúgó-mérkőzésen a szurkolók között kirobbant konfliktusba.
Gheorghe Stan, a román csendőrség ezredese a Realitatea hírtelevíziónak elmondta, hogy a félidőben a magyar szurkolók előre megfontolt szándékkal dobták a petárdát a román szimpatizánsok szektorába. Hozzátette: meglepte a stadionban jelen lévő rendvédelmi erők lassú reakciója, hiszen a román csendőrök már korábban kérték a beavatkozást.A hírtelevízió beszámolója szerint a Steaua-játékosok ugyan „épségben megúszták a budapesti kiszállást”, de hat román szurkoló megsérült, amikor az újpestiek petárdát dobtak közéjük. A hírforrás csak annyit tett hozzá: a sérültek közül hárman kórházba kerültek. A román lapok internetes honlapjain és a sporttal foglalkozó hírportálokon a mérkőzés másnapján nem voltak jellemzőek a kommentárok, azok inkább csak a tényszerű tudósítások címeiben voltak olvashatók. „A huligánok huszonöt percre megállították a mérkőzést” – állapítja meg internetes honlapján az Adevarul című napilap. „A románok továbbjutottak, a magyarok fenyegetőztek” – írta beszámolójának címében az Evenimentul Zilei. A Romania libera viszont tárgyszerűen ad hírt magáról a játékról, egy mondatban jegyzi meg: a szünetben a „galerik” kölcsönösen fáklyákat és petárdákat dobtak egymásra, ez késztette a játékvezetőt, hogy visszaküldje egy időre a játékosokat az öltözőbe.A Cotidianul című napilap azt emelte ki címében, hogy a Steaua nem ijedt meg „a budapesti bombáktól”. A Gazeta Sporturilor vezető román sportújság internetes kiadása megállapítja, hogy a Steaua „gond nélkül” kerekedett felül ellenfelén, amely a második félidőben fizikailag nem bírta a csatát.A Gandul szerint a mérkőzésen egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy melyik csapat jut tovább. Ugyanez a lap internetes kiadásában a bukaresti törvényszék mellett működő ügyészség szóvivőjét idézi, aki közölte: vizsgálatot indítottak ismeretlen tettesek ellen a múlt csütörtöki bukaresti meccsen történtek, így a román szurkolók által kifeszített transzparens ügyében, amely magyarokat gyalázó feliratot tartalmazott. Az ügyészség a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) feljelentése nyomán indított eljárást. A Hotnews című portál szerint az újpestiek próbálkoztak, agresszíven játszottak, de végül a jobb és a tapasztaltabb csapat jutott tovább.
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
6 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
6 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
6 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
7 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
7 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik