Thomas Schaaf a csapatát dicséri, a játékvezetőt viszont korholja

Vágólapra másolva!
2007.05.04. 10:42
Nem tudta behozni az első mérkőzésen összeszedett tetemes hátrányát a Werder Bremen, így az elődöntő jelentette számára a végállomást az UEFA-kupában. Sőt, a vendég Espanyol Németországban is nyerni tudott, ez főként Miroslav Klose korai kiállításának köszönhető.
Thomas Schaaf ezúttal a játékvezető működése miatt foghatta a fejét
Reuters
Thomas Schaaf ezúttal a játékvezető működése miatt foghatta a fejét
Thomas Schaaf ezúttal a játékvezető működése miatt foghatta a fejét
Reuters
Thomas Schaaf ezúttal a játékvezető működése miatt foghatta a fejét

Szavazás

Ki nyeri 2007-ben az UEFA-kupát?

Írja be az itt látható számot!
A Werder Bremen egyik legjobb játékosa az első húsz percben két sárga lapot is begyűjtött, a másodikat műesés miatt osztotta ki neki a francia játékvezető.

Thomas Schaaf – akit a mérkőzés alatt többször is figyelmeztetett Bertrand Layec – a mérkőzés óta sajtótájékoztatón a játékvezető működését kifogásolta.
„Érthetetlennek tartom a játékvezető döntését” – dühöngött a szakember. – „A játékosaim fantasztikusak voltak, de az első meccsen elszenvedett 3-0-s vereség után, a visszavágón a huszadik perctől emberhátrányban játszva már nem volt esélyünk.”

Torsten Frings is a játékvezetőben látta a vereség okát.
„Egy ilyen ember soha többet ne vezessen mérkőzést! Úgy éreztem, nem volt tisztában a mérkőzés súlyával, úgy viselkedett, mintha egy barátságos mérkőzést vezetne.”

„Lehet ilyen esésért sárga lapot adni, de két ilyen figyelmeztetést kiosztani az elején nem igazából szerencsés” – értékelt Klaus Allofs sportigazgató. – A játékvezető az első szabálytalanságért sárga lapot adott, és ha végig ilyen következetes, nem maradt volna játékos a pályán.

A spanyol szakvezető, Ernesto Valverde így értékelte a meccset
„Korán gólt kaptunk, pedig ezt mindenképpen szerettük volna elkerülni. Utána azonban magunkra találtunk, és végül sikerült megnyerni a meccset.”

Az Espanyol május 16-án az Osasunát verő Sevillával találkozik az UEFA-kupa döntőjében, Glasgowban.

UEFA-KUPA, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Helyszín: Bréma (Weserstadion)
Nézőszám: 37000
Játékvezető: Bertrand Layec (francia)
Asszisztensek: Christian Thoison, Eric Dansault (franciák)
WERDER BREMEN ESPANYOL
1 Reinke 1 Iraizoz
15 Owomoyela 3 D. García
3 Pasanen 4 Lacruz
4 Naldo 19 Torrejón
27 Christian Schulz 8 Zabaleta
22 Frings 10 L. García
10 Diego 11 Riera
20 Jensen 14 Ito
27 Hugo Almeida 21 Jarque
11 Klose 20 Corominas
14 Hunt 23 Raúl Tamudo
Vezetőedző: Vezetőedző:
Thomas Schaaf Ernesto Valverde
Gólszerző(k): Almeida (4.) , Corominas (49.) Lacruz (61.)
Csere: Owomoyela helyett Schindler (46.), Zabaleta helyett Martínez (65.) Jensen helyett Wome (70.), Riera helyett Rufete (71.), Frings helyett Baumann (75.), Tamudo helyett Juliano (79.)
Sárga lap: Klose (2., 20.) Zabaleta (27.) Almeida (47.), Luis garcia (90'+2.)
Kiállítva: Klose (20.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik