Cselgáncs GP: nevezési rekord a budapesti versenyre

Vágólapra másolva!
2019.07.03. 18:29
Új nevezési rekorddal 88 ország 654 versenyzője lép tatamira a jövő péntektől vasárnapig tartó budapesti cselgáncs Grand Prix-n.

A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint a sportág történetében még sohasem vettek részt ilyen sokan Grand Prix-viadalon. A magyarországi rekord, és egyben a nemzetközi szövetség GP-csúcsa 86 ország 573 indulója volt 2018-ból.

Az ötödik budapesti GP-n – a 2020-as tokiói olimpia kvalifikációs sorozatának egyik kiemelt eseményén – a magyar válogatott 40 versenyzője indul. A viadal győztese 700 világranglistaponttal gazdagodik, ez annyi, amennyi az Európa-bajnoki aranyéremért jár. Az érem és a pontok mellett a magyar fővárosban százezer dollár (28.6 millió forint) talál gazdára, az egyéni aranyéremért a győztes átszámítva 820 ezer forintot kap.

A budapesti GP-n eddig három magyar dzsúdósnak sikerült győznie: 2014-ben Csernoviczki Éva, 2015-ben Ungvári Miklós, 2016-ban Tóth Krisztián, 2018-ban pedig Ungvári Miklós és Tóth Krisztián állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Az idén olimpiai és világbajnokok sora lesz ott a Papp László Sportarénában, köztük Rio de Janeiro ötkarikás bajnokai közül az orosz Haszan Halmurzajev, a koszovói Majlinda Kelmendi, a japán Ono Sohei, a brazil Rafaela Silva és a szlovén Tina Trstenjak, valamint a londoni bajnok és 2017-ben Budapesten vb-győztes kubai Idalys Ortiz. Eljön Magyarországra a két ével ezelőtti budapesti vb aranyérmesei közül még a japán Takato Naohisza, Tonaki Funa, Abe Hifumi, Sisime Ai, Hasimoto Soicsi, Arai Csizuru, Wolf Aaron és a brazil Mayra Aguiar, a világranglista-vezetők közül pedig a spanyol Nikoloz Sherazadishvili, valamint a japán Josida Cukasza és Arai Csizuru. A legnagyobb sztár a franciák a kétszeres olimpiai és tízszeres világbajnoka, Teddy Riner lesz. A 204 centis, 136 kilós óriás számára kedves emlékeket idézhet fel a Papp László Aréna, ugyanis 2017-ben Budapesten szerezte meg a kilencedik vb-aranyát.

Idén a felnőtt napijegy 1000 forintba, a gyermekjegy 500 forintba kerül, hároméves kor alatt ingyenes a belépés.

CSELGÁNCS GP
A PROGRAM

Július 12., péntek: női 48 kg, 52 kg, 57 kg, férfi 60 kg, 66 kg
9.30: selejtezők
17.00: bronzmérkőzések, döntők

Július 13. szombat: női 63 kg, 70 kg, férfi 73 kg, 81 kg
10.00: selejtezők
17.00: bronzmérkőzések, döntők

Július 14. vasárnap: női 78, +78 kg, férfi 90, 100, +100 kg
10.00: selejtezők
17.00: bronzmérkőzések, döntők

A MAGYAR CSAPAT
FÉRFIAK

60 kg: Szabó Csaba (Kecskeméti JC), Monori Dániel (UTE), Vida András (Győri AC)
66 kg: Boros Bence (Kaposvári JK), Pongrácz Bence (UTE)
73 kg: Ungvári Miklós (Ceglédi VSE), Szabó Frigyes (UTE), Végvári Martin (Mogyi-Bajai JC), Tóth Botond (Szegedi JSE)
81 kg: Ungvári Attila (Ceglédi VSE), Rajkai Róbert (Százhalombatta), Tóth Benedek (Rákosvidéke Hajtós DSE), Nerpel Gergely (Rákosvidéke Hajtós DSE)
90 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest), Tóth Apor (Miskolci VSC), Gőz Roland (MTK Budapest), Kordély Péter (Kaposvári JK)
100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Ohát Zalán (Budaörsi SC), Vég Zsombor (Ceglédi VSE), Árvai Péter (Ceglédi VSE)
+100 kg: Waczulik Richárd (UTE), Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE), Kerstner Róbert (Veresi KE)

NŐK
48 kg: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya)
52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE), Szabó Katinka (BHSE), Knetig Emőke (Mogyi-Bajai JC)
57 kg: Karakas Hedvig (Honvéd-Kipex), Kovács Kitti (BHSE), Kármán Andrea (UTE), Varga Brigitta (KSI SE)
63 kg: Özbas Szofi (Ceglédi VSE), Katzenmajer Kíra (Mogyi-Bajai JC)
70 kg: Lőrinc Renáta (UTE)
78 kg: Salánki Evelin (BHSE), Tóth Fanni (KSI SE)
+78 kg: Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC), Kárpáti Emese (Szatymazi SE), Nagy Kitti (Szatymazi SE)

A MAGYAR GP-LÉTSZÁMOK
2014: 53 ország/405 induló
2015: 55/254
2016: 67/411
2018: 86/573
2019: 88/654

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Párizs 2024: elvesztette a bronzmeccset, az 5. helyen végzett Pupp Réka

Párizs 2024
2024.07.28. 18:42

Tóth Krisztián: Éremmel a nyakamban lennék teljesen elégedett

Egyéb egyéni
2024.07.05. 07:17

Budapesten lesz a 2025-ös cselgáncs-világbajnokság

Egyéb egyéni
2024.05.25. 09:39

Cselgáncs: Gyertyás Róza bronzérmes a bakui Grand Slamen

Egyéb egyéni
2024.02.16. 16:19

Cselgáncs: Özbas Szofi bronzérmes Odivelasban

Egyéb egyéni
2024.01.27. 18:51
Ezek is érdekelhetik