Vitorlázás: az első nap után 17. a Virág, Molnár kettős

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.21. 21:50
Az első versenynap után a 17. helyen áll Virág Flóra és Molnár Dávid a vitorlázók Nacra 17-es hajóosztályának Lanzarote Winter Series elnevezésű nemzetközi versenyén.

A magyar páros a viadal honlapja szerint az első futamban 18., a másodikban 17., a harmadikban pedig 13. lett vasárnap.

A 2018-ban junior vb-hatodik kettős hat ország csapataival harcol a Kanári-szigeteken a hajóosztály egyetlen, még megszerezhető olimpiai helyéért.

„Hosszú napunk volt – számolt be a történtekről a hazai szövetség oldalának a koraesti partra érkezés után Virág Flóra. – Három órát vártunk, mert nem sikerült lehorgonyozni a rendezőségi hajót a mély vízben. Ezután partra küldtek minket, majd délután fél négykor mentünk újra vízre. A három futamra végül is forgolódó, 5-15 csomós északkeleti szélben, másfél méteres hullámok között került sor. Sajnos az első futamban technikai problémákkal küzdöttünk, meg is kellett állnunk egy időre helyrehozni a hajót. Nagyon erős a mezőny, de küzdünk keményen tovább.”

Az olimpiai részvételért zajló csatában pillanatnyilag a magyarok előtt van a finn, a holland, a görög, az orosz és a horvát páros, előrelépésre azonban még van mód – írja a hunsail.hu –, mivel a március 26-i zárónapig az éremfutamon kívül 16 futamot tervez a rendezőség.

Az utolsó európai kontinentális selejtező a Nacra 17 esetében eredetileg a tavalyi, genovai világkupa lett volna, de a koronavírus-járvány miatti halasztás és többszöri módosítás után a Lanzarote Winter Seriest jelölték ki, amely a 49-eseknek is kvótaszerző viadal. Utóbbiban nincs magyar egység.

Vitorlázásban Magyarországnak eddig négy olimpiai helye van. Berecz Zsombor (Finndingi) és Érdi Mária (Laser Radial) éremesélyesként indulhat Tokióban, melyre még Vadnai Benjamin (Laser Standard) szerzett részvételi jogot, ő testvérével, Jonatánnak válogatózik az ötkarikás játékokért.

Szörfben Cholnoky Sára olimpiai kvótás, Gádorfalvi Áron pedig visszalépések esetén készülhet hetedik olimpiájára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik