Sznúker: színvakon lett a világ bajnoka, hétfőn Budapesten játszik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.18. 12:06
null
Steve Davis (balra) és Mark Williams játéka nem mindennapi élményt ígér. (Fotó: AFP/NSO)
Felejthetetlen estét ígér a II. Magyar Snooker Gála a Gerevich Aladár Sportcsarnokban, hiszen a sportág két nagyágyúja látogat el Budapestre október 23-án. A hatszoros világbajnok, az aktív játéktól tavaly visszavonult 60 éves angol Steve Davis, valamint a kétszeres világbajnok, 42 esztendős walesi Mark Williams mérkőzése szenzációs csemegét jelent. Két igazi egyéniség, akikről összegyűjtöttünk öt-öt érdekességet.



STEVE DAVIS

1. Maximális brék a budapesti bemutatón

Steve Davis 1992-ben járt először Magyarországon az újpesti Biliard Art sznúkerklub megnyitóján. Tartott egy bemutatót, néhány akkori játékossal játszott egy-egy frémet, és lökött ott egy maximumot, azaz egy 147-es bréket. Íme:



2. Steve Davis, a DJ


Steve Davis mindig is szerette a zenét, és akár hiszik, akár nem, nem állt tőle messze a rap és a progresszív rock sem. Emiatt fordulhat elő, hogy belekóstolt a DJ-k világába.




3. Az O’Sullivan elleni teljesítményére a legbüszkébb

Amikor Steve Davis a 2010-es világbajnokság nyolcaddöntőjében hatalmas meglepetésre legyőzte a címvédő John Higginst, a meccs utáni egyik interjúban megkérdezték tőle, hogy ez a teljesítmény hol foglal helyet a karrierjében.

„Megnyerni a világbajnokságot nagyon nagy tett – mondta Davis. – Ez a győzelmem John ellen ott szerepel a legjobbak között, csak az 1997-es Mastersen aratott diadalom jobb, amikor 8–4-es hátrányból 10–8-ra legyőztem Ronnie O’Sullivant.”



4. A döntő, amit mindenki emleget

Érdekes módon Steve Davis karrierjének talán legemlékezetesebb meccse vereséggel zárult.
Aki látta az 1985-ös világbajnoki döntőt, az biztosan nem felejti el, és utólag végignézve sem mindennapos élmény. Nem hiába döntött nézettségi rekordot, nem hiába tartják minden idők legjobb, legizgalmasabb fináléjának.

Davis régi riválisával, a jellegzetes sznúkerszemüveget viselő északír Dennis Taylorral játszott. Eleinte úgy tűnt, hogy Davis nagyon simán nyer, mert már 8–0-ra vezetett. Azonban Taylor feltámadt, és újabb nyolc játék után már csak 9–7 volt a címvédőnek. Innentől nem nagyon engedték el egymást. A szabályok szerint 18 frémet kellett nyerni a trófeához, és Davis már 17–15-re vezetett, de Taylor megint visszajött, és egyenlített. Következett a döntő játék, amely minden képzeletet felülmúlt.

Davis jobban állt, de Taylor még idejében megkezdte a felzárkózást, és végül úgy alakult, hogy már csak a fekete maradt fent. Aki azt az egyetlen golyót lelöki, az lesz a világbajnok. Mintha maratoni futásban vagy egy hosszú Tour de France-szakaszon csak az utolsó méterek döntenének. Az utolsó frém több mint egy óráig tartott, és angol idő szerint jóval éjfél után ért véget. A meccset közvetítő BBC2 18.5 milliós rekordnézettséget ért el.

Később Davis így emlékezett vissza a drámai döntőre: „Az egyik legrosszabb és a legjobb pillanatom az 1985-ös világbajnoki döntő volt, amelyet sokan minden idők legjobb vb-fináléjának tartanak. Akkor hibáztam, nem sikerült lelöknöm az utolsó feketét, így Dennis Taylor győzött, de ez a meccs mutatta meg, hogy a közvélemény mennyire nagyra tartja ezt a sportot.”



5. Édesapja halála miatt vonult vissza

Bár 2010 után már nem voltak igazán kiemelkedő eredményei (hacsak a 2013-as szenior-világbajnoki címet nem tekintjük annak), de még mindig gyűrte az ipart. Lényegében már csak édesapja miatt folytatta, aki elindította a pályán, akitől az első leckéket vette. „Az utolsó néhány év nem ment könnyen, mert elmaradtak a sikerek. Inkább csak az apám miatt játszottam.”

Így amikor Bill Davis beteg lett, és tudni lehetett, hogy nincs sok ideje hátra, Steve Davis elhatározta, hogy az örökös szabadkártyáját kihasználva elindul a 2016-os vb-selejtezőn, hogy a papa még egyszer láthassa őt élőben játszani. Azonban ez már nem adatott meg neki. Amikor benevezett a vb-re, Bill Davis még élt, ám március végén meghalt. Így a Fergal O'Brien ellen 10–4-re elveszített találkozó emlékmeccsé változott.

„Fantasztikus karrierem volt – mondta Davis a bejelentésekor a sajtótájékoztatón. – Néha már úgy éreztem magam, mint a sportág nagypapája. Nem távolodom el a sznúkertől, játszom bemutatókon, és évezni fogom a játékot. Részt akartam venni a kisebb tornákon, hogy meglássam, vissza tudom-e szerezni helyemet a profi versenyeken. Sajnos az apám már nem volt túl jól, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok a mostani világbajnokságon. Amikor beneveztem, apukám még élt, de sajnos a Fergal elleni meccsem idején már nem. Ez volt karrierem egyetlen mérkőzése nélküle.”

MARK WILLIAMS

1. Az első balkezes játékos, aki világbajnok lett

Mark Williams 2000-ben és 2003-ban szerezte meg a világbajnoki címet. A sportág történetében ő az első, aki balkezesként jutott fel a csúcsra. Azóta is csak az ausztrál Neil Robertson volt erre képes 2010-ben.

Williams 2003-as vb-címe


2. A tetoválások szerelmese

Neki van a legtöbb tetoválása a profi sznúkerjátékosok között. Az egyik leghíresebb jól jelzi, hogy mennyire elkötelezett walesi mivolta mellett. Ugyanis ezen egy walesi sárkány megeszi az angol zászlót…

Ez a testdíszítés persze a sportág szigorú öltözködési szabályai miatt nem látszik, tehát hiába is szeretnék egy lökés közben megpillantani, nincs rá esély.

3. Színvak

Bármilyen furcsa, színvakként lett a sznúkersport egyik legjobbja – mellesleg nem ő az egyetlen.

Még gyerek volt, amikor egyszer zöldnek látta a piros lámpát a gyalogos-átkelőhelynél, és egy busz majdnem elgázolta. „Meg kellett tanulnom, hogy mely golyók milyen színűnek látszanak, és milyenek valójában.”

Amikor a táblán már csak a színes golyók (a 15 darab pirosat nem értjük ide) maradnak fent, akkor a lelökési sorrendjük a következő: sárga, zöld, barna, kék, rózsaszín, fekete. Williams ezt így látja: narancs, világosbarna, csokibarna, bíbor, lila és fekete. A pirosakat viszont mind sötétszürkének látja…

„Néha összezavarodom, amikor a barna bekerül a pirosak közé, mert nem mindig vagyok benne biztos,hogy melyik micsoda. Ilyenkor váltok egy-két szót a játékvezetővel. Amúgy könnyű felülkerekedni ezen. Lelökni a golyókat sokkal nehezebb.”

Így látják a világot a színvakok



4. A Triple Crown egy szezonon belül

A Triple Crown mágikus jelentőségű a sznúkerben – a három legfontosabb tornát jelöli. A világbajnokság, az Egyesült Királyság bajnoksága és a Masters tartozik ide. Bár több olyan játékos is van, aki egyszerre birtokolta ezeket a címeket, a sportág történetében mindössze hárman tudták elérni, hogy ezt a három címet egy szezonon belül hódítsák el. Éppen Steve Davis volt az első, aztán a hétszeres világbajnok Stephen Hendry következett (a skót kétszer is megcsinálta), majd Mark Williams a 2002–2003-as évadban. Azóta senki, még olyan klasszisok sem voltak rá képesek, mint Ronnie O’Sullivan, John Higgins vagy Mark Selby.

5. Valójában háromszoros világbajnok

Mark Williams 2000-ben és 2003-ban szerezte meg a világbajnoki címet a sheffieldi Crucible színházban. Azonban van még egy vb-titulusa, noha annak presztízse kisebb a klasszikusénál. A hatpirosos világbajnokságról van szó. Ebben a 15 piros helyett csak hat darab van a táblán a kezdéskor, de minden más megegyezik a hagyományos változattal. Williams éppen idén szerezte meg ezt a címet, így világbajnoki címvédőként érkezik Budapestre.

További információ: www.snookergala.hu
Jegyvásárlás: https://www.jegymester.hu/hun/Production/53298/II-Magyar-Snooker-Gala

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik