Selby is kiesett a sznúker-vb-n, a visszavonuláson töpreng

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.04.22. 19:42
Mark Selby a vb első fordulójában kiesett (Fotó: Getty Images)
A tavalyi világbajnok Luka Brecel után a tavalyi vb-döntőben alulmaradó Mark Selby is az első fordulóban kiesett a sheffieldi sznúker-világbajnokságon.

 

A négyszeres világbajnok Mark Selby a vb-újonc Joe O’Connorral találkozott, és vasárnap 7–2-es hátrányba került. Onnan hétfő délután 8–5-re felzárkózott, de utána O’Connor megőrizte hidegvérét, és lezárta a mérkőzést.

Selby egy hónapja már felvetette a visszavonulás lehetőségét, és a meccs után ismét erről beszélt.

Leülök a feleségemmel, és átbeszéljük, mi legyen. Nagy döntés ez, főleg mentális szempontból, mert már régóta nem élvezem a játékot, pedig az lenne a lényeg. De számomra élet-halál harc minden meccs, túl stresszes, és sokszor túl görcsös” – mondta Selby.

Shaun Murphy 10–5-re legyőzte a kínai Ljü Hao-tient, majd őszintén elmondta a véleményét az iráni Hosszein Vafaeiről, aki első körös veresége után azt mondta, legszívesebben soha többé sem térne vissza a világbajnokságnak otthont adó sheffieldi Crucible Színházba. Vafaei szerint a torna helyszíne elavult, büdösnek és a világbajnoksághoz méltatlannak nevezte az épületet, a gyakorlótermet garázshoz hasonlította.

Lassan ötven éve rendezik itt a világbajnokságot, ez egy szentély, ahová évről évre visszatérünk. Mi, angolok átérezzük a jelentőségét, szentségtörés egy ilyen kijelentés, de aki nem itt nőtt fel, annak nem olyan fontos, ez kulturális különbség – mondta Murphy. – Ez a sznúker szent helye, ezt minden játékosnak tiszteletben kell tartania. Ha Hosszein nem akar idejönni többé, ne jöjjön!”

Vafaei előtt újságírói kérdésre válaszolva Ronnie O’Sullivan azt mondta, nem ragaszkodik Sheffieldhez, mint vb-helyszínhez, de a sportág vezetői tudják, mikor kell lépniük, és akár a Közel-Keletre költöztetni a viadalt.

A világbajnokságnak a Crucible-ben a helye, ez nem vitás – folytatta Murphy. – Persze, tudom, hogy gazdasági szempontból nem ideális, hiszen tízszer annyi jegyet el lehetne adni a döntőre, és fura, hogy a legnagyobb torna a legkisebb helyszínen van. De szerintem Hosszeinen és Ronnie-n kívül senki sem költöztetné el innen.”

SZNÚKER-VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
1. FORDULÓ
Shaun Murphy (angol, 8.)–Ljü Hao-tien (kínai, 26.) 10–5
Mark Selby (angol, 5.)–Joe O’Connor (angol, 30.) 6–10
Gary Wilson (angol, 10.)–Stuart Bingham (angol, 29.) 5–10 
Mark Williams (walesi, 6.)–Sze Csia-huj (kínai, 23.) 5–4 – részeredmény

AZ ELSŐ FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Luca Brecel (belga, 1.)–David Gilbert (angol, 31.) 9–10
Robert Milkins (angol, 16.)–Pang Csün-hszü (kínai, 27.)

Ali Carter (angol, 9.)–Stephen Maguire (skót, 28.) 7–10
Shaun Murphy (angol, 8.)–Ljü Hao-tien (kínai, 26.) 10–5

Mark Selby (angol, 5.)–Joe O’Connor (angol, 30.) 6–10
Kyren Wilson (angol, 12.)–Dominic Dale (walesi, 40.)

John Higgins (skót, 13.)–Jamie Jones (walesi, 41.)
Mark Allen (északír, 4.)–Robbie Williams (angol, 45.)

Judd Trump (angol, 3.)–Hosszein Vafaei (iráni, 19.) 10–5
Tom Ford (angol, 14.)–Ricky Walden (angol, 32.) 10–6

Csang An-ta (kínai, 11.)–Jak Jones (walesi, 44.) 4–10
Mark Williams (walesi, 6.)–Sze Csia-huj (kínai, 23.)

Ting Csün-huj (kínai, 7.)–Jack Lisowski (angol, 17.)
Gary Wilson (angol, 10.)–Stuart Bingham (angol, 29.) 5–10

Barry Hawkins (angol, 15.)–Ryan Day (walesi, 18.)
Ronnie O'Sullivan (angol, 2.)–Jackson Page (walesi, 43.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik