Rg-vb: megingott a tornászkirálynő Kanajeva fején a korona

Vágólapra másolva!
2010.09.23. 18:55
Talán az elmúlt 3-4 évben nem született annyi meglepetés ritmikus gimnasztika világversenyen, mint most a moszkvai világbajnokságon, igaz, egy dolog változatlan: még mindig az oroszok a legjobbak. A sportág olimpiai bajnoka, az elmúlt két évben elképesztő sikersorozatot bemutató Jevgenyija Kanajeva fején viszont megingott a korona: négy szerenkénti döntőből "csak" kétszer nyert, ráadásul most szalaggal még szerenkénti döntőbe sem került.

Kanajevának egyértelműen nincsenek jó napjai: kedden hibázott és kötéllel legyőzte honfitársnője, Darja Kondakova, csütörtökön pedig azzal kellett szembesülnie, hogy lemaradt a szalag szerenkénti döntőjéről, mivel két orosz tornász is megelőzte.

„Fájdalomdíjként" a labdafinálét azért megnyerte, minimális különbséggel Darja Dmitrijeva előtt. Szalaggal Dmitrijeva diadalmaskodott, megelőzve Darja Kondakovát, míg a bronz mindkét szerenkénti döntőben az azeri Alija Garajeváé lett.

Mint arról már beszámoltunk, az egyéni összetett döntőjébe remek szerepléssel bejutott a magyar Vass Dóra, az egyéni csapatversenyt pedig Oroszország nyerte hatalmas fölénnyel.

RITMIKUS GIMNASZTIKA VB, MOSZKVA
SZERENKÉNTI DÖNTŐK
Szalag: 1. Dmitrijeva (orosz) 28.825, 2. Kondakova (orosz) 28.750, 3. Garajeva (azeri) 28.050, 4. Csarkasina (fehérorosz) 27.575, 5. Sztanjuta (fehérorosz) 27.550, 6. Miteva (bolgár) 27.100, 7. Mitrosz (lengyel) 26.850, 8. Makszimenko (ukrán) 26.675
Labda: 1. Kanajeva (orosz) 28.700, 2. Dmitrijeva (orosz) 28.650, 3. Garajeva (azeri) 27.550, 4. Csarkasina (fehérorosz) 27.425, 5. Risenson (izraeli) 27.000, 6. Makszimenko (ukrán) 26.950, 7. Rivkin (izraeli) 26.750, 8. Miteva (bolgár) 24.800 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik