Párizs 2024: Deutsch-Lazsányi Erika is pontoz majd az olimpián

Vágólapra másolva!
2023.12.11. 18:20
null
Deutsch-Lazsányi Erika is bíró lesz Párizsban (Fotó: MATSZ)
Janik Pál mellett Deutsch-Lazsányi Erika is pontozóbíróként lesz jelen a jövő évi, párizsi olimpián – közölte hétfőn a Magyar Torna Szövetség (MATSZ).

Előbbi szakember szerepvállalása már november végén nyilvánosságra került– ő férfi tornában dolgozik majd a francia fővárosban –, s most az is kiderült, hogy ritmikus gimnasztikában Deutsch-Lazsányi is közreműködő lesz.

„Hihetetlen, de második alkalommal lehetek az egyik legrangosabb sportesemény, az olimpia bírói testületének tagja. Míg Tokióban a művészi panelben, addig jövőre, Párizsban a kiviteli panel tagjaként dolgozhatok” – idézte a MATSZ hírlevele Deutsch-Lazsányi Erikát, aki hozzátetette: azzal lenne elégedett, ha az olimpia végén a szakma és a szurkolói közösség is azt érezné, hogy a legjobb nyert, és az eredmény hűen tükrözi a bemutatott gyakorlatok sorrendjét.

Janik Pál azt mondta, szinte együtt készül a férfi válogatottal. „Minden olyan eseményen ott leszek, amikor szólítják a válogatott tagjait, ez egyfajta versenyszimuláció. Ugyanúgy pontozok majd, mint élesben. Persze lesznek versenyek is az olimpiáig, például a jövő évi Eb. A cél az, hogy azt az értékelési szintet, amit elértem bíróként, az ötkarikás játékok zárultával is megtartsam” – fogalmazott.

Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára szerint az, hogy két magyar bíró lesz Párizsban, komoly siker.

„Ha úgy tetszik, a MATSZ-delegáció már két sikert elkönyvelhet az olimpia előtt. Egy pontozásos sportágban a bíróküldés mindig kulcsfontosságú. Bízom benne, hogy a versenyzőink produkcióival egy sikersorozat lesz jövőre a francia fővárosban” – mondta.

Ritmikus gimnasztikában Pigniczki Fanni, tornában Bácskay Csenge és Czifra Bettina Lili szerzett eddig olimpiai kvótát, a férfiaknál Mészáros Krisztofer indulhat a játékokon, valamint női tornában van még egy országkvóta is. A lista férfi vonalon még bővülhet.

 

Legfrissebb hírek

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

Folytatódik a „csata”: elkezdődött a szombathelyi Challenge vk-viadal

Torna
2025.09.26. 22:14

Torna: tisztul a kép a vb-t illetően

Egyéb egyéni
2025.09.21. 16:26

Torna csb: a Honvéd és a Dunaújváros megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.09.20. 21:23

Molnár Botond ötödik lett talajon a párizsi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.09.15. 08:52

Pigniczki Fanni bordatöréssel versenyzett a világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.07. 21:39

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52
Ezek is érdekelhetik