Alekszandra Szoldatovát a hírügynökségi jelentések szerint február 5-én szállították egy moszkvai kórházba (Fotó: AFP)

A Moszkva hírügynökség beszámolója szerint Alekszandra Szoldatovát február 5-én szállították kórházba öngyilkossági kísérlet után. A 21 éves tornásznőt bulimiával is diagnosztizálták. Sérüléseit ellátták, állapota a csütörtök délelőtti jelentések szerint kielégítő. Öngyilkossági kísérlete után pszichiátriai megfigyelés alatt tartják.

A mezőny egyik legnagyobb közönségkedvencének számító Szoldatova 2014 óta az orosz felnőttválogatott tagja. Az orosz válogatottal 2014-ben, 2015-ben és 2018-ban is világbajnoki címet nyert az egyéni csapatversenyben, egyetlen egyéni világbajnoki aranyérmét 2018-ban, Szófiában nyerte meg. Háromszoros Európa-bajnok a csapatversenyben, 2017-ben Budapesten is a dobogó tetejére állhatott.

Szoldatova 2019-es idénye nagyon nehéz volt: jó évkezdés után az Európa-bajnokságon még nyert egy arany- és két ezüstérmet, ám rosszul szerepelt az orosz bajnokságon, utolsó nyári nemzetközi versenyétől egészségügyi problémák miatt visszalépett, majd nem indították a világbajnokságon sem, olimpiai esélyei pedig egyre csökkentek, sőt, gyakorlatilag elszálltak. Ugyan az orosz válogatott keretnek papíron tagja maradt, nem volt edzésben, nem indult versenyeken, ráadásul tavasszal műhelyfoglalkozásokat (masterclass) tartott volna több országban is, amit aktív tornászok versenyidőszakban nem szoktak.

Az Orosz Ritmikus Gimnasztika Szövetség (VFRG) elnöke, Irina Viner-Uszmanova a héten az Orosz Olimpiai Bizottságnak adott interjújában arról beszélt, Szoldatova tagja a válogatott keretnek, ám örökletes egészségügyi problémái miatt nem tud edzésbe állni. A 2020-as ritmikus gimnasztika Grand Prix-sorozat a hétvégén pont Moszkvában kezdődik, Szoldatovát egészségügyi okokból nem nevezték.

Kétezertizenhat nyarán a bolgárok kéziszercsapat-világbajnok ritmikus gimnasztikázója, Cvetelina Sztojanova kísérelt meg öngyilkosságot. Egy épület hatodik emeletéről zuhant le (a nyomozás szerint ugrott), életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta, napokig kritikus állapotban volt. Hosszú ápolás után, hónapokkal később tért vissza a nyilvánosság elé. Ügyében rendőrségi nyomozás indult, ennek eredményei nem ismertek.

„HIVATALOSAN” KONYHAI BALESET

A délután folyamán előbb Szoldatova személyi edzője, Anna Sumilova-Djacsenko tett közzé egy rövid Instagram-videót illetve képet, majd Szoldatova maga küldött videóüzenetet rajongóinak. Ebben azt tudatta: nem történt öngyilkossági kísérlet, a konyhában, ételkészítés közben vágta meg magát, s mivel sérülései mélyek voltak, kórházba ment, nem próbálta ellátni magát. Viner-Uszmanova, a szövetség elnöke egy asszisztensén keresztül azt közölte, szó sem volt öngyilkossági kísérletről, Szoldatova „teljesen rendben van”. Az orosz szövetség nem adott ki hivatalos kommünikét.