Az izraeli felnőtt kéziszercsapat nyerte meg az összetett versenyt az Eb-n (Fotó: AFP)

Az 1984-es olimpia óta nem látott senki ilyen „ritkás” mezőnyt ritmikus gimnasztikában, akkor a keleti blokk bojkottja, most a koronavírus-járvány állt emögött. Huszonhárom nemzet 113 tornásza versenyez ezen a héten Kijevben – s míg a felnőtt egyéni mezőny az oroszok és az olaszok nélkül is igen erős (vasárnap Pigniczki Fanni szerepel itt), csakúgy, mint a junioroké; az együttes kéziszercsapatok versenyében csupán hat induló volt és hiányzott a tavalyi világbajnokság négy legjobb európai egysége (az orosz, a bolgár, a fehérorosz, és az olasz csapat).

Kocsis Evelin három szerenkénti döntőbe is
bekerült a juniorok mezőnyében (Fotó: MRGSZ/Anna Kull)

A dilemma mindenkinek adva volt: induljon-e a jelenlegi járványhelyzetben az olimpiai kvalifikációból „kihúzott” Eb-n, ezzel versenyzési lehetőséget és motivációt biztosítva az évet végigedző tornászoknak, vagy biztonsági okokból maradjon távol? A válaszok nagyjából fele-fele arányban oszlottak meg (két éve, a spanyolországi Guadalajarában az ugyanilyen típusú Eb-n 40 ország 231 tornásza indult).

Szokás szerint a juniorok kezdtek, és mivel tavaly a vb teljes mezőnyében is volt magyar döntős, most is jó esély mutatkozott erre – az egyaránt MTK-s Kocsis Evelin, Krasznay Blanka és Gyulai Blanka lépett szőnyegre küldöttségünkből. A junior vb-6. Kocsis Evelin három fináléra váltotta az esélyt: kötéllel, labdával és buzogánnyal is döntőbe jutott, ráadásul utóbbi szerrel egészen kitűnő teljesítménnyel és pontszámmal. Folytatás szombaton.

Említettük, hogy a felnőtteknél csak hat kéziszercsapat indult, így papíron mindenkinek egész jó esélye volt az éremszerzésre... A papírforma izraeli, ukrán, azeri aranycsatát ígért, ám a házigazdák már az első nap elszálltak, az egyszerű fekete dresszükkel csütörtökön nagy feltűnést keltő azeriek hiába vezettek, második gyakorlatukat elrontották, így Izrael ünnepelhette az aranyérmet. A csapatversenyben Ukrajna győzött, minimális különbséggel megelőzve Izraelt, a bronz az azerieké.

Szombaton a junior egyéni és felnőtt kéziszercsapat döntőkkel folytatódik, vasárnap a felnőtt egyéni összetett versennyel zárul az Eb.

KELLETT A TESZT

A versenyt igen szigorú egészségügyi előírások mellett rendezik meg, amire szükség is van, mind a járványhelyzetet, mind azt tekintve, hogy a szeptemberi, kijevi Gyerjugina-kupán azért voltak hiányosságok...

Most csak negatív PCR-teszttel lehetett belépni az országba, s minden, a csarnokba belépő személynek még egy tesztet elvégeztek már helyben. Gyorsan bebizonyosodott ennek szükségessége: a bolgár szövetség csütörtök este jelentette be, hogy fotósa ugyan negatív teszttel érkezett Ukrajnába, de a kijevi próbája, s annak megismétlése is pozitív lett, így Anna Nedkova egyből karanténba került. A hivatalos közlemény szerint nem érintkezett közvetlenül a delegációval, s a bolgárok, valamint a sajtó képviselőinek kötelező újratesztelése sem hozott pozitív mintát.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, KIJEV
Csapatverseny: 1. Ukrajna 237.150
pont, 2. Izrael 236.900, 3. Azerbajdzsán 226.175.
Felnőtt együttes kéziszercsapat, összetett: 1. Izrael 67.575, 2. Azerbajdzsán 66.300, 3. Ukrajna 63.700.
Junior egyéni kvalifikáció. A magyar versenyzők eredményei. Kötél:
...12. Kocsis Evelin 18.950 (a 7. helyen döntőbe jutott), ...16. Gyulai Blanka 17.450. Labda: ...8. Kocsis Evelin 21.300 (az 5. helyen döntőbe jutott), ...30. Krasznay Blanka 15.250. Buzogány: ...4. Kocsis Evelin 23.150 (a 3. helyen döntőbe jutott), ...12. Krasznay Blanka 20.625. Szalag: ...19. Gyulai Blanka 16.100, ...28. Kocsis Evelin 14.600. Országonként egy versenyző kvalifikálhatta magát döntőbe.