„Nem éreztem úgy, hogy bármi nehezebben menne, mint a szülés előtt, inkább lelkileg történt változás” (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Amikor várandós lett az első gyermekével, magától értetődő volt, hogy a szülés után visszatér a pástra?
– Akkor még csak azt mondogattam, hogy meglátjuk – válaszolta Nagy Tímea. A korábbi párbajtőrvívó klasszis első gyermeke, Csenge születése után, 2000-ben olimpiai aranyat szerzett, majd Luca világra jövetele után Athénban megvédte ötkarikás címét. Harmadikként érkezett Csanád, s nem sokkal később Nagy Tímea egyéni világbajnok lett.

– Vagyis ott motoszkált a fejében, hogy folytatja a vívópályafutását.
– Igen, mindenképpen. Azért voltam némiképp visszafogott, mert fogalmam sem volt, mi vár rám, mi történik a szülés után, hogyan viselkedik a testem, hogyan tudok a gyermekemmel is foglalkozni és mellette edzeni. A második és harmadik gyermekem születése után már nem voltak bennem kérdőjelek, egyértelmű volt, hogy visszatérek. Pedig…

– Pedig?
– Mindhárom várandósságom idején harminc-harmincöt kilót híztam. Ki akartam élvezni azokat a hónapokat, az volt az az időszak, amikor büntetlenül ehettem – és én nagyon szeretek enni. Akkor is szerettem. De így vagyok mindennel: élvezzük az életet! Ettem korlátlanul mindent, amit megkívántam. Az első gyerekemnél, Csengénél volt minden a legegyszerűbb, hiszen nem kellett másra figyelnem, ráadásul edzőmmel, Udvarhelyi Gáborral iskoláztunk a hetedik hónapig – egyetlen szabály volt: én szúrhattam, ő nem. Csináltuk ezt mindvégig úgy, azzal az elképzeléssel, hogy jól jöhet az elvégzett munka a szülés után. Mert ahogy mondtam, tényleg nem tudtam, tudtuk, mi is történik azután, ha megszületik Csenge.

– És mi történt?
– Amikor az ember elhatározza, hogy kisbabát szeretne, még inkább, amikor meg is születik, a baba kerül az első helyre. Persze ezzel nem azt mondom, hogy onnantól nincsenek más célok, nem figyelsz másra, de az az egyes pozíció annyira fontos, annyira elsőbbséget élvez, hogy a második-harmadik helyen álló valójában nem, vagy csak alig számít. Mindenki figyelmeztetett rá, hogy azt a bizonyos hat hetet várjam ki, addig csak ismerkedjek a gyerekemmel, a testemmel, szokjam a változást. Ezt Csengénél be is tartottam, Lucánál és Csanádnál már nem. Nem állítom, hogy könnyű volt a visszatérés, de szerintem ez is elhatározás kérdése. A várandósság idején tényleg elengedtem magam, kiélveztem minden pillanatot, ám utána döntöttem, s ezt követően képes voltam kőkeményen tartani magam az elhatározásomhoz.

– Érzett bármiféle változást a testén, a testében a szülés után?
– Miután ledolgoztam a súlyfeleslegemet, nem. Nem éreztem úgy, hogy bármi nehezebben menne, mint a szülés előtt, inkább lelkileg történt változás. Onnantól eluralkodott bennem, hogy semmi rossz
sem történhet velem: ha rosszul sikerül egy edzés, ha túl hamar kiesek egy versenyen, nem dől össze a világ, hiszen hazamegyek, és ott vár engem Csenge. Ez nem azt jelenti, hogy nem éltem meg kudarcként, ha megvertek – fájt a vereség, hogyne fájt volna, ám amikor meghallottam a gyerekem hangját, elfelejtettem, ami velem történt.

– Vagyis kimondhatjuk azt is, hogy Nagy Tímeát a gyermekei doppingolták?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy stabil hátteret adtak, ami pszichésen rendkívül sokat segített. Azok a bizonyos hangyák, amelyek elindulnak az ember gyomrában szanaszét egy-egy verseny előtt, nálam nem futkároztak összevissza, hanem egy irányba haladtak, nyugodtság lakozott bennem. Azért persze nekem is akadtak nehézségeim, hiszen például Csanád születése után megsérültem. Az ember hajlamos azt hinni, hogy bár öregszik, továbbra is mindenre képes – én is azt hittem, hogy fiatalos, fitt anyuka vagyok, ami akkor sem változott meg bennem, amikor megláttam Kulcsár Győző edző arcát, miután visszatérésemkor lementem a vívóterembe. Győző elsápadt – kövér voltam, mondjuk ki. Annyira kövér, hogy a guggolómozdulat felénél már összeért a vádlim és a combom. Bár nekem volt némi tapasztalatom, a mesteremnek nem volt még ilyen tanítványa, így azt tanácsolta, hogy a kitörésekkel játsszunk, vagyis velük kezdjük el ledolgozni a súlyfelesleget. Háromszázat irányzott elő, s bár már az ötvenediknél csillagokat láttam, fájtak a lábaim, megcsináltam mindet. El is szakadt a combközelítő izmom, jött hat hónap kihagyás, eközben a férjem az intenzív osztályra került, úgyhogy akkor nem a visszatérésre koncentráltam. Nem vetettem el a gondolatot, de örültem, ha az adott napot túléltem.

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

– Ezek után is visszatért, és egyéni világbajnok lett. Ismer olyasvalakit a sport világában, aki három gyereket vállalt volna a pályafutása során?
– Nem. Én csak a szomorúságot érzem még most is. Mert szerettem volna a negyedik gyerek után is visszatérni... Csakhogy nem lett négy gyerekem, holott világéletemben annyit akartam.

Fotó: Mirkó István

 

– Hihetetlen.
– Ha a logisztikát megoldod, nem olyan nehéz. Tény, altatót sohasem kellett szednem, és olyan is gyakorta előfordult, hogy vívóruhában ültem be a volán mögé, hiszen sietnem kellett haza, ugyanakkor anyaként rendkívüli módon megerősített, hogy eltűntem edzeni néhány órára, mert felfrissült állapotban tértem vissza – és persze igaz ez fordítva is, hiszen ahogy már mondtam, az anyaság, a gyerekek nyugodt hátteret biztosítottak.

Gyerek mellett nem könnyű folytatni az élsportot
Görbicz Anita, a magyar kézilabdázás ikonja is megszakította rövid időre a pályafutását, hogy 2015 júniusában életet adjon kisfiának, Boldizsárnak – visszatérésében párja, Vincze Ottó és a nagyszülők rengeteget segítettek, ám még így sem voltak zökkenőmentesek a hétköznapok.
„Nem volt könnyű a visszatérés, állandóan siettem az edzés után, kevesebb időt töltöttem a csapattársakkal. Ilyenkor tudja meg az ember, mennyire kemény szülés után folytatni az élsportot – nyilatkozta Görbicz Anita visszavonulásakor a Nemzeti Sportnak. – Boldizsár születése előtt két edzés között mindig volt idő a regenerálódásra, utána már nem: ha hazamentem, nem volt pihenés. De ettől függetlenül is sokat változott minden, és én is – sok mindent pozitívabban láttam utána, ha hibáztam, kerestem a javítási lehetőséget, és a csapattársaimmal is türelmesebb voltam. Talán segítőkészebb is lettem, esetenként már többet foglalkoztam másokkal, mint magammal.”
Görbicz Anita fia megszületése után még három Bajnokok Ligája-sikert ünnepelhetett, hiszen mindhárom alkalommal tagja volt a Győri Audi ETO KC trófeát elhódító csapatának.

 

– Jól érzem, hogy világéletében anyának készült, a vívósikerek csak ráadást jelentettek?
– Odaadnám mindkét olimpiai bajnoki címemet, ha négy gyerekem lenne... Nem mérhető össze a kettő, nekem nem a pályafutásom, hanem a magánéletem alakulása kapcsán van hiányérzetem, nagyon jó lett volna, ha a harmadik után érkezett volna a negyedik gyerkőc is.

KOVÁTS Tímea, az úszóválogatott vezető keretorvosa 
A terhesség idején, majd a szülés során nagyon megváltozik a női szervezet, ezt figyelembe kell venni: nagyon fontos, hogy ha valaki elhatározza, tudatosan készüljön a visszatérésre, és már a várandóssága idején. Ha nem így tesz, magának okoz kárt – ha a sportoló visszatér a munkába, és rögtön azt a terhelést kapja, amit a terhessége előtt, többet árt magának, mint használ. Fontos, hogy mindezzel a szülő nő és az edzője is tisztában legyen.
Ha rajtam múlna, már a szülészeteken megkezdeném a speciális gyógytorna oktatását, amit a szülést követő egy évben mindenki számára elérhetővé tennék; így lehet elérni a fokozatosságot. Egyébként az ember ugyanarra képes, mint a szülés előtt, csak tényleg okosan kell mindent csinálni.

– A hangyák rendezett mozgásáról már beszélt, de hogyan tudott csak a versenyekre, az edzésekre koncentrálni? Sohasem kalandoztak el a gondolatai, nem agyalt azon, vajon mi történik otthon?
– Én ezeket a gondolatokat abszolút ki tudtam zárni. Csengénél volt a legegyszerűbb, aztán amikor ketten, majd hárman lettek, már valamivel nehezebb lett, hiszen folyamatosan csörgött a telefonom. De minden visszatérésem előtt leültem az edzőimmel, és megbeszéltem velük, jövök vissza, ám a gyerek az első: ha lázas, otthon maradok, ha szüksége van rám, megyek haza, s ebből nem engedek. Az is a megállapodás része volt, hogy ha csörög a telefonom, felveszem. Amúgy a telefont a terembe sem vihettük be, de mindenki megértette a helyzetemet.

– Értem, hogy az anyaszerep mindent felülírt, azért azon néha szokott merengeni, hogy egy csoda volt a pályafutása?
– Igen, néha eszembe jut, meg az is, hogy azért te kicsit hülye voltál, Nagy Tímea! Az életben semmit sem adnak ingyen, mindenért keményen meg kell dolgozni, s tudom, hogy nem általános, hogy valaki három gyermeket is vállal a sportpályafutása során – de ha már eldöntöttem, hogy így lesz, s mellette komolyan veszem a vívást is, nem tehettem mást, csináltam. Mindkettőt a lehető legnagyobb alázattal és elszántsággal.

– Három tokiói olimpikonunk jelentette be a játékok után, hogy várandós. Milyen tanácsot adna nekik?
– Tanácsot nem adnék nekik, inkább irigylem őket, bárcsak a helyükben lehetnék: boldogan újraélném ezt a nehéz, ám gyönyörű időszakot!

Három tokiói olimpikon is babát vár
Előbb a tokiói egyéni verseny harmadik helyezettje, az öttusázó Kovács Sarolta jelentette be, hogy kisbabát vár: „Terveztük a várandóságot, csak nem gondoltuk, hogy ilyen hamar megvalósul. Tokió után nem sokkal még indultam a katonai világbajnokságon – már terhesen, csak éppen nem tudtam róla, hogy az vagyok. Természetesen a baba a legfontosabb, de szeretnék visszatérni az öttusához, az pedig a jövő zenéje, hogy milyen szinten sikerül; ahogyan az is, hogy az új lebonyolítási rendszer mennyire fekszik nekem. Barnabás májusban érkezik, vagyis ez az év biztosan kiesik, ám utána nekivágok. Van egy extra motivációm, hiszen a párom álma, hogy egyszer olimpián szurkolhasson nekem – Tokióban erre nem volt lehetőség, ő nagyon szeretne ott lenni Párizsban.”
Nem sokkal később Márton Anna kardvívó – aki egyéniben a negyedik, a csapattal a nyolcadik helyen végzett Japánban – is elárulta, hogy májusban kisfia születik: „Az augusztusi térdműtétem után nem sokkal derült ki, hogy kisbabát várok, azóta pedig már az is bebizonyosodott, hogy a rehabilitáció és a kismamaság remekül kiegészíti egymást. Ismerve magam, már rohannék vissza a pástra, és talán nem lenne türelmem kivárni, hogy teljesen felépüljek. Így viszont ez a veszély nem fenyeget: a lábam szépen javul, május végén pedig megszületik a kisfiam. Már tervezgetem a visszatérésemet, de ez sok mindentől függ, a családom segítsége mellett például attól is, hogy az edzőim hogyan tudnak alkalmazkodni a megváltozott élethelyzetemhez. A párizsi kvalifikációs időszak egy év múlva kezdődik, jó lenne addigra visszanyerni a formámat.”
Nemrég pedig Hadvina (Bodonyi) Dóráról, a tokiói játékokon a kajak négyessel arany-, Kozák Danutával párosban bronzérmet szerző kajakozóról derült ki, hogy állapotos: „A párommal úgy terveztük, hogy Tokió után babát vállalunk. Így is történt, igaz, az olimpia elhalasztása miatt egy évvel később. Huszon­nyolc éves vagyok, nem fogom abbahagyni a kajakozást azért, mert kisbabám születik. Augusztusban szülök, még most is heti hét-nyolcszor edzek. Jövőre már szeretnék versenyezni, hiszen ha arra várok, hogy körülöttem minden körülmény optimális legyen, sohasem térek vissza – bízom benne, hogy lesz segítségem. A környezetemből szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy sikerülhet a visszatérés, a lányoknak is sikerült, bár biztos, hogy nem lesz könnyű.”
Ketten már édesanyák: Kozák Danuta (balról) és Csipes Tamara már szülőként lett olimpiai bajnok (FOTÓ: TUMBÁSZ HÉDI)