Yvan Muller szerezte meg a pole pozíciót a WTCR-idény utolsó versenyére (Fotó: DPPI)

 

Az Audi és a Lynk & Co diktálta a tempót az oroszországi forduló szabadedzésein, míg Michelisz Norbert mindkét gyakorláson a top tízben tudott végezni. Ez ráadásul Tassi Attilának is sikerült a második tréningen, amelyet már igencsak nedves pályán rendeztek meg, de az időmérő kezdetéig egyre jobban száradt fel az aszfalt.

A Q1 eleji körök még a viszonyok feltérképezéséről szóltak, többen, köztük Néstor Girolami ki is csúszott a néhol még elég vizes felületen. Az első gyors körök után a Lynk & Co párosa, Yvan Muller és Santiago Urrutia állt az élen, s bár az utolsó másodpercekben sikerült Mikel Azconának átmenetileg elhappolnia az első helyet, amint Muller is befejezte az utolsó körét, visszavette a vezetést.

A francia így az élen jutott tovább a Q2-be, amelyben a magyar pilóták közül sajnos csak Michelisz vehetett részt. Tassi Attila egy hajszállal maradt le a második szakaszról, és a 13. pozícióból kezdi meg a vasárnapi versenyeket. Boldizs Bence a 19. rajthelyet szerezte meg. 

A Lynk & Co erős teljesítménye a Q2-re is megmaradt, ám a vezetést ezúttal Yann Ehrlacher vette át a nagybátyjától. Michelisz a 12 fős etapnak a második felében nyitott, ám egy ideig arra is megvolt az esélye, hogy megszerezze a pole-t a fordított rajtrácsos első viadalra.

A rajtelsőség végül Gilles Magnusé lett, míg Michelisz a 12. pozícióban zárta a Q2-t, így mindkét futamot ebből a rajthelyből kezdheti meg. Az élen Ehrlacher jutott be a pole sorsáról döntő utolsó szakaszba, amelyben rajta kívül Berthon, Girolami, Muller és Azcona vehetett részt.

Bár a Q2-ben már egyre inkább kezdtek előkerülni a slick gumik, a Q3 kezdetére újabb eső érkezett, ami megnehezítette a versenyzők dolgát. Főleg a bajnoki éllovas Ehrlacher-ét, aki elsőként teljesítette a gyors körét, az viszont nem sikerült túl fényesen, és az utána próbálkozó Berthon már több mint másfél másodperccel gyorsabb volt nála.

Harmadikként Muller következett, aki közel hét tizedmásodperces előnnyel ugrott az élre, majd jött Azcona, ám csupán Berthon és Ehrlacher idejét tudta felülmúlni, a vezetést nem sikerült átvennie. Utolsóként Girolami teljesítette a körét, az argentin a harmadik helyen zárta a Q3-at.

A pole pozíció így Mulleré lett az oroszországi második versenyre, mellőle Azcona, a második rajtsorból pedig Girolami és Berthon vághat neki a legutolsó viadalnak.

Az idény utolsó futamait vasárnap 10.15-től és 12.15-től rendezik meg Szocsiban!

WTCR

SZOCSI, IDŐMÉRŐ
1. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) 2:29.624
2. Mikel Azcona (spanyol, Zengő Motorsport) +0.348
3. Néstor Girolami (argentin, Honda) +0.445
4. Nathanaël Berthon (francia, Audi) +0.661
5. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) +2.263
...
12. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +2.887
13. Tassi Attila (magyar, Honda) +2.949
...
19. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport Driver's Academy) +4.157