WTCC: Michelisz hetedik lett első gyári hondás időmérőjén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.02. 14:41
null
Michelisz Norbert a gyári Hondában – azért hiányzik a zöld, mert a Castrol az ő autóját nem szponzorálja
Az idén már gyári Hondával versenyző Michelisz Norbert az első versenyt a 4., a másodikat a hetedik rajthelyről kezdi meg a túraautó-vb idénynyitó franciaországi állomásán.

Michelisz a Paul Ricard versenypályán megtartott időmérő második szakaszát a hetedik helyen zárta. Az idén ez azt jelenti, hogy az első versenyt a negyedik helyről kezdi – 2016-ban már ekkor fordítják meg az első tíz sorrendjét, a második versenyen, amely egy körrel hosszabb lesz, a hetedik helyről indul.

A másik két gyári hondás közül Tiago Monteiro bejutott az első ötbe, míg Rob Huff 10. lett a második szakaszban, azaz az övé az első futam első rajthelye.

A pole pozíció a vb-címvédő José María Lópezé lett, mögé a harmadik szakaszban bejött az Yvan Mullert megelőző Monteiro – így mindkét futamon lesz Honda az első sorban. Az első hat helyen öt gyártó pilótái végeztek az időmérőn, a Citroën duplázott, a Chevrolet-t Tom Coronel (4.), a Ladát Nicky Catsburg (5.), a Volvót Thed Björk (6.) képviselte az élbolyban.

Michelisz az első etapban a 12. helyért küzdött, az utolsó pillanatokban kezdte meg utolsó mért körét, amellyel éppen befért a még továbbjutást érő 12. helyre. Bár a célegyenesre fordító kanyart olyan szélesen vette, hogy négy kerékkel elhagyta a pályát, a sportfelügyelők ezt elnézték neki, így ott lehetett a második szakaszban. Azért már most látszott, hogy az idén a legjobb 12 közé bejutni is nehéz lesz.

A Zengő Motorsport egyik pilótája, Ficza Ferenc a gyári Hondától kölcsönkapott motorral mehetett a mai szabadedzéseken és az időmérőn úgy, hogy tudta a magyar csapat, a versenyen nem állhat rajthoz a 19 éves pilóta. A zöld-fekete Civicbe szerelt Honda-motort nem tekerték fel, ezért Ficza legjobb köre több mint 15 másodperccel rosszabb volt az első szakaszban, mint az éllovas Lópezé, s 13-mal gyengébb, mint az utolsó előtti René Münniché.

Az időmérő után megtartották az első MAC3 csapatversenyt, amelyben a Lada, a Honda és a Citroën 3-3 autót indított. Az álló rajtos kétkörös menet végén a harmadik helyezett eredménye rangsorolta a gyárakat, a Citroën 3 századdal verte meg a Lada trióját, a Hondának a rajtnál beragadó Huff miatt esélye sem volt.

Az első verseny vasárnap 12.15-kor kezdődik, a második 17.15-kor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik