Tereprali: Szalayék F1-es hangulatban, kisebb gonddal

Vágólapra másolva!
2015.03.28. 18:47
null
Eltörött a kardántengely a Mokkában, így csak a 44. helyen zárták a szuperspeciált (Fotó: Opel Dakar Team/Marian Chytka)
Ralisoknak való vidék. Vagy inkább Formula–1-eseknek, de ők most máshol múlatták az időt, úgyhogy ezúttal az Abu-Dhabi Desert Challenge résztvevői vették birtokba a gyönyörű és modern Yas Marina Circiut aszfaltcsíkját. Ez a terep nyilván azoknak feküdt a legjobban, akik korábban raliztak, vagyis Nasszer al-Attijahnak (N-csoportos világbajnok volt), Kalid al-Kassziminek, és persze Lucio Alvareznek. Ők hárman egy másodpercen belül végeztek a szombat délutáni szuperspeciálison, amely a rajtsorrendről volt hivatott dönteni.

 

Ami ezután következett, az papírforma volt, legalábbis azok számára, akik ismerik a kétszeres Dakar-győztes Nasszer al-Attijaht. Az első tíz pilóta a szabályoknak megfelelően rajthelyet választhatott (a motorosok biztonsági okokból csak afféle bemutató-kört teljesítettek az aszfalton, nem mérték az idejüket), s hogy ki választotta az elsőt? Természetesen Al-Attijah. Ő azt vallja, a bajnoknak kell elöl menni – még akkor is, ha ez egy kicsikét megnehezíti a navigátora, Matthieu Baumel dolgát.

S hogy mi nehezítette meg Szalay Balázs és új navigátora, Fabian Lurquin dolgát?

Egy technikai gond.

„A rajt pillanatában hatalmas csattanást hallottunk, és csak pörgött a motor, de az autó nem akart megindulni. Fix négykerékhajtásban azután óvatosan mégiscsak teljesíteni tudtuk vele a távot, de attól kezdve már csak arra figyeltem, hogy végigmenjünk, és beérjünk a szervizparkba, hogy a fiúk minél hamarabb kezelésbe vehessék a Mokkát" – mondta Szalay, aki az Abu-Dhabi Desert Challenge-en új navigátorral, a belga Fabian Lurquinnel indul, mivel Bunkoczi László gerincsérülése után még a rehabilitációját tölti.

„A szervizparkban kiderült, hogy szerencsére csak a kardántengely törött el, és hátul is kicsúszott, aminek köszönhetően nem verte szét a körülötte lévő alkatrészeket. Sajnálom, hogy így történt, mert kiharcolhattunk volna egy jó rajthelyet, ugyanakkor jobb, hogy ez a probléma most jött ki, nem pedig a sivatagban, ahol már számít az időeredmény" – mondta Szalay, aki így a 44. helyen zárta a szuperspeciálist, tehát alighanem előzgetős napja lesz vasárnap, amikorra a rendezők egy 404 kilométeres szakaszt jelöltek ki a mezőny számára, ebből 262 kilométer a mért szakasz.

ABU-DHABI DESERT CHALLENGE
Szuperspeciál:
1. Lucio Alvarez, Gabriel Moiset (argentin, spanyol, Mini All4) 1:52.0, 2. al-Kasszimi, Marques (arab emírségekbeli, portugál, Toyota Hilux) 1:52.4, 3. al-Attijah, Baumel (katari, francia, Mini All4) 1:52.9, ...44. Szalay, Lurquin (magyar, belga, Opel Mokka)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik