MotoGP: Ez nem pálya, csak egy darab aszfalt – Rossi

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2017.06.11. 10:34
A negyedik szabadedzést követően a gyorsaságimotoros-vb Katalán Nagydíjának időmérőjét is Dani Pedrosa nyerte, aki egyértelműen a vasárnapi futam esélyese.

Marc Márquez a hétvégén már ötször bukott (Fotó: AFP)
Marc Márquez a hétvégén már ötször bukott (Fotó: AFP)
Marc Márquez a hétvégén már ötször bukott (Fotó: AFP)

 

A 25 körös verseny igazi harc lesz az elemekkel, ami a pályát, a hőséget és főként a gumikat illeti. A barcelonai pálya mindig nehézség elé állítja a versenyzőket és csapatukat, de idén még kritikusabb a helyzet. „Nem tudni, miért, de végül nem azt az összetételű gumit hozták ide, amiket a teszten próbáltunk két hete. Így viszont felesleges a teszt. Idő és pénzkidobás. Az első gumi puhább, ezért láttunk ennyi esést” – összegezte Cal Crutchlow a helyzetet.

Új nap, új pálya

De a szombati nap kihívásai nem itt kezdődtek. Luis Salom tavalyi halálos balesetét követően a mezőny a Formula 1-esek által is használt pályán versenyzett. Idénre a 13-14-es sikánt helyettesítették egy másikra, hogy messzebb legyen a faltól, azonban ez a megoldás még kevésbé lett népszerű a pilóták között.

„Ez nem pálya, ez csak egy darab aszfalt” – mondta még pénteken Valentino Rossi.

De a versenyzők mindegyike egyetértett abban, hogy vissza kell térni a tavalyi verzióhoz, amit meg is szavaztak a pilótákból álló Biztonsági Tanács ülésén, kérésük pedig meghallgatásra talált a rendezőknél.

A pénteki időeredmények tehát mentek a kukába, és a harmadik szabadedzés szombat reggel már felért egy kvalifikációval. Nem kis meglepetésként egyik Yamaha sem (!) jutott be élből a Q2-be, cserébe 6 Ducati is a top10-ben végzett.

Gibernau órája

A negyedik szabadedzést követően az időmérőt is Dani Pedrosa nyerte, aki egyértelműen a vasárnapi futam esélyese.

„Nagyon örülök, hogy megszereztem a pole pozíciót, hiszen tavaly ezzel folyamatosan gondjaim voltak. Alapvetően nem volt egy könnyű nap, hiszen meg kellett szokni az új sikánt, sokféle gumit ki kellett próbálni, iszonyat hőség volt, és mindezt egyszerre kezelni nem egyszerű. A télen sokat dolgoztunk azon, hogy fejlődjek az időmérőkön, hogyan használjam az új gumikat, hogyan legyek gyorsabb. Hogy ki lesz a legnagyobb ellenfelem a versenyen? Saját magam és az, hogy hogyan kezeljük a gumikat és a hőséget” – mondta Dani Pedrosa.

Ahogy minden alkalommal, a pole pozícióért ezúttal is járt egy Tissot karóra, amire hamar akadt jelentkező, méghozzá Sete Gibernau személyében. Rossi korábbi egyik nagy ellenfele idén Pedrosa munkáját segíti coach-ként. Az ex versenyző a sajtótájékoztatón szegezte a kérdést a Hondásnak: „Dani, nem hoztam órát magammal, megkaphatom azt?”

„Oké” – szólt a zavart válasz.

Jorge Lorenzo mellett – a nap talán legnagyobb meglepetésembere – Danilo Petrucci indulhat még az első sorból, aki a mugellói harmadik helye után továbbra is remek formában van.

Hogy ki nyeri a futamot? „Aki a legjobban tudja kezelni a helyzetet és megóvni a gumikat” – válaszolta Lorenzo.

Gondban a Yamahák

Tavaly még a Yamaháknak kedveztek azok a pályák, ahol kisebb a tapadás, idén egyértelműen fordult a kocka, és a hangvillások szenvednek a legjobban ezekben a helyzetekben. Valentino Rossi bevallása szerint, ez az idei motornak „köszönhető”.

„Jobban szenvedtem, mint amire számítottunk. Tegnap még egész jól éreztem magam a motoron, de ma alig volt tapadás a pályán, ami nagyon nagy gondot okoz nekünk. A legnagyobb baj az, hogy nem tudjuk megfelelően működtetni a gumikat. Egy kicsit pechem is volt, hiszen két századdal csúsztam le a Q2-ről, így a 13. helyről kell indulnom. A közepes keveréken egész jók vagyunk 6 körig, de a verseny 25, a keményebb gumin pedig folyton bajban vagyunk. Öt jó kör, aztán lelassulok, vagy az egész futamon lassan megyek – ezek a választási lehetőségek.”

„Csak azt kérdeztem magamtól minden alkalommal, amikor áthaladtam a célvonalon, hogy miért. De nem tudom a választ. – kezdte Maverick Vinales. – A motor nem gyorsít ki, csak pörög a hátsó kerék egy helyben, főként a 3-as, 4-es és az utolsó kanyarban. A motor elejével nincs bajom, de a hátsó gumi szörnyű, de nem akarok tovább erről beszélni, mert olyan, mintha én lennék az egyedüli, aki folyton panaszkodik a gumikra.”

Marc Márquez a kavicságyban

A regnáló világbajnok tegnap négyszer, összesen már ötször bukott a hétvégén, ennek ellenére nem volt letörve, sőt pozitívnak látja a helyzetét.

Márquez bukásai

 

 




„Harcolhatunk a pódiumért, hiszen annyira nem rossz a tempóm. A hátsó kerék kipörgése valóban gond, de az kezelhető a gáz játékával. Az első gumi azonban mindig kritikusabb, ha nem működik. De nem érzem nagyon rosszul magam. Tudom, kívülről ez fura, mert sokat estem, de az időmérőn egyértelműen én hibáztam. Túl agresszív voltam, és a pálya nem állt még készen erre, amit nem láttam át akkor” – foglalta össze a vele történteket Márquez.

Izgalmas verseny lesz az, biztos, főként az utolsó körökben. Titkos favoritnak pedig említsük még meg Aleix Espargarót, aki az ötödik helyről indulhat majd Apriliájával.

MOTORSPORT
14.00: MotoGP, Katalán Nagydíj, futam (Tv: Spíler Tv)

A pole pozícióért járó díjakat ezúttal Laia Sanz adta át (Fotó: Kovács Nikolett)
A pole pozícióért járó díjakat ezúttal Laia Sanz adta át (Fotó: Kovács Nikolett)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik