MotoGP: Bagnaia megvédte vb-címét – videó

Vágólapra másolva!
2023.11.26. 16:45
null
Harmadik vb-címét is bezsebelte Bagnaia (Fotó: Getty Images)
Címét megvédve másodszor lett világbajnok a gyorsaságimotorosok MotoGP kategóriájában Francesco Bagnaia, a Ducati olasz versenyzője, miután megnyerte a vasárnapi idényzáró Valenciai Nagydíjat, amelyen a vb-címért a futam előtt még versenyben lévő Jorge Martín bukott és kiesett.

A 26 éves Bagnaiának ez a harmadik vb-diadala, a Moto2 géposztályban a 2018-as szezonban ért a csúcsra.

A valenciai viadalon Bagnaiának az első ötben kellett zárnia a címvédéshez, míg a szintén Ducatival versenyző Martínnak a futamgyőzelem mellett arra is szüksége lett volna a végső diadalhoz, hogy Bagnaia legfeljebb hatodik legyen. A rajt után Martín azonnal feljött másodiknak Bagnaia mögé és üldözőbe vette olasz riválisát, majd a célegyenes végén a két motor összeért, ebből pedig Martín jött ki rosszul, számos pozíciót veszített ugyanis. Ezt követően a spanyol motoros megkezdte a felzárkózást, de hamarosan egy kanyarban hátulról nekiment a hatszoros MotoGP-világbajnok honfitársának, Marc Márqueznek. Az ütközés nyomán mindkét pilóta elesett és fel kellett adnia a küzdelmet, ez pedig azt jelentette, hogy Bagnaia a futam végeredményétől függetlenül vb-győztes. Az olasz motoros végül megnyerte a valenciai versenyt, így győzelemmel szerezte meg sorozatban második MotoGP-világbajnoki címét.

Bagnaia a honfitársa, a királykategóriában hétszer vb-győztes Valentino Rossi, valamint Márquez után a harmadik olyan versenyző, aki a MotoGP-ben meg tudta védeni a vb-címét.

 

MotoGP (27 kör, 108,14 km):
1. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 40:58.535 perc
2. Fabio Di Giannantonio (olasz, Ducati) 0.176 másodperc hátrány
3. Johann Zarco (francia, Ducati) 0.360 mp h.

A végeredmény:
1. Francesco Bagnaia 467 pont
2. Jorge Martín (spanyol, Ducati) 428 pont
3. Marco Bezzecchi (olasz, Ducati) 329 pont

Moto2 (22 kör, 88,11 km):
1. Fermín Aldeguer (spanyol, Boscoscuro) 34:33.384 perc
2. Aron Canet (spanyol, Kalex) 3.986 másodperc hátrány
3. Alonso López (spanyol, Boscoscuro) 6.455 mp h.

A végeredmény:
1. Pedro Acosta (spanyol, Kalex) 322,5 pont
2. Tony Arbolino (olasz, Kalex) 249,5 pont
3. Fermín Aldeguer 212 pont

Moto3 (20 kör, 80,1 km):
1. Szaszaki Ajumu (japán, Husqvarna) 33:03.409 perc
2. David Alonso (kolumbiai, GASGAS) 0.082 másodperc hátrány
3. Ivan Ortola (spanyol, KTM) 0.128 mp h.

A végeredmény:
1. Jaume Masia (spanyol, Honda) 274 pont
2. Szaszaki Ajumu 268 pont
3. David Alonso 245 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik