Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Vágólapra másolva!
2025.08.19. 21:04
null
Thomas Bach és Sulyok Tamás (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)
Thomas Bach eredményeit, sikereit, sportolói és sportvezetői kvalitásait a világ minden pontján elismerik, életműve magáért beszél – mondta Sulyok Tamás államfő, mielőtt átadta a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) örökös tiszteletbeli elnökének kedden a Sándor-palotában Budapesten.

Kiemelte: mi, magyarok mégis úgy gondoltuk, hogy külön is ki kell fejeznünk megbecsülésünket a NOB most már tiszteletbeli elnöke iránt. Számunkra a sport nemcsak nemzetközi, hanem nemzeti ügy is, hiszen sportcsillagok nemzete vagyunk.

„Ők a hőseink, róluk veszünk példát, belőlük merítünk ihletet” – hangsúlyozta Sulyok Tamás, aki hozzátette: ezért nagyra értékeljük azt az embert, aki életét teszi arra, hogy a mi példaképeink a legjobb környezetben tudják megmérettetni magukat.

A köztársasági elnök elmondta: az olimpiai mozgalom a magyarok szívügye, Thomas Bach pedig az olimpiai mozgalom élharcosa és szellemiségének következetes hirdetője.

„Rendkívül sokat tett azért, hogy a sport – mint a békés küzdelem és a becsületes megmérettetés terepe – kiemelt helyet foglaljon el a világban” – mutatott rá az államfő.

Thomas Bach NOB-elnökségével egyedülálló nyomot hagyott, és rávilágított arra is, hogy céljainkat nem a másik ellenében, hanem együtt érhetjük el igazán – emelte ki Sulyok Tamás.

Az államfő felhívta a figyelmet a „communitare”, azaz együtt szóra, amely véleménye szerint Thomas Bach NOB-elnökségének legfőbb mozgatórugója és sikerének titka.

Thomas Bach mindig is megbecsült minket, a magyar sportot és a magyar sportolókat – emlékeztetett a köztársasági elnök, hozzátéve: így nem maradhat el, hogy mi is méltányoljuk sikereit.

Thomas Bach a nemzetek békés versengésén alapuló olimpiai mozgalom továbbfejlődését szolgáló munkája, a sport és a sportolók megbecsülése, a tiszta sport és tisztességes versenyzés, a fiatalabb korosztálynak az olimpizmus eszméjével és értékeivel való megismertetése iránt példaadóan elhivatott és eredményes vezetői tevékenysége elismeréseként vehette át a kitüntetést.

Az ünnepségen részt vett mások mellett Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Schmitt Pál és Novák Katalin korábbi köztársasági elnök is.

 

Legfrissebb hírek

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Felfüggeszthetik az izraeli kosárcsapatokat, ha a NOB azt javasolja

Kosárlabda
2025.09.27. 10:27

Milánó 2026: nincs változás, az oroszok semleges színekben versenyeznek majd

Téli sportok
2025.09.19. 17:05

Coventry: Annyira lenyűgöző, hogy kedvet kaptam a téli sportokhoz!

Egyéb egyéni
2025.09.18. 19:01

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.21. 20:57

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.20. 20:35

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2025.08.20. 16:03

Thomas Bachot a TF díszdoktorává avatják

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:03
Ezek is érdekelhetik