Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.24. 20:51
null
Schmitt Pál (Fotó: Árvai Károly)
Nem lesz könnyű dolga a NOB újonnan beiktatott elnökének, a zimbabwei Kirsty Coventrynek, már csak a világpolitikai események miatt sem – jelentette ki a Nemzeti Sportrádiónak adott interjújában Schmitt Pál, aki 2036-os olimpia magyarországi rendezési esélyeiről is beszélt.

„Mind a két szereplőt nagyon jól ismerem, hosszú évek óta, Thomas Bachot is, akivel a NOB-ban évtizedekig együtt dolgoztam, és Kirsty Coventryt is, aki egy darabig a sportolói bizottság elnöke volt, aztán lett rendes NOB-tag” – mondta a Nemzeti Sportrádióban Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori elnöke, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöki posztját is hosszú évekig betöltötte.

A NOB új elnökéről a Nemzet Sportolója úgy nyilatkozott: bár Coventrynek kétgyermekes anyaként nem lesz könnyű dolga, felkészült arra, hogy ellássa feladatát.

„Thomas Bach arról beszélt az átadási ceremónián, úgy gondolja, olyannak adja át a stafétabotot, aki tovább tudja azt vinni. Nem könnyű a helyzet, hiszen most finoman fogalmazva is nagy turbulencia van a világpolitikában. Ezt mind kezelni kell. Jön a téli olimpia, azt már lehet látni, hogy még akkor is, ha Ukrajnában békekötésre kerül sor, az oroszokat már nem fogják meghívni, mert nem vesznek részt a kvalifikációs versenyeken” – jelezte Schmitt Pál, milyen komoly kihívások várnak az új NOB-elnökre, akinek nyilvánvalóan szerepe lesz a 2036-os olimpiai rendezési jogának odaítélésében is, amely a magyar sportdiplomata szerint egy éven belül nem fog megtörténni.

„Mi, magyarok érdekeltek vagyunk a játékok odaítélésében – úgy képzelem, a következő egy évben erre a fontos döntésre még nem kerül sor – jelentette ki.  – Óriási a konkurencia, nagyon sokan jelentkeznek, Európából és Ázsiából is – gondolok itt Indiára, Isztambulra vagy talán Madridra. Van bőven vetélytárs, úgyhogy fel kell kötni a felkötendőnket, de úgy érzem, hogy ha Európába kerülnek vissza a játékok, akkor komolyan számításba jövünk mint esélyes.”


 

 

Legfrissebb hírek

„Ilyen nincs, és mégis van” – Egerszegi Krisztinát csodáljuk a legjobban

Úszás
2025.10.24. 10:00

Bátorfi Zoltán szerint Németország az asztalitenisz Mekkája

Egyéb egyéni
2025.10.23. 12:53

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

„Máténak most az az útja jön, amit Geri már végigjárt” – fiairól beszélt a Nemzeti Sportrádióban Fazekas Nándor

Kézilabda
2025.10.20. 17:37

Keszthelyi Rita elmesélte, hogyan igyekszik példát mutatni fiatal csapattársainak

Vízilabda
2025.10.19. 16:11

Benczés Miklós: A labdarúgó-szakosztályhoz semmi közöm sincsen

Egyéb egyéni
2025.10.18. 19:36

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Bene Ferenc szoros derbire számít vasárnap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 18:47
Ezek is érdekelhetik