Módosult az öttusa-világbajnokság helye és időpontja

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2025.01.07. 12:34
Gulyás Michelle a párizsi olimpián diadalmaskodott (Fotó: Árvai Károly)
Az eredetileg kijelölt Antalya helyet Druskininkaiban rendezik meg az öttusázók idei világbajnokságát.

Hanzély Ákos, a hazai szövetség (MÖSZ) versenyigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a török szövetség visszalépett az októberre tervezett vb lebonyolításától, és a világkupasorozat április eleji fordulóját sem szervezi meg. A felnőtt vb-nek a dél-litvániai város ad otthont, de nem ősszel, hanem már a nyár végén, augusztus 27. és 31. között. A vk-sorozat február és március fordulóján Kairóban kezdődik, majd április 22-től 26-ig Budapesten folytatódik, május 7. és 11. között pedig Szófiában találkozik a nemzetközi élmezőny. A széria fináléját Alexandriában rendezik július 4-től 6-ig, a következő héten pedig ugyanott váltó-világbajnokságra kerül sor.

Ezzel kapcsolatban a MÖSZ versenyigazgatója egy újításról számolt be: a váltószámokat leválasztották a világbajnokságról, viszont az önálló váltó vb-n a felnőttek mellett utánpótláskorosztályoknak is rendeznek versenyt.

Magyar szempontból még fontos, hogy a hagyományos, budapesti nemzetközi fedett pályás viadalra március 19. és 23. között kerül sor, a junior világbajnokságnak pedig Székesfehérvár ad majd otthont június 25-től és 29-ig.

A július 21-én kezdődő és 27-én záruló Európa-bajnokságot Madrid rendezi.

 

Legfrissebb hírek

Szeretné fájdalmak nélkül élvezni a versenyzést – interjú Erdős Ritával

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: Gulyás Michelle nélkül utaznak a mieink a kaunasi vb-re

Egyéb egyéni
2025.08.14. 19:10

Öttusa-vb: közös edzőtáborban a felnőtt- és az U19-es válogatott

Egyéb egyéni
2025.08.11. 11:26

Eszes Noémi: Egyedülálló, ami a magyar öttusában történik

Egyéb egyéni
2025.08.10. 19:03

Öttusa: a kenyérdagasztással is megküzdött, de öt hete teljes erőbedobással edz a vb-címvédő Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2025.08.08. 12:11

Balogh Gábor: Óriási munkát végeztek a sportolóink és a szakemberek

Egyéb egyéni
2025.08.03. 14:17

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14
Ezek is érdekelhetik