Mijaín López: Édesapám azt mondta, hogy nem kellene ezt erőltetni

– Hányadik alkalommal köszönthetjük Budapesten?
– Most járok itt ötödször – felelte a Nemzeti Sport kérdésére Mijaín López. – A várost eddig még nem volt lehetőségem megnézni, mert mindig versenyre vagy edzőtáborba érkeztem. Ez biztosan megváltozik most, ezúttal lehetőségem nyílik kicsit körbenézni. Egyébként mindig nagyszerűen éreztem magam Magyarországon, mindannyiszor rendkívül családias, barátságos légkör fogadott.

– És ne felejtsük el: itt lett először világbajnok!
– Éppen ezért mély érzelmeket táplálok az ország iránt. A döntőben Deák Bárdos Mihállyal találkoztam, akkor már az edzőtáborokból és több versenyről is ismertem őt. Tudtam, hogy kiváló birkózó, és kitűnő meccsünk is volt, amelyen nagy örömömre győztem.

– Elmondható, hogy ezt követően mindvégig toronymagasan a teljes mezőny fölé emelkedett. Ennek ellenére három világbajnoki döntőben vereséget szenvedett. Ezt minek tudja be?
– A birkózás is olyan sport, amelyben az ember egyszer nyer, másszor veszít – ez szinte folyamatosan váltakozik. Erre a három vereségre mindig emlékezni fogok, sosem felejtem el őket, hiszen segítettek abban, hogy megnyerjem az olimpiákat. Ha megnézzük, kétszer közvetlenül a játékok előtt, egyszer pedig két évvel az olimpiát megelőzően kaptam ki. Ez idő tájt mindig a kvótaszerzésre törekedtem, nem az érdekelt, hogy nyerek vagy veszítek a világbajnokságon, hanem az, hogy ott legyek a játékokon és a dobogó felső fokára állhassak. Szerencsére ezt mindegyik alkalommal el is értem.

– Kétezertizenötben láthattuk utoljára világbajnoki szőnyegen, azóta – az olimpiákat leszámítva – csak kisebb versenyeken mérette meg magát. Miért döntött úgy, hogy „sötét lóvá” válik?
– Pontosan annyit szerettem volna beletenni, amennyi elég az olimpiai bajnoki cím megszerzéséhez. Edzegettem, formában tartottam magam, de az igazi felkészülést fél évvel a játékok előtt kezdtem el. Vébét minden évben rendeznek, nekem mindig hatalmas erőfeszítés volt a fogyás, ezt el szerettem volna kerülni. Bőven elég volt az olimpiákra hozni a súlyomat.

– Tokióba és Párizsba is Óscar Pino szerezte meg a kubai kvótát a súlycsoportjában. Milyen a kapcsolatuk?
– Olyan, mintha a testvérem, vagy inkább a fiam lenne, hiszen jóval fiatalabb nálam. Amikor felbukkant, Mijaín López már nagy név volt. Törekedtem arra, hogy neki is lehetőséget adjak, amivel élt is, világbajnoki ezüst- és háromszoros bronzérmes, emellett öt alkalommal megnyerte a pánamerikai bajnokságot. Kitűnő a kapcsolatunk, nagyon jóban vagyunk.

– Többen is mesélték, hogy amikor Kubában edzőtáboroztak, gyakran látták traktoron ülve füvet nyírni. Ez amolyan hobbija?
– Előfordulhatott ilyen eset, de ebben semmi különös sincs. Az ember ott próbál segíteni, ahol tud. Természetes, hogy a munkahelyen, ahol a kollégák a barátaim, megpróbálok segíteni, és lenyírom a füvet. Ha ez hobbinak számít, akkor igen, nevezhetjük annak.

– Miként tekint arra, hogy ön az első olyan sportoló, aki ugyanabban a versenyszámban öt egymást követő olimpián diadalmaskodott?
– Ez a sportnak való teljes odaadásomnak köszönhető. Rengeteg fegyelmet, áldozatot és bátorságot követelt. A sikereim fő mozgatórugója a családom, mindig támogatott és mellettem állt. Hálás vagyok a Jóistennek is, aki rengeteg erőt és kitűnő egészséget adott nekem, aminek hála eljuthattam idáig. Úgy érzem, azt akarta, hogy Mijaín López »létrejöjjön«, és azért küldött ide, hogy az legyek, aki vagyok.

– Mennyiben változott meg az élete Párizs óta?
– Érezhető a különbség. Azelőtt volt Mijaín, a kubai, most meg van Mijaín, aki az egész világé, akit mindenki mindenhol ismer. Teljesen másképp állnak hozzám az emberek, bárhova megyek, úgy fogadnak, hogy megjött „A nagy Mijaín.” Azt hiszem, teljesen normálisan élem meg az egészet, bennem semmi sem változott, ugyanaz maradtam, aki eddig is voltam.

– Melyik volt pályafutása legnehezebb mérkőzése?
– A 2008-as olimpia döntője, amelyet az orosz Haszan Barojev ellen vívtam. Tőle kaptam ki a 2004-es athéni játékokon, majd a már említett 2006-os világbajnoki döntőben is felülmúlt. Végtelen boldog és hálás voltam, hogy Pekingben az én oldalamra billent a mérleg nyelve.

– Huszonöt éves birkózó-pályafutása során megfordult valaha a fejében, hogy felhagyjon a sporttal?
– Kettőezer és kettőezer-négy között valahogy semmi sem akart összejönni, nem úgy alakultak az események, ahogyan szerettem volna. Mindez az athéni olimpián csúcsosodott ki, s noha még nagyon fiatal voltam, végtelenül elkeseredtem. Ez idő tájt lehet, hogy megfordult hasonló a fejemben, de sikerült talpra állnom, és túllendülnöm a nehézségeken.

– Tokió után mi hajtotta tovább? Négy olimpiai arannyal is történelmi csúcsot állított be.
– Érdekes helyzet állt elő, hiszen a koronavírus-járvány miatt egy évvel rövidebb olimpiai ciklus következett. Kétségkívül motivációt jelentett, hogy egy évvel kevesebbet kell edzenem. A családom egyébként ellenezte, édesapám azt mondta, hogy nem kellene ezt erőltetni, megvan a négy arany, gyönyörű sportpályafutásom van, hagyjam abba a csúcson, nehogy vereséggel kelljen visszavonulnom.

– Hogyhogy ellentmondott az édesapjának?
– Éreztem magamban az erőt, és azt gondoltam, hogy az ötödiket is meg tudom csinálni. Meghívott vendégként rendre ott voltam a világbajnokságokon, és azt láttam, hogy a nagy ellenfeleim továbbra is elkövetik ugyanazokat a hibákat, amelyeket korábban. Szóval úgy gondoltam, hogy megverem őket. Ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, nem motivált külön, hogy én kubai sportolóként lehetek az első, aki ebben a formában eléri a bűvös ötöst.

– Oroszországba is ellátogatott Párizs után, ahol találkozott a kötöttfogású nehézsúly másik legendájával, a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenkétszeres Európa-bajnok Alekszandr Karelinnel.
– Nagyon szép utazás volt, kettőnk találkozása, azt hiszem, történelmi jelentőségű, hiszen a legutóbbi tíz olimpiai bajnoki aranyéremből nyolc nálunk van. Elismerem, és fejet hajtok az eredményei előtt. Rengeteget tanultam tőle, ő a mai napig bálvány, példakép, akire mindenki felnéz. Szóval tényleg sokat jelentett ez az út.

– Hogy tekint a jövőjére?
– Edzősködni semmiképpen sem szeretnék. A mestereknek gyakorlatilag meg kell hozniuk ugyanazokat az áldozatokat, amelyeket a sportolóknak. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha bármelyik sporttársamnak segíteni kell, akkor ne állnék a rendelkezésére – bármikor kereshetnek, ha tudok, segítek. De konkrétan edzősködni nem szeretnék. Sokkal inkább a sport nagyköveteként képzelem el magam a jövőben, szeretném a fiataloknak átadni azt az üzenetet, hogy merre kell induljanak, és milyen utat kell bejárniuk annak érdekében, hogy nagy bajnokká váljanak. Nagyon kemény és nagyon sok munkával járt, hogy elérjem ezeket az eredményeket, most úgy érzem, élvezni szeretném ennek a gyümölcsét.

– Elképzelhetetlen, hogy Los Angeles előtt meggondolja magát, és újra felvegye a párizsi szőnyeg közepén hagyott birkózócipőit?
– A döntésem véglegesnek tekinthető, szakítottam a birkózással. Az embernek tudnia kell elkezdeni valamit, s azt is, mikor kell abbahagyni.