Az ötszörös olimpiai bajnok Mijaín López szerdán Magyarországra érkezik

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.11.26. 18:45
Mijaín López a következő napokat Magyarországon tölti (Fotó: Róth Tamás/MBSZ)
Az ötszörös olimpiai és szintén ötszörös világbajnok kubai legenda, Mijaín López is részt vesz a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) következő licences edzőképzésén.

A párizsi diadala után visszavonuló kötöttfogású óriás szerdán érkezik Magyarországra, s jövő kedden távozik – derült ki az MBSZ hírleveléből. A tervek szerint rengeteg programon vesz részt, fogadják többek mellett a sportállamtitkárságon, a Magyar Olimpiai Bizottságban, a Testnevelési Egyetemen, bemutató edzést tart a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA), az ESMTK-ban és Cegléden, ott lesz a Sportfórum elnevezésű konferencián, és ha minden igaz, a Ferencváros Malmö elleni Európa-liga-mérkőzésén is.

Csütörtökön 16 órától a Körcsarnokban a kötöttfogású válogatott edzésére ifjú magyar tehetségeket is meghívtak, hogy testközelből láthassák minden idők egyik, ha nem a legnagyobb birkózóját, sportolóját.

 

Legfrissebb hírek

Dortmundban és Bukarestben is jól szerepeltek a magyar kötöttfogású birkózók

Birkózás
2025.08.11. 15:33

„Talán holnap elfogadom, hogy itt a vége!” – Ligeti Dániel visszavonult

Birkózás
2025.08.06. 08:32

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05
Ezek is érdekelhetik