A fitneszvilág sztárjai Budapesten versenyeztek

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.21. 11:07
Fotó: Dömötör Csaba
23 éve mindig októberben rendezik Magyarországon a rangos Fitparádét, ahonnan akár a földkerekség legrangosabb testépítőversenyére is ki lehet jutni. A fitneszvilág sztárjait felvonultató rendezvénynek idén a budapesti Dr. Koltai Jenő Sportközpont adott otthont.

Már a bejáratnál is kiállított és megvásárolható professzionális kondigépek jelezték, hogy a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban a fitnesz állt a középpontban a hétvégén. A színpadon vasárnap délután az Irondiva Bikini Pro és a Irondiva Figure Pro versenyei zajlottak. A különféle kategóriák szereplőinek több gyakorlatot kellett teljesíteni, miközben a népes közönségből bekiabálásokkal támogatták a hölgyeket. Magyarországot az előbbi számban hárman, Kátai Luca, Molnár Zsófi és Ország Fanni képviselte, a Figure Prón pedig Meleg Krisztina.

A csarnok másik részében kisportolt férfiak mérték össze erejüket a tíz gyakorlatból álló Premium Strongman League keretein belül. A háttérben az AC/DC-től szólt a Back in Black, miközben Kovács Ferenc küzdött a különféle feladatokkal. Játszi könnyedséggel emelte fel az egykezes súlyzót, a rönköt és a száztíz kilós izlandi keresztet, sőt, a háromszázötven kilós traktorgumi kétszeri megforgatása sem okozott neki gondot. Utoljára három hordót kellett feltenni a különböző pultokra, a szurkolók mindent beleadva támogatták a magyar versenyzőt, aki a végére elfáradt, a tízfős mezőnyben végül a XX. helyen zárt.

A már megszokott módon kiváló hangulatú és magas színvonalú rendezvény résztvevői és a szurkolók nagy élményekkel térhettek haza.

 

Legfrissebb hírek

Izomfájdalomra és regenerációra is hasznos a hengerezés

Csupasport
1 órája

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
2025.10.22. 17:14

Galéria: Mezey György élete, pályafutása képekben

Magyar válogatott
2025.10.08. 15:34

Szoboszlai Dominik „százados” lett Liverpoolban, mutatjuk a legfontosabb mérföldköveket – galéria

Angol labdarúgás
2025.09.18. 17:16

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
2025.08.21. 07:29

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48
Ezek is érdekelhetik