Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.06.21. 20:16
null
A magyar küldöttség 27 érmet – közte 9 aranyat – nyert a gyerekek szerbiai fitnesz-világbajnokságán.

A szerbiai Čačak adott otthont az idei IFBB gyerek-világbajnokságnak, amelyen a magyar versenyzők ismét kiemelkedően szerepeltek – tájékoztat a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség, amelynek delegációja több korosztályban és versenykategóriában érdemelt ki dobogós helyezéseket.

A magyar csapat versenyzői az Acrobatic Fitness, Artistic Fitness, Dance Fitness és Fitness Challenge kategóriákban mérték össze tudásukat a világ legjobbjaival.

A fiatalok összesen 9 arany-, 13 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek

– köztük egy elsőséget csapatban is –, ami kiemelkedő teljesítménynek számít a nemzetközi mezőnyben.

Huber István, a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség elnöke, aki egyben a delegáció vezetője is volt, így nyilatkozott a világversenyt követően:

„Ez a világbajnokság évről évre fontos számunkra. Itt egy nagyon értékes visszacsatolást kapunk arról, hogy hol tart a sportág utánpótlása. Sikeres világversenyen vagyunk túl, bízom benne, hogy az egyes korosztályoknak egy fontos jelzés, hogy kitartó edzéssel oda lehet jutni a legjobbak közé.”

EREDMÉNYEK
Acrobatic Fitness
1. helyezettek:
Béres Bellatrix – 12 éves kategória
Vámos Julianna – 13 éves kategória
Hati Szófia – 14 éves kategória
Tar Flóra – 15 éves kategória
Bankrablók – Csapat kategória
2. helyezettek:
Kulcsár Fanni – 11 éves kategória
Kereszty Lilla – 12 éves kategória
3. helyezett:
Bolvári-Takács Dávid – Fiú 12–13 éves kategória
Artistic Fitness
1. helyezettek:
Lázár Lilien – 12–13 éves kategória
Fáska Dóra – 14–15 éves kategória
2. helyezettek:
Madarász Dorottya – 10–11 éves kategória
Balogh Zsófia – 12–13 éves kategória
Stiener Laura – 14–15 éves kategória
Dance Fitness
1. helyezett:
Zsélyi Maja – 14–15 éves kategória
2. helyezettek:
Soni Bindia – 14–15 éves kategória
Németh Rebeka – 10–11 éves kategória
3. helyezettek:
Péterfi Anna – 12–13 éves kategória
Nagy Júlia – 14–15 éves kategória
Fitness Challenge
1. helyezett:
Kerék Tímea – 14–15 éves kategória
2. helyezettek:
Borza Anna – 9–10 éves kategória
Saska Nimród – Fiú 6–8 éves kategória
Soróczki-Pintér Liza – 11 éves kategória
Katonka Lujza – 13 éves kategória
Darabos Nóra – 14–15 éves kategória
Bolvári-Takács Dávid – Fiú 11–13 éves kategória
3. helyezettek:
Kereszty Lilla – 12 éves kategória
Pintér Tamara – 13 éves kategória
Sovák Réka – 14 éves kategória

(Kiemelt képünkön: a magyar csapat Forrás: Magyar Fitness és Testépítő Szövetség)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: először szerepelnek az élvonalban az Ybl fiúcsapatai

Utánpótlássport
6 órája

Kosárlabda: a 9. helyért játszhat az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Vízilabda: az 5-8. helyért folytatja az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
20 órája

Öttusa: világbajnoki bronzérmes az U19-es leánycsapat Litvániában

Utánpótlássport
22 órája

Úszás: a péntek se a mi napunk volt az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
22 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:23

Röplabda: Fekete Fanni hamar felnőtt a feladathoz a válogatottban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02
Ezek is érdekelhetik