Vívópályafutása folytatását tervezi Gémesi Csanád

K. B./MTIK. B./MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.18. 16:16
Gémesi Csanádnak már nagyon hiányzik az edzés és a mozgás, a vívás még talán kevésbé (Fotó: Dömötör Csaba)
A párizsi olimpián a kardcsapattal ezüstérmes Gémesi Csanád hosszabb pihenőjét követően legkésőbb jövőre visszatér a pástra.

A 37 éves világ- és Európa-bajnok vívó elmondása szerint a nyári játékokon kiharcolt második helynek egyre jobban örül, minden nappal egy kicsit boldogabb. 

Szóba került az egyéni verseny nyolcaddöntőjének az a momentuma, amikor a tunéziai Faresz Ferdzsani ellen 9:10-es állásnál jelezte a mérkőzésvezetőnek riválisa találatát – ezért később fair play-díjra jelölték. 

„Utólag szinte nem is emlékeztem arra a pillanatra, mert annyira természetes volt. Én bemondtam egy találatot, amiről úgy gondoltam, hogy az ellenfélnek kell megkapnia, és közben vettem csak észre, hogy a bíró nem is neki, hanem nekem akarja megítélni. Ez aztán nálam el is sikkadt, és óriási meglepetés volt, amikor láttam magamat ebben az illusztris ötös társaságban” – utalt a fair play-díjra jelöltek csoportjára szerdán az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában. 

Gémesi szerint már az is megtiszteltetés neki, hogy az öt legsportszerűbb pillanat közé bekerült a megmozdulása. Kiemelte, hogy itthon nagyon nagy visszhangja volt a jelölésnek, így újra előtérbe került a fair play és annak fontossága. 

A MATE-GEAC kardvívójának az egyéni verseny ezzel a nyolcaddöntővel véget ért, ugyanakkor csapattársaival eltökéltek voltak, hogy érem nélkül nem jönnek haza a francia fővárosból. A kardválogatott az olaszok és az irániak legyőzésével döntőbe jutott, ott pedig 45:41-re alulmaradt a dél-koreaiakkal szemben. 

A nyári játékok élményeinek felelevenítése után Gémesi a folytatásról is szót ejtett. 

„A következő egy-két hónapra lesz egy kis pihenő beiktatva, de utána tervezem, hogy visszatérek és legkésőbb a következő naptári évben elkezdek én is újra versenyezni. Már nagyon hiányzik az edzés és a mozgás, a vívás még talán kevésbé, de az igen, hogy újra rendszerbe kerüljenek a napjaim” – mondta, majd elárulta, hogy Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok vívótársa műtétje előtt beszélgettek egymással a folytatásról, és motivációt adott neki, hogy csapattársa is a folytatást tervezi. 

Gémesi a Los Angeles-i olimpiáig még nem tekint előre, egyelőre a közeljövőre koncentrál, egy szezonra tervez, aztán majd meglátja, meddig tart a lendület.

 

Legfrissebb hírek

Battai Sugár: Meg kellett érnem arra, hogy befejező ember legyek

Egyéb egyéni
19 órája

Vívás: menni vagy nem menni?

Utánpótlássport
2025.09.24. 09:03

Vívás: a kardszakág nevelőműhelyei közt vitézkedik a Metropolis

Utánpótlássport
2025.09.22. 16:20

Nagy Tímea elárulta, kiket szeretne látni a Nemzeti Sport Gála díjazottjai között

Egyéb egyéni
2025.09.19. 16:10

Három magyar érem a 48. katonai vívó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.19. 15:39

Vívás: az új idényt is bizakodva kezdhetik a Ludovika tőrözői

Utánpótlássport
2025.09.17. 21:00

Vívás: biztató, hogy csökkent a lemorzsolódás a kardszakágban

Utánpótlássport
2025.09.16. 20:42

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
2025.09.13. 18:43
Ezek is érdekelhetik