Öttusaszövetség: visszautasítjuk a nemtelen vádakat

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.07.01. 11:00
null
A Magyar Öttusaszövetség sajtóközleményt jelentetett meg hétfőn délelőtt a magyar olimpiai csapat válogatásának témájában, melyet változtatás nélkül közlünk.

„A Magyar Öttusa Szövetség visszautasítja a nemtelen vádakat.

Az olimpiai keret hivatalos kihirdetését követően több sajtóorgánumban is megjelentek olyan vádak, melyek a Magyar Öttusa Szövetség elnökségének integritását, erkölcsi feddhetetlenségét kérdőjelezték meg. A Szövetség ezért úgy döntött, hogy még egyszer, s egyben utoljára reagál ezekre a vádakra, tisztázza álláspontját, s ezt követően az olimpiai keret kihirdetésének a kérdéskörét a maga részéről lezártnak tekinti.

A Magyar Öttusa Szövetség Elnöksége a közelmúltban újult meg, és ez azzal járt, hogy megörökölt egy olyan válogatási szisztémát, melyet nem tekintett a sajátjának, azzal szakmailag nem értett egyet. A szervezet vezetése egy olimpiai évben nem kívánta a sportolók felkészülését megzavarni azzal, hogy hivatalba lépését követően azon nyomban átírja a szabályzatot – mikor azonban tényleges döntési kényszerbe került, a józan ész, a racionalitás, és a meggyőző sportszakmai érvek mentén döntött az olimpián induló keret kihirdetésekor.

A Magyar Öttusa Szövetség Elnöksége nem vindikálja magának a szakmai tévedhetetlenség jogát, a döntései helyességét az idő, és a magyar csapat olimpiai szereplése fogja igazolni vagy cáfolni. Nem kérdéses azonban, hogy mivel józanul gondolkodó szakemberek alkotják, Gulyás Michelle személyében egy olyan versenyzőt tart tanácsosnak a párizsi olimpiai játékokon indítani, aki az elmúlt négy éves teljesítményét tekintve A kategóriás versenyeken a hazai mezőnyben gyakorlatilag nem talált legyőzőre. Egyetlen verseny lovas eredménytelensége nem írhat felül konzekvensen magas színvonalú, több éves szakmai munkát, eredményességet és tapasztalatot. A döntés pedig teljességgel legitim, hiszen mivel a szakmai bizottság nem tudott döntést hozni, az alapszabály értelmében ilyen esetben az elnökségnek kötelessége a döntés meghozatala.

Szakmai döntésekkel természetesen lehet vitatkozni, bár a vitázó felek csak egyikének nyomja a vállát a döntés felelősségének a súlya. A szervezet integritásának, tisztességének, becsületének megkérdőjelezése, a részrehajlással való vádaskodás azonban olyan nemtelen támadás, melyet a Magyar Öttusa Szövetség Elnöksége kérlelhetetlen következetességgel visszautasít minden fórumon. A magyar öttusasport résztvevői, szurkolói, barátai felé azzal a kéréssel él, hogy támogassák az olimpián induló négy öttusázó felkészülését azzal, hogy a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítanak számukra. Aki ebben nem partner, az nem tekinthető a hazai öttusa valódi jóakarójának.”

 

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12

Öttusa-vb: Gáll András és Szép Balázs küzdhet a szombati fináléban a magyarok közül Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.28. 14:55

Akár öt magyar is elődöntőben lehetett volna Kaunasban az öttusa-vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.27. 18:57
Ezek is érdekelhetik