A vívók kapitánya elégedett az Európa-bajnoksággal, de…

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.06.25. 10:05
A kardcsapat Szatmári András nélkül, Gémesi Csanád (balról), Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Rabb Krisztián összeállításban is Európa-bajnok lett (Fotó: hunfencing)
Egy arany, négy ezüst, két bronz – vajon ez alapján hogyan értékeli az Európa-bajnokságot Boczkó Gábor? Vajon kizárólag az érmek alapján kell, lehet összegezni?

Hét éremmel zárta a bázeli Európa-bajnokságot a magyar vívóválogatott, ennek tükrében Boczkó Gábor szövetségi kapitány nyilván nem elégedetlen, ám ha „darabjaira bontjuk” ezt az eredményt, azért mutatkozik némi értetlenkedés, hiány, pótolnivaló.

A kapitánynak oly kedves férfi párbajtőrözők egyéniben ezüstöt és bronzot hoztak Siklósi Gergely és Andrásfi Tibor révén (s mellettük Koch Máté is a nyolc között volt), csapatban viszont kívül maradtak a már-már megszokott négyes táblán, ötödikek lettek.

„Az egyéni szereplés extra – mondta mosolyogva Boczkó Gábor.Az nagyon jó, hogy három magyar is ott volt a nyolcban, sajnos Nagy Dávid a nehéz csoportjából nem úgy keveredett ki, ahogyan szerettük volna. Azt azért bánom, hogy akárcsak a tavalyi milánói világbajnokságon, a bá­zeli Eb-n is szépen összekerültek a mieink: amikor két magyar vív egymás ellen, rendszerint a napi forma dönt. Ezúttal Koch Máté kapott ki Andrásfi Tibortól, Mátén azt láttam, túl nagy súlyt vett a vállára, mondván, neki itt meg kell mutatnia, mit tud.”

Boczkó Gábor tavaly január óta Koch Máté felkészülését is irányítja kapitányi teendői mellett, de enélkül is tudná, hogy ez olyan mentális probléma, amellyel foglalkozni kell.

„Valóban figyelni kell erre, az olimpián fontos lesz a mentális állapot – ismerte el Boczkó Gábor, aki reálisan értékelte a csapat ötödik helyét is. – A srácok valamiért visszafogottan vívtak, nem volt bennük akkora a tűz, mint máskor. Máténak volt egy rossz asszója a spanyolok ellen, kapaszkodni kellett, helyette viszont csak nőtt a hátrány. Azt egyébként nem értem, miért tartják mumusuknak a fiúk a spanyolokat, hiszen vertük már meg őket, tény, hogy ezen is dolgozni kell. Erős közepest ér nálam ez az ötödik hely, rossz eredménynek azért nem mondanám.”

A női kardcsapat is ezt az osztályzatot kapta Boczkótól – a Battai Sugár Katinka, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca összetételű kvartett egy győzelemmel és két vereséggel zárta az Eb-t, így lett negyedik.

„A lányok simán döntőt vívhattak volna, az viszont jó, hogy bejutottak a négy közé. A két vereséget elemezni kell, tanulságos mérkőzés volt mind a kettő, úgy kell okulnunk belőle, hogy ebből érem legyen Párizsban. Ami az egyénit illeti: Pusztai Liza ezüstérmének nagyon örültünk, kár, hogy kicsit sokat vártunk arra, hogy újra ott legyen a legjobbak között… – utalt a kapitány arra, hogy Pusztai legutóbb hét évvel ezelőtt, 16 évesen szerzett Eb-érmet, akkor bronzot. – Tudtuk persze, hogy Liza jó vívó, sajnos az előző években kiesett a ritmusból, őszintén remélem, hogy a következő szép eredménye hamarabb jön, mint az első után a bázeli.”

Jeles osztályzat jár a férfi kardcsapatnak – egy arany után mi más járhatna…? Más kérdés, hogy egyéniben elmaradtak a várakozástól a versenyzők.

„Az egyéni viadal végeredménye szomorú képet ad, kár, hogy Szilágyi Áront a török Yildirim a reklamálásaival, a hisztijével képes volt kibillenteni a megszokott nyugalmából. Ő egyébként párizsi induló, a világranglista élmezőnyében van, vagyis jó vívó, csak éppen rossz csoportkört vívott, ezért jött Áronnal szembe már a harminckettő között – mondta Boczkó Gábor. – A csapatversenyen Áron szintén szenvedett kicsit, ám amikor kellett, hozta magát, Gémesi Csanád tudása alatt vívott, míg a Decsi Tamás helyett beszálló Rabb Krisztián kiemelkedően teljesített.”

A közvéleményt és persze a szakmában dolgozókat is élénken foglalkoztatja, vajon milyen összetételű férfi kardcsapat utazik Párizsba – Szatmári András már edz, remélhetőleg felépül, Szilágyi Áron helye biztos, kettejükön kívül eddig Gémesi Csanád és Decsi Tamás alkotta a csapatot. Ám Rabb Krisztián fejlődése láttán sokan cserét vizionálnak, vagy legalábbis szeretnének vizionálni…

„Megértem, hogy ez a téma sokakat érdekel, nem is futok el a válasz elől, csak egyelőre érdemben még nem tudok mondani semmit. A fegyvernemi vezetőedzők hétfőn terjesztik elő a javaslatukat a csapat összetételére, ezt kedden a szövetség sportszakmai bizottsága megvitatja, s a véleményezésük után jövő héten én terjesztem az elnökség elé a párizsi névsort” – nyilatkozta Boczkó Gábor.

A férfi kardozókat érintő hír, hogy Bázelben az olaszok ismét hozták magukat: velük és még egy-két országgal kapcsolatban a múltból is tudunk példát hozni hasonlóra, vagyis arra, hogy feltett kézzel indulnak harcba. Ezen az Eb-n is így történt, az olaszok korai búcsújának köszönhetően Párizsban nem az eddig betonbiztosnak hitt francia–olasz és magyar–egyiptomi negyeddöntőre kerül sor – az itáliaiak úgy vélik, Szilágyiék könnyebben verhetők, mint a gallok.

Három, párizsi kvótás csapatunk egy érmet (igaz, az arany volt) termelt Bázelben, az olimpiáról lemaradók viszont hármat: női párbajtőr- és férfi tőrcsapatunk második, valamint női tőrözőink harmadik helye remélhetőleg a három fegyvernem visszakapaszkodásának első lépése volt.
„Amelyik csapat nem megy az olimpiára, az a világranglistán nem kap pontot, és azért azt tudjuk, hogy egy-egy versenyen a kilencedik és tizenhatodik hely között végzők is szépen kapják a pontokat. Ezért is volt a nem olimpiai résztvevő gárdák számára fontos a kontinensbajnokság, ezek remek eredmények, így végre el tudunk mozdulni a ranglistán, hiszen eddig a nyolcaddöntők mindhárom csapatnak rendre nagyon erős csapatot hoztak, innentől sokkal jobb pozíciónk lehet, s megindulhatunk szépen lassan előre” – nyilatkozta Boczkó Gábor.
Új időszámítás kezdődhet

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik