Hajnalban szántott, nappal újságot írt – a 70 éves Bóbics László Beckham pesti dühkitörésének is tanúja volt

– David Beckham közelmúltban bemutatott életrajzi filmjéből a sportújságírói körökben anekdotaként emlegetett, 2002-es pesti találkozásuk epizódja sajnálatosan kimaradt. Hogy is történt a nevezetes bemutatkozás?
– Sohasem felejtem, a ZTE–Manchester United mérkőzés lefújása után egyszerre értem Beckhammel a Puskás Ferenc Stadion liftjéhez, és dühében teli talppal akkorát rúgott a fém lift­ajtóba, hogy talán még ma is visszhangzik. Az az 1–0-s zalaegerszegi győzelem sportújságírói pályafutásom csúcsélménye marad. A ZTE sajtófelelőseként is dolgoztam, ami nem volt hálás feladat. A két csapat kezdő felállását például az utolsó pillanatban sikerült csak begyűjteni. Sir Alex Ferguson kilépett a manchesteri öltözőből, a papírt a névsorral szinte úgy kellett kitépni a kezéből. Hasonló volt a helyzet Bozsik Péterrel, aztán rohantam, hogy a stadion emeletén lévő irodában lefénymásoltassak száz darabot. Kiderült, nem megy a dolog, végül a vészhelyzetben adtam tízezer forintot a titkárnőnek a saját pénzemből, hogy valahogy oldják meg. Megoldották.

– Később bejárta a sajtót a hír, hogy a gyanú szerint a manchesteri visszavágón elszenvedett 5–0-s vereség nem volt tiszta. Meg tudja erősíteni?
– Én erről nem tudok. Azzal mindenki tisztában volt, hogy ha a Zalaegerszeg pályára lép az Old Traffordon, reálisan kaphat egy ötöst. Aztán mi történt? Bejött a papírforma, kapott egy ötöst. Nagy meglepetést nem keltett a zakó, főleg azok után, hogy állítólag az angliai indulás előtt hajnalban a játékosok egy része még Lenti-hegyen az asztalon táncolt.

– Eddig megjelent öt könyve közül futballtörténeti szempontból különösen izgalmas a „dunántúli el Clásico” hátterét feldolgozó munka. Hogyan ragadná meg a ZTE–Haladás rivalizálás lényegét?
– Ezt a legjobban Csank János fogalmazta meg zalaegerszegi edzői időszaka idején: egy szombathelyiekkel vívott dunántúli rangadó csak annyiban különbözik a Fradi–Újpesttől, hogy kisebb körülötte a médiafelhajtás és kevesebb a néző. A szikra, a feszültség ugyanaz.

– Három éve kiadott családtörténeti könyvéből tudjuk, hogy a zalaszentgróti Rekord Ruhagyár varrógépműszerész-gyakornokaként, az üzemi ollóköszörülés órái után a Sármellék, majd a Zalacsány csapatában futballozott.
– Gyerekkoromra nyúlik vissza a foci szeretete. Egykeként naphosszat magamban játszottam az udvaron, vezetgettem a labdát, íveltem a kiskert alsó kerítéslécének, és a visszapattanóval fordultam rá a kapura, bombáztam neki a kisház előtt futó itatónak. A fő sportágam azonban az atlétika lett, egy középiskolás pályaavató futóverseny megnyerése után elvittek a ZTE-hez, a százméteres csúcsom tizenhat évesen 10.8 másodperc volt. Az atlétika gyökerei is otthonra nyúlnak vissza. Édesapámmal minden évben egyszer versenyt futottam a diófától a konyhaajtóig, édesanyám volt a zsűri elnöke. Hetedikes lehettem, amikor először megelőztem. Nem felejtem, utána magához ölelt – ez tőle igen ritka volt –, és azt mondta, most már te vagy a gyorsabb, többet nem versenyzünk.

– A róla fennmaradt bírósági dokumentumok alapján a kuláküldözés őt is utolérte. Előbb árdrágítás vádjával vették elő 1958-ban egy pálinkafőzési ügylet nyomán, majd 1959-ben engedély nélküli fakivágásért állították bíróság elé, és ítélték utóbb három hónap börtönbüntetésre.
– Jogtalanul, mondanom sem kell. A gyülevészi családi háznál történt az emlékezetes és szomorú eset, amely nekem gyerekként örökre az agyamba vésődött. Késő őszi, kora téli időszak lehetett, az iratokban szereplő dátumokat elnézve 1960 vége. Csütörtöki nap volt, Zalaszentgróton akkor tartották a piacot, kint volt az utcán a település és a környék apraja-nagyja, sokan láthatták, amint apámat vezetik rabláncon a vasútállomásra. Hozták Gyülevészre szembesítésre, megnézni, hogy pontosan hol történt, hogy történt a „bűncselekmény”. Mi tudtunk arról, hogy érkezik. Édesanyám már hajnal ötkor felment Kustányból Gyülevészre, fejte ott is a teheneket, kellett vinni a tejet a csarnokba. Én kisgyerek voltam, Horváth Feri bácsi, a ma is élő kehidai ács vett fel a biciklije csomagtartójára, hogy átvigyen a gyülevészi házhoz. Csípős hideg volt, majd' megfagytam a biciklin. Szépen kiöltözve vártam édesanyámmal a gyülevészi vasútállomáson a Zalaszent­grótról érkező vonatot. Két őr vezette rabláncon édesapámat, még a köszönésünket sem viszonozhatta, úgy vitték a kert alatti gyalogúton, a réteken keresztül a házhoz. Arra emlékszem, hogy ott nézegették, méregették egy darabig a fákat, aztán fordították vissza apámat az állomásra. Baktattunk utána könnyes szemmel, szótlanul. Elment a vonattal, mi integettünk neki, ő vissza sem inthetett. Sok mindent nem értettünk, csak azt érzékeltük, hogy valami súlyos igazságtalanság történik.

– Igaz, hogy az országos hírű kehidakustányi fürdő építését a család kezdeményezte?
– Személy szerint anyai nagybátyám, Kovács Lajos, akinek a tiszteletére emléktáblát is avattunk a róla elnevezett sétányon. Országosan ismert pedagógus, művelődésszervező volt, felnéztem rá. Megjelent 1982-ben egy Zala megyei pedagógiai körképként értelmezhető könyv a tollából, Nehéz hűség a címe. A címválasztásról írja: „Mit tagadjam, nehéz a hűség. Nehéz, de nem értelmetlen. Ebben is van vonzó. Egészen bizonyosan nem a hatalom az. Az legfeljebb a kívülállót csábíthatja meg, a karrieristát ingerelheti. Aki felelősséggel, emberként él vele: annak szolgálat és örökös lelkiismeret-vizsgálat.”

– Az említett, magánkiadásban megjelent családi kötet címlapján réges-régi, fekete-fehér fotó látható földúton közeledő lovasszekérrel, a háttérben szelíd zalai dombokkal. Miért a választás?
– Fiatalkoromat, a régi nyarakat idézi a pillanat, szinte érzem a nap hevét, hallom a kerekek nyikorgását, ahogy kaptatunk fel Kustány felől a homokos-köves hegyi úton a zötyögő családi szekérrel. A nagy nyárfa mellett haladunk el éppen, a bak szélén ülök én, az akkori hóbort szerint rövid szakállt viselek. Vidáman folyik a szó Klári unokatestvéremmel és a fejkendős Gitka nénivel az álmos délutánon. Előttünk Baba lépdel kitartóan, a tikkasztó hőségben patkója alatt porzik a talaj, az emelkedő próbára teszi híres kitartását. Ő volt az én kedves szürkém. A környéken mindenki tudta róla, hogy nagy teherbírású, erős és megbízható állat, el is vitte időnként ilyen-olyan munkára némelyik szomszéd – Baba meg ment velük engedelmesen.

– Ha a traktorban ülő, sáros bakancsos férfi fotóját látnák a sportújságírók, nem biztos, hogy felismernék a zalai laptudósítót.
– Pedig én vagyok ez is, és nem látok ebben semmi szégyellnivalót. Régebben sokszor megesett, hogy hajnali háromkor felkeltem, fél négykor mentem ki szántani, hatkor megetettem az istállóban a bikákat, reggel nyolckor pedig már ott ültem a Zalai Hírlap szerkesztőségében. Aztán ha hazaértem Zalaegerszegről sötétedés előtt, és még láttam értelmét kimenni a földre, folytattam a vetést vagy a szántást. Sohasem szakadtam el a mezőgazdaságtól, évek óta a megyei agrárkamara alelnökeként is igyekszem segíteni.

– Élettörténetéből Rejtő Jenő biztosan regényt írt volna: volt relés a határőrségnél, kereskedett hűtőházból kiselejtezett, de még használható tyúktojásokkal, ült Deák Ferenc székében kehidakustányi pedagógusként, a zalacsányi nevelőintézet alkalmazottjaként a Batthyány-kastély szecessziós tornatermében tartotta a viselkedési zavaros diákoknak a reggeli gimnasztikát. De az se semmi, ahogyan egy őrségi fodrászatban megnyitotta a borkereskedését...
– Volt katonatársam árulta volna hajvágás mellett a házi boromat, de nehezen indult az üzlet, az első napokban nem fogyott egy liter sem. Aztán elkezdtem magam járni az őrségi vidéket, bepakoltam műanyag kannában háromszáz liter bort a Wartburgba, és csomagtartóból árultam a néniknek, bácsiknak. Nagyrákoson Moldova György is rendszeres vevőm volt. Egyik nap szokás szerint jövök a faluba, a felesége, Zsuzsa int le a kerítésnél. Gyuri sétál oda, kérdezi, mennyiért adom. Mondom neki, huszonöt forint literje. Márpedig ő húsznál többet nem ad érte. Ha a téeszkocsisnak és a -nyugdíjasnak huszonötért árulom, magának sem fogom kevesebbért – tisztázom vele –, de tisztelem annyira, hogy adjak öt litert ajándékba. Erre ő sportszerűen kijelenti, így nem kell neki a bor, és sarkon fordul. Már a második szomszédnál járok, amikor siet utánam Zsuzsa, két üres demizsonnal a kezében, mert hát akármit mondott is a Gyuri, bor mégiscsak kellene. Kifizeti literjéért a 25 forintot, én meg segítek neki elcipelni a házhoz. Ott barátságosan elbeszélgetünk Gyurival, és ahogy szó szót követ, kiderül, szárad le a szőlőjük levele, eszi a lisztharmat. Felajánlottam, segítek nekik lepermetezni – így lett szívélyes viszony a majdnem meghiúsult borvásárból.

– Visszatekintése az Utazás a föld körül címet viseli, a föld f betűje alatt lefelé szerteágazó, stilizált gyökérzettel. Mit jelent itt a föld fogalma?
– Kehidakustány és a mi családunk is lépett egyet a földművelésre épülő világból a mai vendéglátó, vállalkozó felfogás felé, de erre csak azért volt mód, mert a földbe az ősök beletették a maguk fáradságát. Mi ebből sáfárkodhatunk. A bővülés, a fejlődés látványos, és ebben benne van az előttünk járók kétkezi, verejtékes munkája. Nekem a lelkiismeretemmel és a családdal szemben van elszámolásom, miközben fiamra, a harmadéves orvostanhallgató Barnabásra gondolok és feleségemre, a biztos hátteret adó Katira. Ma is előfordul, hogy éjszakánként megébredek, és vitatkozom magammal, hogy ezt vagy azt így vagy úgy kellene-e csinálni, és nincs már itt az édesanyám meg az édesapám, hogy megbeszéljem velük. A gondolkodásuk, izzadságuk, küszködésük azonban nem volt hiábavaló, tovább él mindabban, amivé átalakult legnagyobb kincsük, a föld.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. december 9-i lapszámában jelent meg.)