Fürjes Balázs, a NOB új állandó magyar tagja számít elődje, Schmitt Pál tanácsaira

– Milyen érzés volt ilyen közegben forogni?
– Kolinda valóban meglepett a videókkal, nekem eszembe sem jutott a pillanat megörökítése, annyira az események sodrásában voltam. Meg persze nagyon megilletődött. Hála, alázat, öröm, felelősségérzet, ha a meghatározó érzéseket kérdezi. A kegyelem megértése: nem azért részesedem a megtiszteltetésben, aki vagyok, hanem annak ellenére. És annak az újbóli tudatosodása: nem azért lettem én a magyar NOB-tag, amit eddig tettem, hanem azért, amit ezután kell tennem. Szolgálni szegődtem, és remélem, sohasem száll a fejembe semmilyen látszólagos dicsőség.

– Áprilisban pályázott, néhány hónapon belül elsöprő, több mint 90 százalékos szavazataránnyal legalább két évtizedre a NOB állandó magyar tagjának választották. Nagy győzelem?
– Bátran kijelenthetjük: igen, ez nagy magyar győzelem. A nemzetközi olimpiai mozgalomnak 206 nemzeti olimpiai bizottság a tagja. Ez több mint az ENSZ 193 tagállama. Ehhez képest kétharmaduknak, 140 országnak egyáltalán nincs NOB-tagja. Az európai országoknak is csupán a fele ad tagot, állandót – individual member, ami én is lettem – még kevesebb. Mert semmilyen szabály sem írja elő, hogy bármelyik országnak járna a NOB-tagság. A NOB-ba senki sem delegálhat, senki és semmi sem írja elő a szervezetnek, hogy kit kell bevennie. A sorban állás óriási, és jóval több mint száz ország mondhatja azt, hogy még sohasem volt NOB-tagunk, itt az idő, hogy mi kerüljünk be azok helyére, akik mindig is ott voltak. Ezért az, hogy a magyar olimpiai mozgalom szűk fél év alatt be tudott vinni egy új állandó képviselőt, páratlan győzelem. Igazi csapatsiker.

– Hogyan esett önre a választás?
– Két irányból cserkésztek be, NOB–MOB összefogást sejtek a háttérben... Egy évvel ezelőtt személyesen Thomas Bach NOB-elnök kért fel, hogy szokatlan módon, nem NOB-tagként legyek résztvevője a szervezet Brisbane 2032 olimpiát előkészítő koordinációs bizottságának. Elnök úr azt mondta, hogy a városfejlesztésben, -tervezésben, sportlétesítmények megvalósításában, sportesemények sikeres megszervezésében szerzett tudásom, vállalatvezetői és jogászi múltam, politikai és diplomáciai tapasztalatom éppen olyan, amilyenre egy ilyen munkában szükség van. Nem mondta ki, de éreztette: ha a magyar olimpia család egyetért, ez akár a NOB-tagság előszobája is lehet. Ezt követte Gyulay Zsolt, Schmitt Pál és Gyurta Dániel rendkívül megtisztelő megkeresése: a MOB elnöksége az ő javaslatukra kért fel engem egyhangú döntéssel, hogy nyújtsam be a pályázatomat. A siker gyorsasága engem is meglepett.

– Azért néhányan megjegyzik így is: lehetett volna jelölni olimpia bajnokot is...
– És ez teljesen jogos megjegyzés! Nekem is ez volt az első kérdésem Gyulay elnök úrhoz: Zsolt, annyi nagy bajnokunk van, nem közülük kellene jelölni egyet? Erre azt felelte: Balázs, nem versenyezni küldünk.

– Ezzel rá is beszélték?
– Schmitt Pál és Gyurta Dániel NOB-tagokkal együtt elmondták, hogy nem véletlenül nem egykori sportoló a NOB-tagok kétharmada, hogy Schmitt Pál előtt egyetlen magyar sem korábbi olimpikon volt. A bajnokok meggyőztek, a magyar érdekek sportdiplomáciában, nemzetközi olimpiai mozgalomban való képviseletéhez nem evezni, úszni, vívni, futni kell, hanem az, ami nekem is van: felsőfokú angol nyelvtudás, eligazodási képesség a sport, a diplomácia, a politika világában, üzleti-gazdasági kérdésekben, jó együttműködési készség a legkülönbözőbb kultúrák szülötteivel. A felkérés óriási megtiszteltetés, sokáig nyilván nem ellenkeztem... Viszont ilyenkor különösen fontos, hogy az ember tisztában legyen vele: ebben a történetben nem ő a fontos, nem ő a főszereplő, a siker nem az ő érdeme. Mi, csupán átmenetileg, részesei lehetünk valami nálunk sokkal nagyobb dolognak, közösségünk sorsának és történetének. Voltak előttünk és jönnek utánunk is nemzedékek – a mi dolgunk jó sáfárnak lenni itt és most.

– Schmitt Pál tapasztalata különösen is hasznos lehetett a folyamat során...
– És azon túl is! Schmitt Pál négy évtizedig volt a NOB állandó magyar tagja, minden a kisujjában van. Mindent és mindenkit ismer, negyven év alatt eredmények sorát érte el, kétszeres olimpia bajnok, élő legenda, óriási a tekintélye a tagok között. Nélküle az új magyar tag ilyen gyors és elsöprő többséggel történő megválasztása semmilyen jelölttel sem sikerülhetett volna, az tuti. Nagyon számítok a tanácsaira a jövőben is, ki fogom kérni a véleményét mindenben, tudom, hogy segít. Csakúgy, mint a magyar olimpiai mozgalom vezetősége – csapatmunkában értünk el idáig, csapatban is kell folytatni a melót.

– Jövőre lesz „az” a 2024-es olimpia, amelynek a pályázatát ön vezette. Lehetett volna a miénk?
– Először is: sok sikert Párizsnak, és jövőre is hajrá, magyarok! Másodszor: nem, semmiképpen sem nyertük volna el a 2024-es rendezést. Viszont biztosan elnyertük volna a 2032-es játékokét, és olyan alaposan és hosszan készülhettünk volna, mint senki más. Fokozatosan, széthúzva, és nem sokkszerűen építkezve. És most nem lenne kérdés, hogy addig meg tud-e épülni egy új budapesti híd, vagy befejezzük-e a HÉV-ek felújítását, a közösségi közlekedés teljes járműparkcseréjét és sok minden mást – ezek a dolgok, nyugodt ritmusban, nem kapkodva mind folyamatban lennének és 2030-ra el is készülnének sokat javítva a fővárosiak és az agglomerációban élők életminőségén. A legtöbbet Budapest és Közép-Magyarország vesztette, az biztos.

– Miért állítja ezt ilyen biztosan?
– Nem voltunk már ott, és a Párizs–Los Angeles versenyben nem lett vesztes, két olimpiát osztottak ki. Párizsé lett 2024, Los Angelesé 2028. Mert egyikük sem veszíthetett, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a franciákra és az amerikaiakra is szüksége van. És a hitelességre. Budapest jól állt, mindhárom körös pályázati dossziénkat leadtuk, kitűnő értékeléseket kaptunk. Mi voltunk a megtestesült Agenda 2020. Ez egy NOB-reform, amely észszerűsíti az olimpiák méretét és költségvetését, s azt célozza, hogy újra lehessenek házigazdák közepes méretű világvárosok is, mint Budapest vagy akár Brisbane. Közép-Európa és Budapest teljesen új helyszín lett volna, ahol még sohasem volt olimpia. Ha nem borul fel a kezdeti egyetértés, akkor nem két, hanem három olimpiát osztottak volna ki. Nem is akarták volna, de nem is lehetett volna kihagyni a mindent teljesítő, jó budapesti pályázatot. Csak ott kellett volna lennünk a célban, és 2017-ben megkaptuk volna a 2032-es olimpia rendezési jogát. A felfordulás és a felforgatók, ami és akik ezt megakadályozták, biztos olimpiától fosztották meg Magyarországot.

– Lesz még lehetőség?
– Erősen kétséges, nagy tétben ne fogadjon senki! Ez a vonat elment és nem biztos, hogy valaha visszatér.

– Tényleg ennyire borúsan látja?
– A verseny csak fokozódik. India és egy afrikai olimpia történelmi lépés lesz még a XXI. században. Isztambul és Katar már most bomba erős, Szöul újra szorítóba lép. Latin-Amerika is biztosan beszáll majd a küzdelembe. A buta vitáktól terhelt és visszaeső Európa a sportban is súlyát veszti. Annyira közel, mint 2017-ben, előtte még sohasem voltunk e százéves magyar álom megvalósulásához. Lehet, hogy nem is leszünk. És most nem is ennek van itt az ideje, túl sok a másféle kihívás Magyarország előtt. Háború egészen közel és nem túl távol, energiaválság, háborús infláció, gazdasági nehézség. Aktualitása sincsen, a NOB most a párizsi olimpiára készül, utána elnökválasztás lesz 2025-ben, rá egy évvel a mindig izgalmas olasz téli olimpia. A NOB majd 2027 és 2029 között fordul rá a 2036-os helyszín kiválasztására. De a legfontosabb: hagyjuk a dolgot azokra, akikre tartozik, ne akarjuk elvenni tőlük a döntés jogát! Minden olimpiát egy város és egy nemzeti olimpiai bizottság pályázik és rendez meg. Ha egyszer majd a két pályázó, a Magyar Olimpiai Bizottság és Budapest szabadon választott polgármestere, képviselői egyetértenek, és a magyarok többsége szimpatizál a gondolattal, akkor majd eldönti az ország. Könnyen lehet, hogy ez már nem az én nemzedékem kérdése lesz.

– Nem túl optimista gondolat a magyar NOB-tagtól...
– Realista. Az olimpia nem gyerekjáték. A NOB csak oda viszi, ahol készen állnak, de ez önmagában nem elég. Ez a békeidők legnagyobb eseménye, sok év felkészülés, nem kevés pénz. Csak szilárd alapra lehet építeni. A játékok odaítélése és megrendezése között akár tíz év is eltelhet, ez alatt polgármesterek és kormányok jönnek-mennek, az ország, a város helyzete gyökeresen megváltozhat. Képesnek kell lenni rá, de az kevés. Egyetértés, egység, valódi társadalmi támogatottság szükséges. Igazi, valóságos közmegegyezés.

– Kihívás akad bőven az új munkájában. Ha egyet kellene megnevezni, mi lesz a legnagyobb próba a következő években?
– Az egyensúlyok megtalálása. Thomas Bach egyik legfontosabb figyelmeztetése az olimpiai család tagjaihoz: change or be changed! Azaz változz, légy kész és képes arra, hogy meg tudj változni, tudj változtatni, tudj megújulni gondolkodásodban és a gyakorlataidban, vagy a világ, a külső körülmények fognak megváltoztatni téged saját akaratod ellenére. És akkor kiszolgáltatott leszel és tehetetlen, csak úgy megtörténnek veled a dolgok. Nekünk, magyar sportvezetőknek is meg kell találnunk az egyensúlyt hagyomány és megújulás, megőrzés és a változtatás között. Sokat kell dolgoznunk itthon és a nagyvilágban azért, hogy a hagyományos magyar sikersportok megőrizzék eredményességüket és súlyukat az olimpiai mozgalomban, az olimpia programján, ugyanakkor a világban feltörekvő, brutálisan erősödő, de Magyarországon még gyerekcipőben járó sportágak nálunk is megerősödjenek. Tollaslabda, fallabda, falmászás, rögbi, BMX, hogy csak néhányat említsek. Ha e kettőre nem leszünk egyszerre képesek, hazánk veszíteni fog. Ahhoz, hogy a magyar olimpiai családban jól lássuk el a ránk bízott feladatokat, ki kell tudnunk lépni a komfortzónánkból, meg kell hallanunk Thomas Bach szavát: van, amiben ideje van a változásnak! Biztos vagyok benne, hogy Gyulay Zsolt vezetésével képesek leszünk erre.

A Sportrádió Fürjes Balázzsal készült interjújának teljes felvételét ide kattintva hallgathatja meg.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. október 21-i lapszámában jelent meg.)