Torna: életmódot váltott a négyszeres olimpiai bajnok Simone Biles

Vágólapra másolva!
2023.09.07. 20:17
null
Életmódot vált Simone Biles (Fotó: AFP)
Életmódot váltott, és a jövőben nem csak a fizikai, hanem a mentális jólétére is figyel Simone Biles, az amerikaiak négyszeres olimpiai bajnok és 19-szeres világbajnok tornásza.

Az NBC News csatornának adott interjújában elmondta: a tokiói olimpia utáni két év kihagyás során volt ideje magával és családjával is foglalkozni, és idén áprilisban férjhez ment.

„Azt hiszem, egy kicsit jobban kell vigyáznom magamra, figyelnem kell a testemre, és ügyelnem kell arra, hogy az élet fontos dolgaira szakítsak időt nyilatkozta Biles. Terápiára járok, ügyelve arra, hogy minden úgy legyen, hogy a legjobbat nyújthassam az edzőteremben, ezenkívül jó feleség, jó személy és jó barát legyek.”

A 26 éves Biles kiemelte azt is, hogy a 2024-es párizsi olimpiára „szegezi tekintetét”.

„Azt mondanám, hogy ez az az út, amelyen szívesen megyek végig” – mondta.

Biles a 2021-ben rendezett tokiói olimpián nagy esélyesként indult, ám mentális okok miatt menet közben visszalépett a csapatversenytől és két évig nem versenyzett. Akkor jelezte: hibának tartotta, hogy ott volt a japán fővárosban. Hangsúlyozta, lelkileg megviselte, hogy korábban a hírek az őt és több társát szexuálisan zaklató Larry Nassarról szóltak.

A 2016-os riói játékok egyik hőse – csapatban, egyéni összetettben, ugrásban és talajon nyert, gerendán harmadik volt – Tokióban megkapta a csapatversenyben begyűjtött ezüstöt, valamint gerendán bronzérmet szerzett.

A jövő évi párizsi olimpiára selejtező vb-nek Antwerpen ad otthont szeptember 30. és október 8. között.

Legfrissebb hírek

Torna Eb: Czifra Bettina Lili ezüstérmes lett felemás korláton

Torna
13 órája

Torna Eb: Mayer Gréta nyolcadik lett ugrásban

Torna
15 órája

Mészáros Krisztofer: Tudtam, hogy ez bennem van!

Egyéb egyéni
17 órája

Tizedik lett a magyar páros a torna Eb-n

Torna
2025.05.28. 20:37

Mészáros Krisztofer: tovább, tovább!

Torna
2025.05.27. 21:49

Önállóvá válik a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szövetség

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:52

Molnár Botond vállsérülés miatt nem indul a torna Eb-n

Torna
2025.05.19. 14:37

Átszervezett kerettel utazik a női válogatott a lipcsei torna Eb-re

Torna
2025.05.16. 14:52
Ezek is érdekelhetik