Csupasport: csonthártyagyulladás és gyomorvérzés után is mosolygósan futná a 246 km-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.27. 10:08
null
Vajda Zoltán
A Csupasporton interjúkkal vezetjük fel az Athén–Spárta között zajló, szombaton rajtoló, 246 kilométeres Spartathlont, ezúttal a negyedik teljesítésére készülő Vajda Zoltán szólal meg, s elmondja, hogy miért van benne hiányérzet a legendás versennyel kapcsolatban.

 


– Rutinos Spartathlon-teljesítőként most is ott lesz a görög versenyen: milyen érzésekkel készül a nagy útra?
– Már három alkalommal sikeresen teljesítettem a versenyt, legutóbb kétezertizenötben indultam, úgyhogy van bennem izgalom most is, és nagyon várom már az idei Spartathlont – mondta Vajda Zoltán a Csupasportnak. – Van hiányérzetem, ugyanis az első alkalommal csonthártya-gyulladással küzdöttem, a verseny után két hétig gipszben volt a lábam… A következő két teljesítésen pedig egyaránt gyomorvérzésem volt. Ami érdekes, hogy mindkét alkalommal száznegyven kilométernél szinte méterre pontosan ugyanott jött elő a gond.

A teljes interjú a csupasport.hu-n olvasható!

 

Legfrissebb hírek

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.29. 19:35

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22

Csingár István tanácsa: Imádkozzanak a jó időjárásért!

Csupasport
2025.09.22. 10:30

Nem tervezte, mégis ott lesz a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.21. 16:26

Csupasport: az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak

Csupasport
2024.03.28. 16:38

Csupasport: szombaton jön a Jégpályák Éjszakája

Téli sportok
2024.01.17. 22:35

Csupasport: a boldog gerinc titka – interjú Almásy Csilla gerincterapeutával

Egyéb egyéni
2024.01.16. 21:54
Ezek is érdekelhetik