Izlandi birkózás és Anglia–Dél-Afrika rögbimeccs az 1933-as gödöllői dzsemborin

Az első helyen az Egyesült Államok csapata végzett 181 ponttal, második lett Anglia 172 ponttal, a harmadik pozíciót Magyarország szerezte meg 166-tal. Ez lett az 1924-es koppenhágai cserkész-világtalálkozó speciális viadala, a cserkész-világbajnokság végeredménye. A versengésben tizenegy különböző összevetés alapján lehetett pontokat szerezni, kezdve a külső megjelenéstől a tábor „csínján”, a csatakiáltásokon és a nemzeti táncokon át a valóban mérhető síkfutáson, úszáson alapuló vagy éppen kenuzásból álló feladatokig. A 102 tagú magyar küldöttség versenycsapata három számot megnyert, háromban második lett – megalapozva a kiváló összetett helyezését.

Csakhogy bármennyire jól sikerült is az első cserkész-világbajnokság, a vezetők úgy döntöttek, többet nem rendezik meg, mert éppen azt veszítik el általa, amiért az egész dzsemborit életre hívták. „A versengés, a versenyekre való készülés izgalmai miatt a cserkészek nem tudnak egymással megismerkedni, barátkozni  – írja a Magyar Cserkészszövetség gondozásában megjelent A magyarországi cserkészet főbb eseményei című kiadvány. – Vagyis a cserkészek találkozója így tisztán sporteseménnyé válik, aminek megvan a maga értéke, de nem lehet fő cél.”

Mégis, a magyar cserkészet szempontjából nem volt haszontalan a dániai világtalálkozón mutatott lelkes és eredményes jelenlét. (Sőt ide kívánkozik az 1929-ben az angliai Birkenheadben megrendezett III. világdzsembori is, ahol a csaknem kilencszáz tagú magyar küldöttség azzal vívott ki magának elismerést, hogy a szélsőséges időjárási körülményekkel dacolva állta az esőt és a sarat, és csak a mieink sátrai nem áztak be.) Merthogy a korábbi kimagasló eredmények és megszerzett jó benyomások következtében Magyarország rendezhette meg a IV. cserkész-világtalálkozót 1933-ban. Erről az 1931-es badeni cserkészkonferencia döntött, amelyen hosszas vita után egyhangúlag a magyarok meghívása mellett foglaltak állást a szervezet vezetői. Bár meg kell jegyezni, hogy – ahogy Ablonczy Balázs is írja a Teleki Pál és a cserkészet című, a Magyar cserkészet (1910–1948) kötetben megjelent tanulmányában – „az Egyesült Államok és Csehszlovákia is a siker reményében pályázott, sőt Nagy-Britannia a prágai helyszín mellett kötelezte el magát.”

A dzsemborira 1933. augusztus 2. és 15. között Gödöllőn került sor, a tábor helyéül a királyi parkot, az Erzsébet-ligetet, valamint a koronauradalmi erdőket és szántókat választották ki. A tábor főparancsnokának a tiszteletbeli magyar főcserkész gróf Teleki Pált választották meg, a dzsembori jelképe pedig a „csodaszarvas” lett, amely máig Gödöllőt idézi a cserkészek újabb világtalálkozóin. Érdekesség, hogy ezt a hivatalos jelképet Márton Lajos, a Sporthírlap korabeli karikaturistája tervezte meg. A találkozóra 46 ország 25 792 cserkésze jött el, 7617-en külföldről – Magyarországról 188 városból érkeztek résztvevők. A költségek 1 millió 660 ezer pengőt, a bevételek 1 millió 668 ezer pengőt tettek ki.

Cserkész-világbajnokságot nem rendeztek ugyan, de a különféle sportági bemutatók és közös mozgásformák nemcsak jelen voltak, hanem meghatározó részét képezték a tábori mindennapoknak. „Szerdán délután negyven angol és dél-afrikai tornaruhás cserkész a dzsembori sportterén összevissza szaladgált és nagy buzgalommal kergetett, rúgott, ütött, dobált egy szilvaalakú bőrlabdát” – írta 1933. augusztus 10-i számában Az Est tudósítója, beszámolván a nálunk kuriózumnak számító Anglia–Dél-Afrika rögbimérkőzésről. A bemutató találkozóról fotó nem áll a rendelkezésünkre, a beszámoló szerint a felek rögbit játszottak ugyan, de „nem az igazit, hanem csak cserkész-rögbit, amely kissé szelídebb mint az eredeti”. A dél-afrikai cserkészek Wikipedia-oldala ugyanakkor a végeredményt is tudni véli: Anglia 5–3-ra nyert.

A sporttevékenységek és a különféle nemzetek sportjainak bemutatója a tábor sportterén zajlott, ahol „tarka egymásutánban minden nap a legkomolyabb sportszámok mellett a néprajzi jellegű játék és tánc egészítette ki a látványosságokat” – írja a Pluhár István szerkesztésében 1942-ben megjelent Magyarországi sportegyesületek története című könyv. Volt magyar gúla-alakítás, izlandi birkózás és japán dzsiudzsicu-bemutató. A dánok a táborverést, az osztrákok a lasszóvetést, az ausztrálok nemzeti fegyverüket, a bumerángot, az angolok a cserkészhídépítést „vették elő”, de rendeztek torna- és kerékpárversenyeket is. A Dunán pedig többnapos, úgynevezett vízi dzsembori zajlott, ennek gerincét főleg ügyességi számok alkották, amelyek azt voltak hivatva bemutatni (például kötélhúzás ladikon vagy az úgynevezett eszkimófordulás), hogyan bánik a csónakjával, mennyire ura a víznek a cserkész.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. augusztus 26-i lapszámában jelent meg.)