EJ, öttusa: ezüstérmes a Réti, Koleszár vegyes váltó

Vágólapra másolva!
2023.06.29. 17:11
null
Szépen csillog az ezüst is (Fotó: Facebook/A sport fan's view)
Izgalmas versenyben végzett a második helyen a Réti Kamilla, Koleszár Mihály kettős az öttusázók vegyes váltó számában az Európai Játékokon, amely a sportágban Európa-bajnokság egyben.

 

Körömrágós izgalmakat ígért az öttusa vegyes váltó kombinált száma. Az Európai Játékok (egyben Európa-bajnokság) 14 tagú mezőnyében a Réti Kamilla, Koleszár Mihály magyar kettős mindkét tagja jól vívott, nyolc győzelem mellett öt vereséggel zárt, így az első szám után az élről várhatta a folytatást. Kényelmes helyzetben mégsem érezhették magukat a mieink, mert a lovaglás következett, amely önmagában éppen elég kihívást jelent, hát még az igencsak szűkre tervezett krakkói pályán.

Miközben Rétinek szurkolt, Koleszárt figyelte a magyar küldöttség, lova ugyanis már akkor is rakoncátlankodott, amikor még el sem kezdett ugratni. A hangos prüszkölésből nem arra következtettünk, hogy egyezik ló és lovas szándéka, mindenesetre Koleszár fiatal korát meghazudtoló rutinnal megoldotta a feladatot, az egy verőhibát betudhatjuk járulékos veszteségnek. A bónuszvívás ezúttal nem jelentett bónuszt, úszásban pedig kilencen is jobbak voltak a mieinknél, akik így a csehekkel egyszerre rajtoltak az élről laser runban, az üldözők pedig a nyakukban lihegtek, még a kilenc másodperces hátránnyal a hatodik helyről induló britek is látótávolságon belül voltak.

Réti Kamilla elsőként érkezett a lőállásba, de öten is elmentek mellette – mielőtt elkezdett volna pánikolni, Koleszár már biztatta is:„Nyugi, Kami, csak magadra figyelj!”A törökök és a britek elléptek, dea többiek nem bírták tartani azt a tempót, amit Réti diktált, így első váltótagunk a harmadik helyen adta át a stafétát. Koleszár nem tartalékolt, folyamatosan csökkentette hátrányát, az első lövészete ugyanakkor neki is lehetett volna jobb, a második kört a negyedik helyről kezdte meg.

Nos, erre utaltuk, amikor körömrágós izgalmakat említettünk... Négyen harcoltak három éremért, a cseh Martin Vlach pedig némileg váratlanul magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, nem is lehetett már utolérni. Minket persze elsősorban Koleszár lövészete érdekelt, aki a legfontosabb pillanatban teljesített a legjobban, miközben a britek és a törökök a lőállásban ragadtak. Réti eksztázisban szurkolt váltótársának, majd boldogan ugrott a nyakába – a magyar kettős Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Krakkóban!

Mondhatjuk úgy is, a hullámvasútról másodikként szállt le Réti Kamilla és Koleszár Mihály, akik a riválisok mellett talán önmagukat is legyőzték a verseny alatt.

„Az öttusa továbbra is öt számból áll, ennek minden egyes pillanatában nagyon ott kellett lenni. Közös munka volt, jelen pillanatban kettőnkről szólt, de nagyon sok ember áll a mögött, hogy mi most itt lehetünk. Hogy ennek érem lett a vége, szívből örülünk” – mondta az M4 Sportnak Koleszár a vegyes zónában. Szerinte mindenhol egy kicsit le kellett győzniük magukat. „Most sikerült, ezüstös lett a vége, ebből majd lesz később arany is.”

Réti Kamilla arról beszélt, hogy az első lövészetét elkapkodta, pedig belülről úgy érezte, hogy kellően tud fókuszálni, mégis „sikerült” elizgulnia. Az MTI-nek azt mondta, nem számít jó lövőnek, de ennyire rosszul azért nem szokott menni neki ez a szám. Hozzátette, amikor kijött a lőállásból, csak futott, vitte előre a szíve, meg az egész magyar csapat szurkolása.

Megemlítette még, hogy már csak azért is örül az ezüstéremnek, mert egyéniben nem úgy szerepelt, ahogy szerette volna.

„Nem volt annyira felhőtlen a verseny, mert nagyon szoros volt az állás. Nagyon oda kellett tennünk magunkat, végig küzdöttünk egymásért” – értékelte a csütörtöki váltót.

„Úgy gondolom, hogy hosszú évek, sőt a kezdetek óta nem lőtt ilyen rosszul, mint most itt” – kezdte összegzését az MTI-nek Martinek János szövetségi kapitány, aki szerint az, hogy az egyéni verseny selejtezőjéből nem jutott tovább Réti Kamilla, rányomta a bélyegét az első lövészetére. „Másodikra már jobban teljesített, az sem volt tökéletes, de jobb volt, ezzel nyílt esélye arra, hogy futásban visszaküzdje magát. Ezt megtette és sanszot teremtett ismét a párosnak, hogy odaérjen az éremre.”

A kapitány kiemelte, hogy Koleszár szerdán még az elődöntőben versenyzett, ahol el is fáradt, így most nem volt fizikálisan a topon.

„Az első lövészete neki se sikerült annyira jól, ahogyan szokott lőni, de elég jó volt ahhoz, hogy a harmadikról fel tudjon jönni a második helyre” – vélekedett a kapitány.

A megnyert vívásra rátérve úgy fogalmazott, hogy ez nem volt meglepetés, mert a versenyzők tudása megvan hozzá. Ezért volt csalódott – tette hozzá –, hogy az egyéni versenyben ezt nem mutatták meg.

ÖTTUSA
Vegyes váltó.Európa-bajnok: Csehország (Karolína Krenková,Martin Vlach) 1406 pont,2. Magyarország (Réti Kamilla,Koleszár Mihály) 1401, 3. Nagy-Britannia (Jessica Warley,Samuel Curry) 1395

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik