NOB: nem lehet döntőbíró a szervezet politikai vitákban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.03.23. 11:44
null
Thomas Bach védekező álláspontra helyezkedett (Fotó: AFP)
Az olimpia és az azt felügyelő Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem lehet döntőbíró globális politikai vitákban – szögezte le Thomas Bach, a nemzetközi ötkarikás testület elnöke.

A német sportvezető a kijelentésével a NOB azon tervét igyekezett védeni, hogy szándéka szerint engedélyezné orosz és fehérorosz sportolók részvételét a jövő évi párizsi játékokon.

Bach egy esseni fórumon szólalt fel, és úgy fogalmazott, hogy az olimpiának távol kell maradnia a politikától, máskülönben nem tudja betölteni egyesítő erejét. Példaként a '70-es, '80-as évek bojkottjait említette.

„Ha a politika határozza meg, ki indulhat egy versenyen, akkor a sport és a sportolók a politika eszközeivé válnak. Ebben az esetben pedig lehetetlenné válik a sport számára, hogy érvényesítse egyesítő erejét” – fogalmazott Bach, hozzátéve: a NOB-nak politikailag semlegesnek kell maradnia, de nem kell apolitikusnak lennie.

A NOB tavaly február 28-án – négy nappal az ukrajnai orosz invázió kezdete után – azt javasolta, hogy ne engedjék versenyezni az orosz és fehérorosz sportolókat. Idén január 25-én az általános tilalom helyett új, megengedőbb ajánlást adott ki az ötkarikás testület, már azt indítványozva, hogy a két ország azon sportolói, akik nem vesznek részt aktívan a háború támogatásában, bizonyos feltételek mellett, semleges státuszban, nemzeti szimbólumaik használata nélkül rajthoz állhassanak nemzetközi versenyeken.

A javaslat ugyanakkor konkrétan nem szólt a 2024-es párizsi olimpián való részvételük engedélyezéséről.

 

Legfrissebb hírek

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.21. 20:57

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.20. 20:35

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2025.08.20. 16:03

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
2025.08.19. 21:04

Thomas Bachot a TF díszdoktorává avatják

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:03

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Hétfőn Lausanne-ban hivatalba lép Kirsty Coventry NOB-elnök

Egyéb egyéni
2025.06.23. 08:38
Ezek is érdekelhetik