Sportrádió: Vallom, hogy sikereket csak áldozatokkal lehet elérni – Szilágyi Áron

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.26. 09:59
null
Szilágyi Áron (Fotó: Knap Zoltán)
Egyéni aranyéremmel és csapatban szerzett ezüsttel végzett a kairói vívó-világbajnokságon a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron, aki élvezi, amit csinál, pláne, hogy a sikerek sem maradnak el. A Sportrádió Hazafutás című műsorában Lantos Gábornak beszélt arról is, hogy az ellenfeleinek célkeresztjébe került az elért eredményeivel, ugyanakkor a riválisok a megvívott asszók után is odamennek hozzá gratulálni.

Szilágyi Áronban még három olimpiai szereplés is van – hangzott el a beszélgetésben, amire reflektálva a 32 éves kardvívó elmondta, élvezi, amit csinál, és a párizsi játékokig ez biztosan így is lesz, annak ellenére, hogy a harmadik olimpiai bajnoki cím még inkább célkeresztbe tette.

„Azt érzem, hogy azzal is több lehetek, ha megnyerek egy világkupaversenyt” – mondta Szilágyi Áron, hozzátéve, természetesen van fontossági sorrend a versenyek között, de a kisebb viadalok is motiválják. „Már megtehetem és meg is teszem, hogy csak azon a versenyen indulok el, ami engem igazán érdekel” – tette hozzá.

„Vallom, hogy sikereket csak áldozatokkal lehet elérni és megtapasztalva azt, hogy egy siker mennyivel többet tud adni, mint amennyi áldozatot igényel, ezért nekem nem okoz nehézséget ezeket az áldozatokat meghozni” – fogalmazott a háromszoros olimpiai bajnok, aki beszélt továbbá edzőjének, Decsi Andrásnak a szerepéről, a Muhi András által készített filmről, a Londonba költözésről, valamint természetesen a kairói világbajnokságról is, ahol a magyar csapat az éremtábla negyedik helyén zárt.


Legfrissebb hírek

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2025.07.28. 16:57

Elindult a Nemzeti Sportrádió Facebook-oldala

Egyéb egyéni
2025.07.14. 15:28

Rabb Krisztián: Néha még fogom a fejem

Egyéb egyéni
2025.06.26. 10:17

Nemcsik Zsolt: Nálunk jobban senki sem várja el az aranyérmet a férfi kardcsapattól

Egyéb egyéni
2025.06.18. 16:30

Vívás: hét magyar a főtáblán a férfi kardozók madridi világkupa-viadalán

Egyéb egyéni
2025.05.23. 18:25

Battai Sugár: Visítás kizárva!

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:38
Ezek is érdekelhetik