NS-klub: Kovács Antal szülei dicsőségnek tartották, hogy gyermekük bekerült az újságba

SNEFF SZILÁRDSNEFF SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 10:26
null
Kovács Antal az 1992-es olimpia minden mozzanatára jól emlékszik (Fotó: Dömötör Csaba)
Minden mérkőzésre emlékszik a magyar dzsúdósport egyetlen olimpiai bajnoka, Kovács Antal, amelyen tatamira lépett az 1988-as országos bajnokságon.

Igaz, nem az volt az első említése a Népsportban – ő is, mint minden sportoló, gyerekként arról ábrándozott, hogy megjelenjen a neve a sportsajtóban.

„Az első óriási lépés az volt, amikor a helyi újságba először bekerültem, majd úttörő koromban a Népsport Fiatalok a küzdőtéren rovatában is megjelent a nevem. Anyu azóta is elrakja ezeket az írásokat” – mondta az idén ötvenéves sportvezető 2013-ban.

Szülei nagy dicsőségnek tartották, hogy a kis Antal neve többször is bekerült a lapba. Később a bátyja is gyűjtötte a Népsportokat, azonban olimpiai bajnok dzsúdósunk arra már nem emlékszik, hogy mennyi újságot sikerült összegyűjtenie a családnak, de egy komplett archívum található valahol a lakásában.

„Rengeteg lapot elraktam, valahol még biztosan megvan... Előfordult, hogy kétszer is szerepelt a nevem ugyanabban az újságban, azokat sokáig megőriztem, de már nem tudom, hová raktam. Mivel édesapám nagyon szerette a sportot, ezért mindig örült, ha a fia nevét olvashatta valamelyik lapban.”


Nem él már annyira élénken a fejében az 1992-es olimpia, viszont amint szóba kerül egy konkrét mérkőzés, mondat, szinte minden azonnal az eszébe jut.

„Ha a harminc évvel ezelőtti játékokról beszélgetünk, nem egyvalami jut eszembe, hanem minden momentum. Gyönyörű álom volt az egész, és nemcsak a győzelem miatt, hanem maga a kijutás is, hogy az olimpiai faluban egy levegőt szívhattam a többi sportolóval, mindenki jókedvű és barátságos volt.”

Az olimpiai és világbajnok dzsúdós rengeteg gratulációt kapott, többek között a Népsport 1992. július 30-i számában az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád is üzent Kovács Antalnak: „Meglepted az országot, Antal! Gratulálunk nagy sikeredhez. Remekül küzdöttél.”

 

Legfrissebb hírek

NS-Klub: „Mit Miskolc adhatott...” – Veréb György 75 éves

Labdarúgó NB I
2024.12.10. 08:57

L’Équipe: 16 millió kattintás – A neves francia sportújság szerkesztőségében jártunk

Párizs 2024
2024.08.04. 07:58

Ujjongás után mérgelődés az NS-teraszon

Foci Eb 2024
2024.06.19. 23:51

Képzelt riport egy magyar olimpikonról – diákújságíró-verseny Szerencsen

Egyéb egyéni
2024.03.26. 09:00

NS-klub: A fiam a tisztességet, a tiszteletet örökölte tőlünk – Varga Barnabás édesapja

Magyar válogatott
2024.03.06. 08:19

120 év – 120 címlap: megrendelhető az ünnepi könyvünk a Nemzeti Sport 1903 óta íródó történetéről!

Egyéb egyéni
2023.12.06. 17:23

NS-klub: atlétákról készült fotókért járt az idei Ezüstgerely-díj

Atlétika
2023.12.06. 10:23

Elismerés: Faragó Tamás és az M4 Sport is Prima Primissima-díjat kapott

Egyéb egyéni
2023.12.02. 11:06
Ezek is érdekelhetik