Ujjongás után mérgelődés az NS-teraszon

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.06.19. 23:51
Fotók: Török Attila

És Sallai majdnem a kapuba talált, de Neuer mentett… A Várkert Bazár Öntőház udvara, az NS zsúfolásig megtelt szurkolói teraszának közönsége szinte egy emberként ugrott fel, zúgott a „Magyarok, magyarok!” Akkor is, amikor Sallai a hálóba talált, de les miatt nem adták meg, aztán Szoboszlai szabadrúgásánál, amelyet szintén hárított a németek kapusa.

A német–magyar találkozó előtt Kovács Kokó István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívóval beszélgetett Ballai Attila, az NS stratégiai tanácsadója

Persze csend volt Musiala meg Gündogan góljánál, sokszor nem éppen szalonképes bekiabálás a játékvezető számunkra kedvezőtlen ítéleteinél, mérgelődés a VAR-vizsgálat elmaradásánál.

Imre Bence, az olimpiára készülő férfi kézilabda-válogatott játékosa is ott volt az NS-teraszon

Sajnos nem szereztünk pontot, de a csodálatos közönség értékelte a küzdést, az akarást. Nincs más hátra, vasárnap nyerni kell Skócia ellen. Itt az NS-teraszon újra lehet drukkolni.

Gergely Gábor világbajnok asztaliteniszező volt a vendégünk a horvát–albán meccset megelőzően, őt Cselőtei Márk, az NSO szerkesztője faggatta – utóbbi a svájci–skót összecsapás előtt Kokóval elemezte az esélyeket (Fotó: Tarsoly Nikoletta)

Ma, az Eb-n megint három mérkőzés lesz, mindegyik nagyon izgalmasnak ígérkezik: 15 órától Szlovénia Szerbia, 18-tól Dánia Anglia és 21-től Spanyolország Olaszország ellen lép pályára. Az NS szakértője délután és este is Mátyus János, 34-szeres válogatott labdarúgó lesz, akivel a meccsek előtt egy órával Somogyi Zsolt, a Nemzeti Sport szakírója beszélget.

Vendégünk:Mátyus János

 

Az Egészséges Nemzet Mindannyiunk Közös Ügye Alapítvány számos, fizikai aktivitásra ösztönző eseményt szervez a meccsnapokon.

A csütörtöki program:

Várkert Bazár, Öntőház udvar

17.00–17.45: Felnőttedzés szakedzővel

18.00–19.45: Gyerekeknek: kézműves alkotótevékenység az egészséges életmód témakörében (színezők, egészségesétel-választó, egészségtelen, a szervezetben gyulladást okozó, „nem pocakbarát” ételek bemutatása), akadálypálya, ügyességi vetélkedők; felnőtteknek: Longevity. Mitől öregszünk?

Kitámasztás, egy… 
VÁSÁROLJON AZ NS-STANDON!
A Várkert Bazárba érkezőknek lehetőségük van az NS standján megvásárolni a Nemzeti Sport legújabb termékét, a Fix tipp társasjátékot, kiadónk Eb-magazinját, a válogatott mezbe öltöztetett Tévé Macit, valamit a DRK-val közösen készített Puskás-ruhakollekció darabjait is.

 

 

Legfrissebb hírek

Újabb szervezet választotta meg Rodrit 2024 legjobb futballistájának

Minden más foci
2024.12.13. 12:56

NS-Klub: „Mit Miskolc adhatott...” – Veréb György 75 éves

Labdarúgó NB I
2024.12.10. 08:57

Fehér port szívott az Eb-negyeddöntő után a Liverpoolt szidó bíró

Angol labdarúgás
2024.11.14. 10:59

Jack Grealish: Ott lett volna a helyem az Eb-n az angol válogatott keretében

Angol labdarúgás
2024.10.08. 22:05

Cucurella keze és arca – Ballai Attila publicisztikája

Foci Eb 2024
2024.09.28. 22:55

Toni Kroos: Akkor most Európa-bajnoknak tarthatom magam?

Foci Eb 2024
2024.09.24. 17:06

Eb 2024: téves bírói döntés született Cucurella kezezésénél

Foci Eb 2024
2024.09.24. 10:10

Eb 2024: az UEFA egy tétmeccsre eltiltotta a Gibraltárról skandáló Rodrit és Moratát

Foci Eb 2024
2024.08.07. 14:04
Ezek is érdekelhetik