Fuchs Jenő két olimpián, Londonban és Stockholmban csattogtatta szárnyait

Fuchs Zsigmond nyomdász volt, a Pallas főgépmestere, arra azonban figyelt, hogy mindkét fia egyetemet végezzen. Az 1882-ben született Jenő 1911-ben kapott jogi diplomát, ekkor már kétszeres olimpiai bajnok volt kardvívásban, Londonban (1908) nyert egyéniben, majd csapatban is Földes Dezső, Gerde Oszkár, Tóth Péter és Werkner Lajos társaságában.

Rákossy Gyula tanítványaként, akinek önálló vívóterme volt, nem kötődött klubokhoz. Ez jól jött Fuchsnak, akit nem fogadtak volna be a tisztek, az urak, úgy írják, mert „nem volt se gazdag, se katona”.  Megállapítják, hogy „kívül rekedt kora vívótársadalmán”. Ami túlzó megállapítás arra, aki négyszeres olimpiai bajnok lett, ráadásul segített Brüll Alfrédnak, hogy az MTK megalapíthassa vívószakosztályát.

A londoni olimpián nagyszerűen vívott a csapatversenyben, ő szerezte a legtöbb győzelmet nálunk, de a többiek is kitettek magukért, nem véletlenül írta a The Sporting Life, hogy „ha volna világrekord a vívásban, ez a magyar győzelem annak számítana”. A brit uralkodó, VII. Eduárd pedig meghívta Fuchsot, hogy előtte tartson bemutatót.

Londonban egyébként méltatlan, de főként szokatlan körülmények között rendezték meg a vívóversenyeket. Egyrészt szabadtéren, nem teremben, másrészt salakon, mi több, néha az eső is eleredt.

Egyéniben Zulawsky Bélával holtverseny után egy tusra vívott Fuchs.  „Az elnök hosszas és kínos habozás után Fuchs javára döntött”    – írta a Nemzeti Sportban Nagy Béla, nem mellesleg ő volt a zsűrielnök. Kora szaktekintélyének számított a vívásban, így hihetünk neki: „A legjobb kondícióban Fuchs volt, akit általában a tréning körül teljes dicséret illet meg. Az év folyamán minden versenyen, legutóbb a bajnokságban is formán kívül volt, azonban midőn a MAC meghívására az olympiai tréning megkezdődött, azon ő volt a legszorgalmasabb, elsőnek jött, utolsónak távozott, a klub mesterével igen sokat vívott, így nagy haladást mutathatott föl. Az életrendi változást legjobban tűrte, általában semmire se panaszkodott, és teljes kondícióban állott ki.”

A két olimpia között nem indult versenyen, ám párbaja jóvoltából 1910-ben sokat írtak róla a lapok. Főként, hogy olimpiai bajnok csapattársát, Gerde Oszkárt provokáltatta. Történt pedig, hogy az egyik versenyen Fuchs bekiabált a zsűriskedő Gerdének, hogy álljon föl, akkor majd jobban lát. Gerde kikérte magának a beszólást, szó szót követett, végül jött a kardpárbaj,   „harcképtelenségig, bandázzsal”. A harc során Gerde „fejet riposztozott, amely Fuchs dr. helytelen védekezés következtében fejen találta, és hat centiméteres könnyű sebet ejtett rajta. A párbajt erre megszüntették. A felek nem békültek ki.”

Viszont bíróság elé kellett állniuk, ahol négy-négy nap államfogházra ítélték őket. A két bajnok a váci börtönben töltötte le a büntetését. Megjegyzendő az államfogház volt a legenyhébb elzárás, az elítéltek saját ruhájukban voltak, dolgozniuk nem kellett, ebédet, vacsorát étteremből hozathattak, igaz, bort legfeljebb fél litert.

Mindez persze nem akadályozta meg a feleket abban, hogy a stockholmi olimpián (1912) ismét aranyérmet nyerjenek. A csapatban Fuchs tizenhat csörtéjéből csak egyet vesztett el, egyéniben pedig legyőzte az olasz Nedo Nadit, így állhatott a dobogó mindhárom fokán magyar kardozó. A győztes újra Fuchs lett, a Nemzeti Sport így jellemezte őt: „Jó tempót és védhetetlen támadást természetesen csak az vehet, akinek megvan az idegzete hozzá, hogy az alkalmas időt kivárja. Éppen ebben volt Fuchs tökéletes, mert se ha jól, se ha rosszul ment neki, hidegvére, türelme el nem hagyta. Képes volt egy negyedóráig fárasztani ellenfelét, de nem reszkírozott semmit. Ez a vívómodor kell a nagy világversenyekre, Fuchs ezt immár másodszor bizonyította be.” Nagy siker, de itthon nem nagyon ismerték el, legalábbis ez derül ki abból, amit még hozzátesz az újság: „Tetézett dicsőséggel tér haza Fuchs Jenő. Voltak, akik nem szerették. Azt hiszem, azok is megfordultak az érzésükben, mikor a beretva élén álló csapatgyőzelmet megmentette Magyarországnak.”

Stockholmra címvédőként nem kellett válogatóznia Fuchsnak, azt remélte, hogy a világháború utáni első játékokon, amelyen indulhattunk (1924, Párizs) megint megkapja a kedvezményt. Nem kaphatta meg, hiszen legutóbbi aranya óta már tizenkét év telt el, a szövetség joggal döntött úgy, hogy a páston, karddal a kézben dőljön el, ki utazhat.

Fuchs nem adta fel, 1928-ban Amszterdam előtt újra megpróbálta kivívni a csapatba kerülést.   „Mi is azok közé tartoztunk, akik a vasárnapi próbaversenyen Fuchs Jenő szereplése elé tekintettünk a legnagyobb várakozással. Vártuk, hogy a vén sas megcsattogtatja szárnyait, amelyek kétszer is diadalmasan libbentek az olimpiai dicsőség magasan tűző napja felé” – írta a Nemzeti Sport, majd később azt is, hogy „az a tizenhat esztendei pihenő nem múlott el nyomtalanul Fuchs Jenő feje felett sem”. Negyvenhat esztendős volt ekkor. Több vesztes csörte után a nála is idősebb (51), vele 1912-ben aranyat nyerő Mészáros Ervinnel került össze. „A kackiás bajszú katonatiszt és a borotvált zsidó ügyvéd jelképesnek számító meccsére megtelt a vívócsarnok. A két veterán bajnok nem tudta legyőzni egymást, a sportlegenda szerint az utolsó csörte előtt hosszú percekig álltak egymással szemben. Végül Mészáros törte meg a csendet: »Kedves Jenő! Nem gondolja, hogy ez már nem való nekünk?« Fuchs nem válaszolt, csak bólintott. »Hát hagyjuk abba!« – mondta Mészáros, és a két kiváló vívó örökre levonult a pástról.”

Fuchs az ügyvédi pályának is hátat fordított, a Budapesti Áru- és Értéktőzsdén helyezkedett el tőzsdetitkárként. Jó szakember volt, közreműködött abban, hogy legyenek napi jelentések, kiépítette a tőzsde háttérapparátusát. Nem véletlen, hogy 1945 után is igénybe vették szolgálatait, a tőzsdei kereskedés újjáélesztését főtitkárként segítette, sokat tárgyalt Gerő Ernő közlekedésügyi miniszterrel, Kliment Vorosilovval, a magyarországi szovjet hadsereg parancsnokával, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökével is, 1948-ban pedig ő jelentette be, hogy a budapesti tőzsde megszűnt.
Második világháborús katonai pályafutásáról két, homlokegyenest ellenkező történet kering. Az egyik szerint önként jelentkezett a frontra, ám zsidó származása miatt csak munkaszolgálatos lehetett. Aknaszedőként, szovjet támadás közepette társaival megmentették a műszaki felszerelést, amiért II. osztályú német vaskeresztet kapott. Emiatt 1945-ben bebörtönözték, ahol Szepessy Géza főhadnaggyal ült együtt, ő mesélte később a történetet, ami – minden bizonnyal – kitaláció.

Már csak azért is, mert – mint Ungváry Krisztián írja cikkében  –„életének 1939–1945 közti eseményeiről sajátkezűleg írt, a munkahelyi igazolóbizottságának 1945. október 23-án leadott jelentése szerint kormányzói kivételezettsége miatt nem volt katona, tehát a Don-kanyarban sem járt, és semmilyen kitüntetést sem kapott”.

A tőzsde bezárása után ideje nagy részét siófoki villájában töltötte, legalábbis 1952-ig, amikor államosították a nyaralót. Haláláig (1955) Budapesten élt, betegen, visszavonultan. A Népsport beszámolója szerint „rokonok és régi sportbarátok nagy részvéte mellett temették el a rákoskeresztúri temetőben Fuchs Jenő dr., volt négyszeres olimpiai kardvívóbajnokot. Az első világháború előtti idők magyar vívósportjának még életben lévő tagjai csaknem valamennyien ott voltak, hogy búcsút vegyenek volt sporttársuktól.”

Hetvenkét esztendős volt.