Brisbane 2032: Ez az olimpia nemcsak Ausztráliáé lesz – Bach

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.05.07. 11:52
null
A NOB elnöke úgy véli, a brisbane-i olimpia az egész csendes-óceáni régió életében jelentős esemény lesz (Fotó: AFP)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke úgy véli, a 2032-es brisbane-i nyári olimpia nemcsak Ausztrália, hanem az egész csendes-óceáni régió életében jelentős esemény lesz – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A német sportvezető először látogatott a házigazda városba azóta, hogy az tavaly megkapta a rendezés jogát.

„A közelmúltban több szomszédos területet is meglátogattam, és ez alapján állítom, hogy ez az olimpia nemcsak Ausztráliáé lesz, hanem az egész régióé. Mindenki izgatott, lelkes és motivált” – mondta szombaton újságíróknak Thomas Bach.

Brisbane a harmadik város lesz Ausztráliában, amely ötkarikás játékokat rendez, 1956-ban Melbourne, 2000-ben Sydney volt a házigazda.

A NOB elnöke részt vett egy olimpiával kapcsolatos foglalkozáson az egyik helyi középiskolában, majd utána úgy fogalmazott: a legfontosabb kihívás most az, hogy fenntartsák a lendületet.

„Láthatjuk, hogy az olimpia szellemisége abszolút él itt Brisbane-ben, Queenslandben és Ausztráliában. A következő tíz év kihívása lesz ennek fenntartása és átadása a világ többi részének” – mondta Bach.

A NOB vezetője beszélt az öttusáról is, amelynek helye egyelőre bizonytalan a 2028-as Los Angeles-i játékok programjában. A sportolók a NOB-hoz fordultak panaszukkal, miután a sportág nemzetközi szövetségének végrehajtó bizottsága hétfőn Budapesten bejelentette: kétféle akadályverseny tesztelése kezdődik meg annak a folyamatnak a részeként, amelynek végén, a párizsi olimpia után a lovaglást új számmal váltják fel.

„Várjuk a nemzetközi szövetség döntéseit, de figyelemmel kísérjük a folyamatot is, amelynek során ezek megszületnek, és a végrehajtó bizottságunk az év végén, de legkésőbb a jövő év elején dönt” – jelentette ki Bach.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az ausztrál adófizetőknek is sokba kerül az olimpia

Egyéb egyéni
2025.08.26. 10:21

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.21. 20:57

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
2025.08.21. 12:48

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.20. 20:35

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2025.08.20. 16:03

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
2025.08.19. 21:04

Thomas Bachot a TF díszdoktorává avatják

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:03

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51
Ezek is érdekelhetik