Fantasztikus famíliák – sportolók, akiknél a téli olimpiai érem családi hagyomány

ESTER LEDECKÁ: LEKÖRÖZTE A NAGYAPJÁT

Senki sem csodálkozott volna rajta, ha ő is a művészi pályát választja. Apja, Janek Ledecky Csehország egyik legismertebb énekes-dalszerzője, testvére, Jonás pedig jó nevű illusztrátornak számít, és szó se róla, Ester Ledecká is szívesen gitározik a szabadidejében...

De a család másik ágáról kapott „fertőzés” ennél is erősebbnek bizonyult, így a műkorcsolyázó mama, Zuzana Ledecká és a vb-győztes jégkorongozó nagyapa, Jan Klapác (képünkön jobbról az első) példáján felbuzdulva a kis Ester is a téli sportokkal kötött örök és megbonthatatlan barátságot. Jóformán előbb tanult meg korizni, mint járni, és hamarabb fogott hokiütőt a kezébe, mint Barbie babát, ám mégsem a jég, hanem a havas lejtő lett a meghatározó közege. Alpesi síben és snowboardban egyformán tehetségesnek bizonyult, ám amikor választania kellett volna, Ledecká kijelentette: ugyanolyan intenzitással csinálja tovább mindkettőt, s akinek ez nem tetszik, tehet neki egy szívességet. Tündérmesébe illő történetét a 2018-as pjongcsangi játékok óta betéve tudjuk: az akkor 22 éves cseh lány – vb-címvédőként – megnyerte a hódeszkások párhuzamos óriás-műlesiklását, s lett kétszeres olimpiai aranyérmes. Nem, nem tévedés, kétszeres, mert néhány nappal korábban, ha nem is outsiderként, de reális éremszerzési sansz nélkül, 26-os rajtszámmal indulva – mindössze egy századmásodperccel megelőzve a magát akkor már győztesnek gondoló Anna Veithet – győzött az alpesi sízők szuper óriás-műleskló versenyén. Ja, és Mikaela Shiffrin kölcsönlécein csúszva...

Hogy ez a duplázás mekkora bravúr, ahhoz csak egyetlen adalék: a téli játékok közel százéves történetében csupán két norvég sportember tudott egy olimpián két különböző sportágban is aranyat nyerni, mindkettő sífutásban és északi összetettben, egyikük 1924-ben, a másik 1928-ban... „Én lennék az olimpia szupersztárja? Nem érzem így, de az egészen biztos, hogy állati jól hangzik” – mondta két arannyal a nyakában, fülig érő szájjal, amivel egyébként „darabra” befogta nagyapját a családi ötkarikás éremgyűjtő bajnokságon, hiszen Jan Klapác 1964-ben bronzot, 1968-ban pedig ezüstérmet nyert a csehszlovák válogatottal az olimpiai jégkorongtornán. Pekingben pedig le is körözte az unokájára roppant büszke, éppen holnap 81 esztendős nagyapát, miután végig megingathatatlanul és nagy fölénnyel versenyezve megvédte címét hódeszkában. Hát az alpesi sí? Abban most be kellett érnie egy negyedik, egy ötödik és egy huszonhetedik helyezéssel, de hát mindig minden nem lehet tökéletes...

RYAN COCHRAN-SIEGLE: NÉGY SZÁZAD, FÉL ÉVSZÁZAD

Az egyesült államokbeli Ryan Cochran-Siegle idén márciusban tölti majd be a harmincat, kereken tíz éve járja az alpesisí-világkupa versenyhelyszíneit, s bár kétszeres junior-világbajnokként álomszerűen indult a karrierje, a nagyok között egy 2020-as bormiói szuper óriás-műleskló vk-győzelmet leszámítva sosem tudott kiteljesedni. De dobogós helyezésből sincs jobban eleresztve: az emlékezetes és máig egyetlen sikere előtt tíz nappal, szintén Olaszországban második lett lesiklásban. 2019-ben 11. lett a világbajnokságon szuper-G-ben, kétszer tízbe tudott kerülni a szakági világkupában, összetettben pedig talán idén érheti el legnagyobb sikerét, már ha tartani tudja a mostani tizennyolcadik helyezését. Ezeken kívül tényleg semmi.

Ehhez képes Pekingben négy századmásodperc híján olimpiai bajnok lett. Négy század – ennyivel volt nála gyorsabb az osztrák Matthias Mayer szuper óriás-műlesiklásban. Ám amíg más talán a fejét verné a falba a hajszálnyi különbség láttán, Cochran-Siegle hálát ad az égieknek, hogy egyáltalán versenyezhetett. 2013-ban bukott és súlyos szalagsérüléseket szenvedett a világbajnokságon, a teljes felépülésre ráment majdnem két szezonja, tavaly januárban pedig Kitzbühelben bukott nagyot, s szenvedett nyakcsigolya-sérülést.

De azon a február 8-i napon valamit visszakapott a sorstól, s aligha lehet véletlen, hogy legnagyobb sikerét szinte napra pontosan ötven évvel édesanyja, Barbara Cochran olimpiai győzelmét követően érte el. Az akkor 21 esztendős amerikai versenyző műlesiklásban lett első az 1972-es szapporói játékokon, alig két századdal megelőzve az ezüstérmest, s fél évszázaddal később, 71 esztendős nagymamaként, fia versenyét a képernyő előtt végigizgulva újraélte az akkori élményt. „Ott ültem pizsamában a laptopom előtt, mindenki más aludt a családban – mesélte Barbara Cochran élete újabb meghatározó sportélményét – A mikor elindult lefelé, sikítani kezdtem, abban bízva, hogy ezzel segítek neki, miközben biztattam is, »Gyerünk, Ryan, gyerünk, Ryan!«”

Ryan Cochran-Siegle pedig azt mondja, a pekingi ezüstérme jó visszajelzés, amely azt mutatja, hogy a kemény munka mindig eredményre vezet. „Soha ne add fel az álmaidat, soha ne mondj le a céljaidról. Minden megvalósítható!”

JOHANNES STROLZ, MATTHIAS MAYER: TISZTA APJA

Hubert Strolz (barátainak és családtagjainak csak Hubsi) 1988-ban mindent megkapott a sorstól, amit addig csak fél marokkal mért neki. Az egész karrierje során mindössze egy világkupafutamon diadalmaskodó, ellenben 14 második és 18 harmadik helyet szerző osztrák alpesi síző megnyerte a kombinációt a Calgaryban rendezett téli olimpián (a nagy favorit Pirmin Zurbriggen a második futamban rontott, éppen úgy, ahogy majd Strolz hibázik négy évvel később, Albertville-ben), óriás-műlesiklásban pedig ezüstérmes lett. Az örök második meglovagolja élete első és egyetlen nagy hullámát – láttunk már ilyet, mondhatnánk legyintve, ám Strolz, helyesebben Strolzék története csak most kezd izgalmassá válni. Merthogy a lassan a hatvanadik születésnapjához közelítő Hubsi fia, Johannes Pekingben szinte kottáról kottára lemásolta apja harmincnégy évvel ezelőtti remeklését. A 29 esztendős „fióka” (szintén egy vk-győzelemmel a háta mögött) megnyerte a 2022-es téli olimpia kombinációját, amivel természetesen sporttörténelmet írt, lévén korábban sosem fordult elő a téli játékok történetében, hogy ugyanabban a versenyszámban szülő és gyermeke is olimpiai aranyérmet szerezzen. És az osztrák válogatottból az előző évad végén kiakolbólított, s oda magát sziszifuszi munkával visszaverekedő Johannes Strolz ennyivel nem érte be: kivette a részét a csapatverseny megnyeréséből, ráadásul műlesiklásban is összehozott egy ezüstöt, csak hogy igazolja, semmi sem lehetetlen, ha az ember „minden munkát beletett a felkészülésbe.”

Vicces, de Johannesnek nem volt rendes lesiklóléce, a kombináció előtt csapattársától, Matthias Mayertől kért egyet kölcsön – Mayertől, aki szintén nagyon jól tudja, milyen érzés az apja olimpiai sikerét megismételni, sőt túlszárnyalni. Helmut Mayer ugyancsak azon az 1988-as téli olimpián érte el élete sikerét, amikor második lett szuper óriás-műlesiklásban. Fia követte a szülői példát: apja egészen fiatal korától fogva foglalkozott vele, tanítgatta, majd 10 éves korától minden hétvégén versenyekre vitte, s igazi olimpiai menőt faragott a most 31 esztendős csemetéjéből. Matthias Mayer sosem nyert világbajnokságot, összetett, de még csak szakági világkupát sem, 13 éves profi pályafutása során 11 vk-győzelmet ünnepelhetett. 2014 óta ellenben miden téli olimpián a nyakába akasztanak egy aranyérmet: Szocsiban lesiklásban győzött, Pjongcsangban szuper-G-ben lett a legjobb, Pekingben pedig címet védett (úgy, hogy beragadt a rajtnál), ráadásképp az idei olimpián lesiklásban is begyűjtött egy bronzérmet.

LIU SHAOLIN SÁNDOR ÉS SHAOANG: JÉGRE TERMETTEK

A 26 éves Liu Shaolin Sándor eleinte úszással, jégkoronggal és műkorcsolyával próbálkozott, de egyik sem hozta annyira lázba, mint az unokanővére által ajánlott short track. Tizenegy évesen vett részt az első edzésén, és bár azt mondja, eleinte sokat bénázott, a száguldás élménye a jégen tartotta. Három évvel fiatalabb öccse, Liu Shaoang hasonló utat járt be, azt mesélte, kezdetben nem számítottak kiugróan tehetségesnek, ha nem elég kitartóak és szorgalmasak, valamint ha nincs a kétezres évek második felében az a másfél éves kínai „tanulmányút”, talán ma kettejüknek sincs összesen hat olimpiai és tizennyolc világbajnoki érme. Ha-val persze a short track világában sem érdemes mondatot kezdeni, így rögzítsük inkább a szikár tényeket: az egymást tiszta szívből szerető testvérpár nemcsak a sportág korábban megmászhatatlannak tűnő lépcsőfokain szaladt fel olykor két-három fokot is egyszerre átlépve, de a magyar sporttörténelem nagykönyvébe is aranyból fakasztott tintával írtak új és új fejezeteket. A magyar sport első téli olimpiai aranyérméből vastagon kivették a részüket a magyar váltó 2018-as pjongcsangi győzelmekor, s négy évvel később, Pekingben sem csak a babérjaikat őrizgették. Az új versenyszámként debütáló vegyes váltóban harmadik helyet szereztek, akárcsak Shaoang 1000 méteren (miután az első helyen célba érő bátyját kizárták), majd jött az ötszáz méter fináléja, s a magyar sport első egyéni téli olimpiai bajnoki győzelme a fiatalabbik Liu testvér előadásában.

De Pekingben nem csak ők alkottak testvérpárként maradandót! Rövid pályás gyorskorcsolyában a Valcepina nővérek, Martina és Arianna benne voltak a második helyen végző olasz vegyes váltóban, míg a nagypályás gyorskorcsolyázók üldözéses versenyében a favorit japán csapat éppen azzal bukta el az aranyérmet a döntő utolsó kanyarjában, hogy Takagi Nana elcsúszott, s ezzel testvérét, az 1000 métert megnyerő Takagi Mihót is megfosztotta egy újabb tuti aranyéremtől. Más lapra tartozik, hogy ketten együtt tíz ötkarikás medáliát gyűjtöttek már az elmúlt négy évben...

És ugyancsak a jégen lett – meglepetésre – olimpiai ezüstérmes a japán női curlingválogatott tagjaként Josida Csinami és három évvel fiatalabb húga, Jurika.

LIU SHAOANG PEKINGI GYŐZELME 500 MÉTEREN

JOHANNES ÉS TARJEI BÖ – GYORSAK ÉS KÍMÉLETLENEK

Ha azt vesszük, hogy a 2022-es téli játékokon összesen nyolc testvérpár nyert érmet, nem túlzás a pekingit a testvérek olimpiájának nevezni. A jeges sportágak családi éremszerzői mellett természetesen a havon is voltak duplázók. A legnagyobb szenzációt a norvég Bö testvérek szolgáltatták, különös tekintettel a biatlon királyának és Ole Einar Björndalen méltó utódjának tartott Johannesre, aki négy első és egy harmadik helyezéssel gyarapította a dicsőséglistát.
A 28 éves sílövő, aki egyébként bátyja „kedvéért” tette magát próbára a sportágban, egyéniben megnyerte a 10 kilométeres sprintversenyt és a 15 km-es tömegrajtos futamot, ezen felül a férfi- és a vegyes váltó tagjaként is meghallgathatta a norvég himnuszt – utóbbi számokban ráadásul 33 éves testvére, Tarjei társaságában. Kettejüknek egyébként 14 ötkarikás medáliájuk van otthon, és ha Johannesen múlik, 2026-ban tovább bővül a kollekció. Szintén biatlonban nyert vállvetve olimpiát a svéd váltóval Elvira és Hanna Öberg, bár előbbinek két egyéniben szerzett ezüstérem is jutott. A Vatabe fívérek, Akito és Josito az északi összetett váltóversenyében harmadik helyen végző japán csapat tagjaként örülhettek a közösen megnyert bronzéremnek. Sífutásban a finn Iivo Niskanen nyert mindhárom éremfajtából egyet, s lett egyszersmind 2014 (csapatsprint) és 2018 (50 km) után 2022-ben (15 km) is olimpiai bajnok, ám legalább ennyire örült nővére, Kerttu két újabb dobogós (ezüst és bronz) helyezésének.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. február 26-i lapszámában jelent meg.)