Az elsők tisztelete – magyar aranyérmesek az olimpiákon; Botlott a Fradi, visszaelőzhet a Puskás Akadémia

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.19. 23:07
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Hajós Alfréd rögtön az első újkori olimpián, 1896-ban szerzett Magyarországnak aranyérmet, de a

téli játékokon egészen 2018-ig kellett várni a legfényesebb medáliára. A kettő között számos sikernek lehettünk szemtanúi, és szerencsére az is kiderült, a sornak nem lett vége. Bobory Balázs és Thury Gábor összeállításaHajós Alfréd rögtön az első újkori olimpián, 1896-ban szerzett Magyarországnak aranyérmet, de a
téli játékokon egészen 2018-ig kellett várni a legfényesebb medáliára.
A kettő között számos sikernek lehettünk szemtanúi, és szerencsére az is kiderült, a sornak nem lett vége. Bobory Balázs és Thury Gábor összeállítása

Az MTK–Ferencváros örökrangadón a vendég zöld-fehérek csak érvénytelen gólig jutottak, s a döntetlennel ugyan vezetik a tabellát, ám ha ma délután a Puskás Akadémia odahaza legyőzi a Debrecent, az élre ugrik. Az OTP Bank Liga 21. fordulójából még két mérkőzést játszottak szombaton, természetesen ezekről is beszámolunk a vasárnapi Nemzeti Sportban

Csodatinije vezérletével először érmes Szlovákia. A pekingi téli olimpia hokitornájának bronzmeccsén A 17 éves Juraj Slafkovsky duplázott a svédek ellen, hét meccsen hét góllal vélhetően a torna gólkirályaként zár. A helyszínről Kohán Gergely jelentkezett

Golovin Vlagyimir: nekem a válogatott szent. Női kézilabda-válogatottunk szövetségi kapitányát meglepte, hogy Tóth Gabriella lemondta a szereplést, egyúttal csodálkozik, mert az irányítóval nem arról beszélt, mint ami később megjelent az MKC honlapján. Papp Bálint írása

Legfrissebb hírek

Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

E-újság
16 órája

Újra Európa tetején a férfi kardcsapat; Juhász Dorka: Megyek Galata-meccsre Sallai miatt

E-újság
Tegnap, 0:03

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
2025.06.17. 00:02

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
2025.06.15. 23:50

Címlapsztori a világbajnoki selejtezőkről; NB I-es értékelés: ZTE

E-újság
2025.06.14. 23:50

Kezdődik a klubvilágbajnokság; Géresi Krisztián szögre akasztotta a cipőjét

E-újság
2025.06.13. 23:32

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia; Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

E-újság
2025.06.12. 23:21

Varga Barnabás: Több góllal is győzhettünk volna; Horváth Dávid: Nemzetközi kupaindulás a cél

E-újság
2025.06.11. 23:35
Ezek is érdekelhetik