Ritkán fordul elő egy klub életében, hogy ötgólos különbséggel tömje ki idegenben az ellenfelét. Az ETO FC fennállása során ötször volt ilyen az NB I-ben: 1960-ban a DVSC-pályán nyert 7:2-re, 2001-ben a Bp. Honvédot verte meg 6–1-re, 2009-ben a Zalaegerszeget ütötte ki 7–2-re, 2014-ben a Kaposvárt döngölte földbe 5–0-val, múlt vasárnap pedig az MTK Budapestet semmisítette meg 7–2-es sikerével (1969-ben 6:0-ra győzött az Egyetértés vendégeként, ez a klub legnagyobb különbségű sikere a magyar első osztályban). A győriek lehengerlően futballoztak, többen kimagasló teljesítményt nyújtottak: a duplázó Nadir Ahmed Benbuali és Vingler László mellett Vitális Milán 8-as osztályzatot kapott.
Vitálissal a mérkőzés után beszélgettünk, s nem tudtuk szó nélkül hagyni a 33. percben szerzett bődületes szabadrúgásgólját – 26 méterről lőtte nagy erővel a léc alá a labdát, Demjén Patrik hiába vetődött, esélye sem volt.
„Ez a találkozó pályafutásom egyik legemlékezetesebb mérkőzése marad, az egyszer biztos – mondta lapunknak Vitális Milán. – Másfél évvel ezelőtt DAC-játékosként lőttem már szabadrúgásgólt, ami nagyon hasonló volt, csak azt a Slovan Bratislava bánta. A pozíció adta magát, biztos voltam benne, hogy abból a szögből lövésre kell vállalkoznom. Gondolkoztam, visszarúgjam-e oda, ahol Demjén Patrik áll, ám arra jutottam, hogy a sorfal fölött próbálom eltekerni. Nagyon örülök, hogy bement. Vártam már, hogy újra átéljem azt az érzést, amit egy szabadrúgásgól adhat. Remélem, a következő villanásra nem kell újabb másfél évet várnom.”
Érdemes megemlíteni, hogy az első győri gólnál az ő tűpontos keresztlabdájával tört kapura a balhátvédként előremerészkedő Daniel Stefulj és kezdte el a gólgyártás az ETO FC. Érdekes helyzet volt, a középső középpályásként szerepeltetett Vitális Milán ugyanis a jobbhátvéd posztján helyezkedve vette észre horvát társát.
„A gólpasszom annak köszönhető, hogy Borbély Balázs vezetőedző szabad mozgásteret enged nekem, annyit kér tőlem, hogy támadásépítésnél kérjem a labdát és jól játsszam meg. A szakmai stáb a meccs előtt felhívta a figyelmünket arra, hogy az MTK védekezésének vannak hibái, úgy láttuk, a széleken meg lehet bontani. Miután összenéztünk Daniel Stefuljjal, tudtam, hova kell rúgnom a labdát, ő pedig nagyszerűen megoldotta a befejezést.”
Akármilyen jól játszott az ETO, az ötgólos sikere amiatt mindenképpen váratlan volt, hogy múlt csütörtökön izzasztó Konferencialiga-mérkőzést játszott a svéd AIK-val. Bár a győriek továbbjutást ünnepelhettek, kevesen gondolták volna, hogy a kettős terhelés közepette átgázolnak az MTK Budapesten, amely az előző fordulóban 5–0-s csapást mért a DVTK-ra.
„Személy szerint sokkal jobban örülök annak, ha heti két mérkőzést játszunk, az én hétvégi teljesítményemen biztosan lendít, ha hétköznap is meccs van – folytatta Vitális Milán. – A győzelmünk nagybetűs csapatmunka volt, teljesen megérdemeltük a három pontot. Elég bő a keretünk, a cserék is rendre hozzátesznek a játékhoz – ezúttal Huszár Marcell és Olekszandr Piscsur is a kispadról érkezve talált be. Sokan azt hiszik, a fiatal játékosok nem tudják megállni a helyüket a magyar bajnokságban, de az ETO-nál bizonyítják, hogy bármikor lehet rájuk számítani.”
A csapat nemcsak eredményesen, látványosan is futballozik: sokat időz a támadóharmadban, a széleken és a középen vezetett akciói egyaránt veszélyesek, a levegőben is nehéz megverni, magas letámadására és néhány érintős kombinatív játékára nem könnyű ellenszert találni – úgy tűnik, nem csak az NB I-ben, a Kl-selejtezőben is.
„Az eredmények a csapatösszhangot tükrözik. Mindenki jól érzi magát a klubnál, a fiatalok és a külföldiek is megbecsült tagjai az együttesnek. Keveseknek van olyan játékstílusuk, mint nekünk. Hátul stabilak, elöl pedig határozottak vagyunk, úgyhogy biztató a játékunk. Remélem, még sok ilyen meccset játszunk az idényben, mint amilyen az MTK elleni volt.”
Csütörtökön következik az eddigi legnehezebb erőpróba: az ETO FC a bécsi Rapidot fogadja a Konferencialiga-rájátszás párharcának első mérkőzésén. Az osztrák elitcsapat becsült piaci értéke mintegy ötszöröse az ETO-énak, ám Vitális Milán eltökéltségét ez nem befolyásolja.
„Önmagában az is fegyvertény, hogy eljutottunk a rájátszásig, azonban nagyon remélem, hogy a Rapid Wient is magunk mögé tudjuk utasítani. Bármelyik ellenféllel szemben kemény párharcra lett volna kilátás, a lehetőségekhez képest erős csapatot sorsoltak nekünk, de semmi sem lehetetlen. Láttam, hogy a Rapid gól nélküli döntetlent játszott vasárnap a bajnokságban – ki tudja, lehet, ellenünk tartalékolt. Biztos vagyok benne, hogy csütörtökön is bírjuk majd kondival, készen állunk rá, hogy hazai pályán jól megnyomjuk a kilencven percet.”
A Ferencváros elleni sikerével élre állt a Puskás Akadémia, a mérkőzésen két gólt szerző, kirobbanó formában játszó Lukács Dániel nagyszerűen érzi magát új csapatában.
A Ferencváros mumusa az elmúlt években egyértelműen a Puskás Akadémia: 2023 óta nyolcszor csapott össze egymással a két csapat a bajnokságban, a mérleg négy PAFC-siker, három döntetlen és egy ferencvárosi győzelem. Legutóbb szombaton mérkőztek meg a riválisok, és a felcsútiak ismét borsot törtek a zöld-fehérek orra alá: 2–1-re nyertek. A PAFC játékosai szinte egytől egyig átlagon felüli teljesítményt nyújtottak, Szappanos Péter bravúrt bravúrra halmozott, Lukács Dániel két gólt szerzett. A 29 éves támadót a 20. percben az FTC tizenhatosa előtt labdát szerző Laros Duarte indította, s ő nem habozott, az öt és feles jobb sarkához érve erőből lőtt a rövid felső sarokba.
A második játékrészben is megőrizte a hidegvérét, a 71. percben, amikor Mikael Soisalo passzolt Artem Favorovhoz, ő a tizenhatoson belül egyedül maradó Lukács Dánielnek továbbított, aki jobbal egyet tolt a labdán, majd a jobb alsó sarokba lőtt. A játékos négy forduló után három gólnál és egy gólpassznál jár, a tabellát vezető együttes egyik meghatározó játékosa.
„Nagyszerűen kezdődött a bajnokság, nekem és a csapatnak is elég jól megy – mondta lapunk érdeklődésére 29 éves csatár. – Remekül érzem magam a Puskás Akadémiánál, boldog vagyok, hogy ilyen lehetőséget kaptam, igyekszem élni vele. Jó lenne, ha sikerülne megtartani a formámat, de nincsenek illúzióim, biztosan lesznek nehezebb időszakok. Persze, azért is szép ez a sport, ha hibázol is, a következő héten kapsz javítási lehetőséget.”
Valóban így történt, ugyanis a Kisvárdától elszenvedett hazai 2–1-es vereség után a Ferencváros legyőzése nem kis fegyvertény.
„A Kisvárda elleni kudarc után nem estünk pánikba, megbeszéltük, mik voltak a hibák, min kell javítanunk – folytatta az NB II 2021–2022-es idényének gólkirálya. – A Fradi ellen mindenki meg akarja mutatni és nyerni akar, fantasztikus érzés, hogy ez sikerült is. Csapatként küzdöttünk, az első tíz percben gondban voltunk, mert nagyon álmosan kezdtünk, simán kaphattunk volna két-három gólt. Életem egyik legjobb meccse volt, s bár nem először duplázok az NB I-ben, 2024-ben Mezőkövesden könnyebb dolgom volt, hiszen csak az üres kapuba kellett betaláljak.”
A hétvégén a Debrecent fogadja az éllovas, s elkezdheti építeni előnyét az üldözőkkel szemben, bár a gólerős támadó inkább óvatos optimizmussal várja a következő megméretéseket.
„Ha elmondanám, hogy mi lehet a titka a DVSC legyőzésének, nagy bajban lennénk, mert mindent másképp csinálhatnánk – mondta nevetve a játékos. – Ha olyan összeszedetten, harciasan és bátran játszunk, mint az FTC ellen, akkor ismét győztesen hagyhatjuk el a pályát. Nemrég kezdődött az idény, nehéz megmondani, mi lesz néhány hónap múlva, az NB I-ben bármi előfordulhat. Fontos, hogy kezdünk összeszokni, egyre jobb együttes benyomását keltjük, érzem, hogy jó kis csapat lesz a miénk!”
Noha a szünetben még hátrányban volt a Nyíregyháza a Debrecen elleni keleti rangadón, Szabó István vezetőedző taktikai változtatásai után győzni tudott a Szpari a Nagyerdei Stadionban.
Rangadót nyerni mindig remek érzés. A Nyíregyháza vasárnap ugyan hátrányba került Debrecenben, ám a második félidőre feljavult a játéka, s Bright Edomwonyi és Aboubakar Keita góljával megfordította az eredményt a forduló keleti rangadóján.
„A keleti rangadó mindig nagyon fontos a szurkolóknak, a klubnak, a játékosoknak és a városnak is, ennek tudatában készültünk – mondta lapunknak Temesvári Attila, a Szpari védője. – Sajnos korán hátrányba kerültünk, az első félidőben nem is úgy teljesítettünk, ahogy terveztük, ám a fordulás után formációt váltottunk, és néhány részletre felhívta a figyelmünket Szabó István vezetőedző. Ezeknek köszönhetően gyorsan sikerült egyenlítenünk, ami lélektanilag sokat segített, majd a hajrában egy szögletet követően megszereztük a győztes gólt. Eddig a Szpari még nem tudott élvonalbeli mérkőzést nyerni Debrecenben, szóval történelmi eredményt értünk el, amivel ráadásul megvan az első győzelmünk is az idényben. Nagyon vágytunk már rá, sokat dolgoztunk érte, ebből erőt meríthetünk a folytatásra.”
Temesvári Attila hozzátette, a csapat erejét mutatja, hogy hátrányból fordított a keleti rangadón, ami biztató jel a jövőre nézve, hiszen a nyáron rengeteg új futballista érkezett Nyíregyházára, így kell még némi idő, amíg teljesen összekovácsolódik az együttes.
Vajon Szabó István mire hívta fel játékosai figyelmét a szünetben?
„Arra, hogy a beadások után többen érkezzünk a kapu elé, illetve formációt váltottunk, valamint kérte, hogy az első pillanattól kezdve próbáljunk gólra törően játszani, mert meg lehet fordítani az eredményt. Ismét igaza lett…”
A Szpari 25 éves védője az egész összecsapáson rendkívül magabiztosan és elegánsan futballozott, többször is nagyszerűen szerelt, tisztázott, párharcait megnyerte. Bárány Donátot semlegesítette, a második játékrészben csupán egyszer találta el a kaput a Debrecen, oroszlánrészt vállalt tehát csapata sikerében – nem véletlenül lett a mérkőzés játékosa lapunknál.
„Éreztem, hogy jól megy a játék, magabiztos voltam és megnyertem a párharcaimat. Elsődlegesen Bárány Donátot kellett semlegesítenem, s véleményem szerint jól megoldottam a feladatomat. Örülök, de nagyon várom már, hogy végre kapott gól nélküli meccset produkáljunk; bízom benne, hogy minél több ilyen lesz.”
A Nyíregyháza négy forduló után négy pontot szerzett, előbb döntetlen játszott a Kisvárdával (1–1), majd kikapott a PAFC-tól (2–3) és az FTC-től (1–4), legutóbb pedig nyert Debrecenben (2–1). Legközelebb újabb rangadót vív, a Diósgyőrrel.
„A Kisvárda ellen nem teljesítettünk jól, a Puskás Akadémia ellen már jobbak voltunk, vezettünk is, de az utolsó percekben elveszítettük a mérkőzést. Nagy pofon volt, majd jött a Ferencvárostól elszenvedett négy-egyes vereség, annak a meccsnek a második félidejére lehet építeni, akkor sokkal gólra törőbben játszottunk. A Debrecen ellen két ellentétes félidőt produkáltunk, a jövőben már az első perctől aktívabbnak kell lennünk. Jön a Diósgyőr elleni meccs, a Debrecen elleni győzelemmel lendületbe jöttünk, ezt szeretnénk továbbvinni. A DVTK és a DVSC úgymond egy kaptafa, mindkettő jelentős presztízsű meccs keleten.”
A Paks elleni mérkőzés napján lett 21 éves Krajcsovics Ábel, a ZTE FC szélsője gólt lőtt, csapata pedig egy pontot szerzett.
Micsoda születésnap! Krajcsovics Ábel, a ZTE támadója a Paks elleni mérkőzés napján töltötte be a 21. életévét, s pályára lépése után nem sokkal gólt is szerzett. Találatával hátrányból fordított a zalai együttes, de nem sikerült kihúznia emberhátrányban, ugyanis Tóth Barna a hosszabbításban egyenlített.
„Feltöltődve, jó kedvvel vártam a mérkőzést a születésnapom miatt, igyekeztem maximálisan koncentrálni, és éreztem, ha lehetőséget kapok Nuno Campos vezetőedzőtől, akkor jó meccsem lesz, gólt szerzek vagy gólpasszt adok – mondta lapunknak Krajcsovics Ábel, aki a gólján kívül egy veszélyes lövéssel és több szép megmozdulással zárta a meccset. – Ami a gólomat illeti, Dénes Vilmos kiállítása miatt akkor már emberhátrányban játszottunk, majd egy perccel a piros lap után szép kontrát vezettünk, David López remekül adott középre, én pedig nem akartam kapkodni, így egy cselt követően lőttem a kapuba. Örülök a gólnak, és annak, hogy ezzel segíteni tudtam a csapatnak.”
Krajcsovics Ábel gólja után rákapcsolt az emberelőnyben játszó Paks, egymás után jöttek a beadások és a lehetőségek, a tolnaiak nagyon benyomták a ZTE-t a kapuja elé.
„Emberhátrányban nagyon nehéz dolgunk volt, sokat köszönhetünk Gundel-Takács Bencének, aki számos bravúrt mutatott be. Rengeteget kellett futnom, sok védőfeladat hárult rám, hiába mondta Nuno Campos, hogy amennyire lehet, maradjak kicsit feljebb, hátha egy ellentámadás után el tudok futni, erre nem sok esélyem maradt, ugyanis a paksiak folyamatosan a szélre vitték a labdát, s onnan próbálkoztak beadásokkal, mi pedig igyekeztük blokkolni. Sokszor sajnos nem értünk már oda, így be tudták adni a labdát, ebből született a hosszabbításban is az egyenlítő góljuk. Utólag már értékesnek tartom az egy pontot. Az első félidőben nem teljesítettünk jól, de a fordulás után feljavultunk, s ha nincs a kiállítás, talán győzhettünk volna. Probléma így sincs, ám már nagyon szeretnék megszerezni az első győzelmünket a bajnokságban.”
A ZTE négy forduló alatt négy döntetlent játszott, így veretlen, de egyben nyeretlen is az idényben. A DVSC, az ETO és a Paks ellen vezetett, mégsem sikerült győznie, ami miatt van némi csalódottság a játékosokban.
„Remek a csapatunk, jó felfogásban játszunk, persze, van bennünk csalódottság, hogy még nincs meg az első sikerünk, ám ilyen a futball, ennek is megvan az oka. Ezen egyedül mi tudunk változtatni, vannak hibáink, amiket mielőbb ki akarunk javítani, s azon vagyunk, hogy végre meglegyen az első győzelmünk. Mondjuk, hétvégén hazai pályán az Újpest ellen…”
A 4. FORDULÓ EREDMÉNYEI
Augusztus 15., péntek
Újpest FC–Kisvárda Master Good 0–1
Augusztus 16., szombat
Diósgyőri VTK–Kolorcity Kazincbarcika SC 2–2
Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC 1–2
Augusztus 17., vasárnap
Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus FC 1–2
MTK Budapest–ETO FC 2–7
Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC 2–2
KÖVETKEZIK AZ 5. FORDULÓ
Augusztus 22., péntek
20.00: Puskás Akadémia–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
Augusztus 23., szombat
17.45: Zalaegerszegi TE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
20.15: Nyíregyháza Spartacus FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Augusztus 24., vasárnap
20.00: MTK Budapest–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
December 3., szerda
19.00: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
17.45: Kolorcity Kazincbarcika SC–ETO FC (Tv: M4 Sport)