Asztalitenisz: Póta és Madarász is búcsúzott a nyolcaddöntőben

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.26. 13:08
null
A sérülése után visszatérő Madarász Dóra a veresége ellenére nem okozott csalódást (Fotó: ETTU)
A Montreux-ben zajló Európa Top 16 első fordulójában Póta Georgina osztrák, Madarász Dóra pedig holland ellenféltől szenvedett vereséget, egyikük sem jutott be a legjobb nyolc közé, ott van viszont a marosvásárhelyi Szőcs Bernadette.

 

Mivel Póta Georgina és a tartaléksorból előre lépő Madarász Dóra – ő az ukrán Margarita Peszocka helyét foglalta el, aki a háborús helyzet miatt nem tudott elutazni Svájcba – is asztalhoz állhatott az idei Európa Top 16 versenyen, folytatódott a sorozat: az esemény 1971 óta íródó történetében a nőknél minden alkalommal volt magyar induló.

A nyolcaddöntőben a mieink közül a 15. helyen kiemelt Madarász mutatkozott be előbb, a hetediknek rangsorolt holland Britt Eerland volt az ellenfele. A két játékos a legutóbbi Európa Top 16 versenyen – amelyet tavaly a járvány miatt nem februárban, hanem szeptemberben rendeztek meg – is a nyolcaddöntőben találkozott, akkor Madarász 4:2-re győzött, ami jó előjelnek számított, a mérleg másik serpenyőjében viszont ott volt, hogy – amint arról Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány beszámolt – az elmúlt időszak sérülései után a 28 éves magyar klasszis nem a legjobb formájában várta a rajtot. Ennek ellenére az első játszmát sikerült elcsípnie, mégpedig meggyőző fölénnyel és a folytatás sem tűnt reménytelennek, de végül a holland sikerével zárult az összecsapás.

Mivel a sérülése miatt viszonylag sokat kellett kihagynia, megvallom, kicsit tartottam ettől a mérkőzéstől, de Madarász játéka kellemes meglepetést jelentett – mondta a kapitány. – A második és a harmadik játszmában is vezetett, ha a kettő közül az egyiket sikerül elcsípnie, talán másként alakul a végeredmény, de összességében így is elégedett vagyok.”

Madarász után nem sokkal az ezen a versenyen pályafutása során tizenegyedszer szereplő Póta is asztalhoz állt, mégpedig az első helyen kiemelt osztrák Sofia Polcanova ellen. Ha csak a számokat nézzük, nem feltétlenül a tizenkettediknek rangsorolt Póta volt a mérkőzés favoritja, de az is tény, hogy az elmúlt években oldott ő már meg ennél nehezebb feladatokat is. Ez a találkozó is hasonlóan kezdődött, Póta nagyon simán hozta az első játszmát, de aztán itt is megváltozott valami…

Póta is jól játszott, de volt néhány kritikus pontja az összecsapásnak, s azokat mindig Polcanova nyerte meg, ami döntőnek bizonyult – értékelt Bátorfi. – Szerencsésebb körülmények között a második és a negyedik szett is nyerhető lett volna, de az osztrák most ennyivel jobb, nem véletlenül vezeti ő az európai ranglistát.”

A román színekben versenyző marosvásárhelyi Szőcs Bernadette viszont nagyszerűen mutatkozott be, a portugál-kínai Jieni Shao elleni sikerével a legjobb nyolc közé került, a negyeddöntőben a Madarászt búcsúztató holland Britt Eerland lesz az ellenfele.

EURÓPA TOP 16, MONTREUX
NŐK, NYOLCADDÖNTŐ

Polcanova (osztrák)–Póta Georgina 4:1 (–4, 5, 7, 9, 9)
Eerland (holland)–Madarász Dóra 4:1 (–4, 8, 10, 4, 8)
Szőcs (romániai)–Jieni Shao (portugál) 4:2 (–9, 6, 10, –12, 7, 9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik